Negyven után hagyd a fenébe a bakancslistát, inkább…

Szerző: Vendég Szerző

Kinek ismerős a „forog a B oldal”, a „leéltem már az életem több mint felét”, „innen már csak a bajok vannak”, „lassan beindul a Chopper-szindróma”, „most már csak a ráncok jönnek” mondatok? De miért is kéne temetnünk önmagunkat? Negyvenhez érve sok mindent átélünk, tapasztalunk, tanulunk, fejlődünk, és minden szempontból büszkének kell lennünk arra, hogy eddig eljutottunk.

A korosodás tapasztalással és a társas együttélés fejlődésével jár, így ha tetszik, ha nem, formálódunk.

Hol van az leírva, hogy az életünk 30. életévétől kezdődő tudományosan is meghatározott korszak, kizárólag életúti válságot okozhat és negatívan hathat az életünkre? Ki dönti azt el, hogy ami eltörött, az a kukába való? Miért mondják azt állandóan, hogy ha még eddig nem készítettünk bakancslistát, hát akkor gyorsan tegyük meg? Miért gondoljuk azt hogy 5 éven belül mindent be kell pótolni, ami elmaradt az előző negyvenben?

Biztos, hogy gyorsan kell bepótolni mindent, ami kimaradt az előző negyvenben?

Mint például varrni, rajzolni, táncolni, gospel kórusban énekelni, megjárni az El Caminot és így tovább?

Szerintem úgy kellene élnünk, ahogy eddig tettük. Megélni a pillanatokat, és élvezni azt, amiért megdolgoztunk.

Értékelni és ápolni a családot, a barátokat, a szeretetet. Mindezt úgy tenni, hogy közben elfogadjuk azt, hogy a beütött lábunkon a kék-zöld foltok már sokkal nehezebben gyógyulnak, a szarkalábak a szemeink körül szaporodnak, lassabban gyalogolunk és időnként „lassabb a felfogásunk”.

Mosolyogva, szeretetet adva, célokat kitűzve és megvalósítva, járjuk tovább a saját utunkat.

Vendégszerzőnk: Somhegyi Dóri pontblog.hu

Leadfotó:  Brooke Cagle on Unsplash

[sgmb id=”2″]

Ezeket olvastad már?