A testünk megváltoztatja az elmeállapotunkat – Amy Cuddy

Szerző: Szlafkai Éva
A testünk megváltoztatja az elmeállapotunkat - Amy Cuddy

A neves harvardi szociálpszichológus a hatalom, a jelenlét és az előítélet viselkedési tudományának szakértője.

A Jelenlét – Így beszél a tested című bestsellerében azzal foglalkozik, hogy miként alakítja a testbeszédünk a jellemünket, az érzelmi állapotainkat, és mindezek fényében azt, hogy milyennek lát bennünket a környezetünk. 2012-es népszerű TED-előadását – amelyben a hatalmi V-pozícióról is szó esik -, több millióan nézték meg. Számos díj és elismerés birtokosa, illetve felkerült többek között a Business Insider internetes üzleti magazin „50 nő, akik megváltoztatják a világot” című listájára is.

„A testünk megváltoztatja az elmeállapotunkat, az pedig a viselkedésünket, és a viselkedésünk pedig a dolgok kimenetelét változtathatja meg.”

Amy Cuddy

 Jelenleg második könyvén dolgozik (Bullies, Bystanders és Bravehearts), amely a felnőttek közötti megfélemlítés pszichológiai okaira és következményeire koncentrál, illetve az általunk megtehető előremutató lépésekre. (Várható kiadás: 2021)

Játszd el és váltsd valóra!

Amy Cuddy 19 éves korában egy súlyos autóbalesetet szenvedett, és a fejsérülés következményeként tanulási nehézségekkel küzdött. Orvosai azt mondták neki, olyan mértékben károsodott az agya, hogy sohasem fogja tudni elvégezni az egyetemet. „Meg kell mondjam, ha elveszik az embertől az identitását, az alapvető önazonosságát, márpedig számomra az okosság volt az, ha ezt elveszik, nos, annál semmi sem gyengíti el jobban az embert” – mondta Amy. Ismerősei bíztak benne, bátorították, hogy hitesse el magával, képes rá, ne gondolkodjon semmin, csak csinálja. 2005-ben megszerezte a PH.D. fokozatot a Princeton Egyetemen, majd 2007-től a Harvard Business School üzleti iskolájában tanított. Belement a helyzetekbe és igyekezett elhinni, hogy meg tudja csinálni. Eleinte sok munka volt, hogy elhitesse magával, neki is sikerülhet, ám végül azzá vált, aki valóban képes megcsinálni. Azt üzeni mindenkinek, hogy lássuk magunk előtt, mivé szeretnének válni, törekedjünk rá rendületlenül, és egyszer arra leszünk majd figyelmesek, hogy valóban azzá az emberré válunk.

Könyve: Jelenlét – Így beszél a tested (2018)

Amy Cuddy TED-előadása

Érdemes megnézned Amy Cuddy méltán népszerű TED-előadását. Konfiguráld át az agyad ezzel a 2 perces hatalmi V-pozíció gyakorlásával, és tapasztalj minél több sikeres végkifejletű helyzetet, ahol ezt gyakorolnod kell. Hangold magad sikeresre, hiszen az apró trükkök nagy változásokhoz vezethetnek. És még valami, ahogy a videóban is elhangzik, és ahogy én is cselekedtem, oszd meg minél több emberrel ezt a tippet.

Hol tudsz meg többet Amy Cuddyról?

Leadfotó: ted.com

Csatlakozz most a Szikra Hub-hoz, amely egy kreatív fókuszú tudástár, és fejlődj több mint 300 inspiráló tudásanyagból. Irány a szikrahub.hu! További lehetőségek: SZIKRAMAIL, ONLINE KURZUSOK.

Kreatív szemléletmód a fókuszban – előadások, kurzusok, céges tréningek változatos témákban, rendhagyó nézőpontokból.  evaszlafkai.hu

Ezeket olvastad már?