Digitális detox, avagy így bírtam néhány órát internet nélkül

Szerző: Vendég Szerző

Egy nap körülbelül 60000 gondolatunk van. HATVANEZER! 86400 másodperc telik el 24 óra alatt. Ideális esetben mondjuk, alszol 7 órát és tegyük fel, hogy alvás közben nem keletkeznek újabb gondolataid. Az ébren töltött átlagos másodperceid száma 61200. Ez azt jelenti, hogy majdnem minden másodpercben van egy gondolatot. Elképesztő. Szinte folyton agyalunk.

Amikor suliba vagy melózni megyünk, bevásárolunk, intézkedünk, olvasunk, tesszük a dolgunkat, akkor a sok gondolat mellé még ezernyi benyomás, hang, fény, zaj, energia is társul. Mindeközben végeláthatatlanul nyomkodjuk az okostelefonjainkat, tabletjeinket, este tévézés mellett még nézünk valamit a laptopon is… Most őszintén?! Miért csodálkozunk, hogy olyan sokan rosszul alszanak, ingerültek, fáradtak vagy esetleg kiégnek?

24 óra internet nélkül

Tavaly nyáron próbáltam ki először az általam NETtelenségnek nevezett folyamatot. Rém egyszerű a folyamatleírás: 24 óra internet nélkül! Több dolog is történt velem ebben a 24 órában, de talán a legészrevehetőbb számomra az volt, hogy úgy éreztem lelassult az idő. Mintha minden lelassult volna. Úgy éreztem rengeteg időm szabadult fel az internetezés nélkül. És nagyon is jól éreztem. Sokkoló volt számomra, amikor arról olvastam, hogy naponta átlagosan 2 órát töltünk az okostelefonjaink nyomkodásával. Döbbenet. Két óra. Gondoljatok csak bele az milyen sok idő!

via GIPHY

Érezhető volt a különbség az engem ért ingerek számának drasztikus csökkenésében is. Nem lestem folyton a telefonom, nem néztem rá a Facebook oldalamra, nem válaszoltam azonnal a Messengeren érkező üzenetekre. Nem olvastam e-mailt. Nem készítettem képeket Instagramra. Csendesebbé vált a világ körülöttem. Nem éreztem hiányát az internetnek, mindent, ami egy átlagos napomhoz hozzátartozik, tökéletesen meg tudtam oldani a Google nélkül is.

A NETtelenség újra eszembe juttatta az élet kedves egyszerűségét és természetes lassúságát.

A 24 óra leteltével ismét visszakapcsoltam a telefonomon a netet: 12 e-mail, 23 Facebook értesítés, 6 Messenger üzenet meg még egy-két apróság (WhatsApp, Viber, App Store …) Mire mindent feldolgoztam beletelt majdnem egy órámba. Érdekes, hogy sokan jelezték, hogy ha legközelebb NETtelenségre adom a fejem, azért szóljak előre.

Ti már hallottatok a digitális detoxról?

Ez az a fajta „méregtelenítés”, az a típusú offline életmód, amikor az ember órákra, napokra esetleg hetekre lekapcsolódik a világhálóról és nem használja az okoseszközeit. Gondoltatok erre valaha, hogy kipróbáljátok? Szerintetek könnyen menne? Milyen erősnek érzed a „netfüggőséged”?

Ugyanúgy, ahogy néha szabira kell menni a munkából és szünetet kell tartani az iskolában, úgy az internettől is búcsút kell néha venni, hogy felfrissüljünk, feltöltődjünk, ingermentesítsük magunkat és pihenjünk. Ha túl sokat lógtok a neten, hozzatok néhány apróbb szabályt, hogy kicsit visszanyerjetek ebből az időből magatoknak.

Este hat után nincs net

Határozzátok meg, hogy pl. este x óra után már nem neteztek – csodákat művel az alvásotokkal! Tartsatok havonta egyszer internetmentes-napot – egy-egy vasárnapot nevezzetek ki erre a célra! Ha párotokkal, családotokkal, barátokkal, kollégákkal beszélgettek, akkor beszélgessetek! Nem lehet egyszerre értő figyelemmel hallgatni a másikat és közben még Facebookozni is. Határozzátok meg, hogy a reggeli ébredés után X óráig nem foglalkoztok még az okostelefonotokkal – legalább a reggeliig.

Gondoljátok végig, ti mennyi időt töltetek a telefonotok nyomkodásával és mérlegeljétek az internetmentes-napok bevezetését az életetekbe, hiszen néha saját magatokat is újra kell indítani, nem csak a kütyüjeinket!

Azt hiszem érlelődik egy következő challenge Katus írásának hatására, bár mivel nekem az internet a munkahelyem, egy kicsit át kell alakítanom a „nettelenség” rám vonatkozó szabályait. Kitalálom… 😉  – szerk.

Vendégszerzőnk: Bális Katus (www.baliskatus.com)

 

[sgmb id=”2″]


HA TE IS A DOBOZON KÍVÜL SZEMLÉLED A VILÁGOT, KÖVESD A SZIKRÁKAT! IRATKOZZ FEL A SZIKRAMAILRE VALAMINT CSATLAKOZZ A FACEBOOK ÉS AZ INSTAGRAM OLDALUNKHOZ!

Ezeket olvastad már?