Az OKÉ szavunk annyira töltelék lett, hogy sokszor kényelmesebb csak ezt a kifejezést használni. Pedig olyan gazdag a magyar nyelv, számtalanféleképpen kifejezhetjük magunkat a helyzet illő legmegfelelőbb formában. Ne legyünk lusták. Oké, ezt könnyű mondani.

#365letszikrachallenge

Elkezdünk egy challenge sorozatot, amelynek ez az első része. A lényege, hogy minden héten kitűzök egy célt és igyekszem teljesíteni, vagy legalábbis tapasztalatot gyűjteni és leszűrni a tanulságot. Az 1 hetes kihívások hétfőnként kezdődnek, és egy bemutató cikk fogja megnyitni, majd lezárni is vasárnaponként. Bárki csatlakozhat hozzám, jó lenne ha beleszövődne a cikkbe mások tapasztalata is. Érdekes konklúziók fognak születni, az biztos, és közben sokkal jobban megismerjük saját magunkat, talán tágítjuk a határainkat, bővítjük a nézőpontunkat.

Nézzük is, mit vállaltam most.

1 hétig nem használom az OK, OKÉ, OKSI szavakat

Elsőre nagyon egyszerűnek tűnik, de talán mégis elgondolkodtatónak. Te figyelted már meg magad, hogy mennyiszer használod egy nap? És azt, hogy milyen szavak, kifejezések helyett? És, hogy milyen kontextusban? Túlhasználod vagy nem? Kifejezhetnéd magad másként is, ami jobban passzol az adott szituhoz?

A kihívás háttérsztorija

Az egyik kedvenc szakemberem – de furán hangzik -, Richard Branson könyvét olvasom éppen (Virgin módszer), és megakadt a szemem egy részen. Többön is, de a sztori szempontjából most ez a fontos. Azt mondja, hogy a Coca-Cola mellett az OK a legismertebb szó a világon. Az eredeti jelentése egyébként oll correct, vagyis minden rendben, mégis a hétköznapi szóhasználatban homályos az értelme és nagyon sokféle jelentéstartalma lehet. Mégis, mi igyekszünk mindent ebbe a pici szóba sűríteni.

Ha az egyik ember azt mondja, oké, az talán azt jelenti, „jó”, a másik úgy érti „megfelel”, megint más viszont azt akarja vele éreztetni, hogy „épp csak elfogadható a dolog”. De elutasítást is jelenthet: „Oké, csak most hagyj békén”.

Ránk is szól, hogy ne legyünk lusták és ha azt akarjuk kifejezni, hogy elégedettek vagyunk egy ötlettel, mondjuk azt, ha nem vagyunk azok, akkor udvariasan mondjuk el a véleményünket. Hagyjuk ki az OKÉ-t a mondatainkból, vagy legalábbis csökkentsük a használatát.

Jajj, már megint kimondtam… Oké, figyelek! Oh megint…

Nagyjából így lehetne összegezni a hetet. 🙂 Na jó, az első felét, a második felében már kellően résen voltam, és mások sem figyelmeztettek, hogy „Már megint kimondtad!”.

Az első nap kb. 30%-os sikerrel zárult, míg a vége felé már kb. 80%-ban nem használtam. De mit használtam helyette? Mondjuk azt, hogy rendben. 😀 Tényleg, ha nem oké, akkor rendben. De csak akkor mondtam ezt, amikor majdnem kimondtam a tiltott szót és ez jutott eszembe. Mondjuk ezzel kb. ugyanott voltam és ennyi erővel a következő héten kitűzhetném, hogy most száműzöm a rendben-t is. De neeeem. 🙂 Ennél azért kreatívabb leszek.

A kérlek és köszönöm szó hatványozódott

Érdekes megfigyelés volt, hogy sokkal többször használtam a köszönöm szót. Valószínű gyakran használom az OKÉ-t olyan helyzetekben, amikor nyomatékosítom valakinek a kérésemet és egyúttal meg is köszönöm. Nem rossz úgy sem, de sokkal többet ér, ha a nyomatékosítást másként fejezem ki és a végén ki is mondom a köszönöm szót. Jobban esik a másiknak. Nézzünk egy példát: „Ha jössz hazafele, hozz valami nasit zöldséget a boltból, okés?” vagy „Kérlek, ha jössz hazafele, hozz valami zöldséget a boltból. Megtennéd? Köszönöm.”

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy egyébként nem szoktam köszönetet mondani – kifejezetten udvarias vagyok – , inkább csak azt, hogy megváltozott a mondataim hangsúlya és ezzel a mondanivalómé is.

Megváltozott a mondataim hangsúlya és ezzel a mondanivalómé is.

Mit mond Nóri?

Örültem, hogy Kovács Nóra vendégszerkesztőnk (aki többek között a chic-and-charm oldal alapítója-főszerkesztője) is velem tartott. Íme az ő tapasztalata a saját tollából.

Ígértem, hogy írok néhány sort azzal kapcsolatban, hogy mennyire sikerült kiiktatnom az okét az életemből. Legtöbbször akkor használom, ha üzenetet írok. Chaten vagy sms-ben. Azt gondolom, hogy ez a legegyszerűbb és legrövidebb módja annak, hogy egyetértésemet kifejezzem, de egyben a legsrendriánabb is. Ezzel egyidőben pont arra ébredtem rá, hogy ennek a szónak a használatát csak a felgyorsult világunk indokolja. Mert spórolni szeretnénk az időnkkel, sietünk, kapkodva írunk, válaszolunk. De ha önmagamat szeretném adni, véletlenül sem használnám. Ezt példázza az, hogy a beszédnyelvben egyáltalán nem okézok.

Írásban legtöbbször az OKS szerepel nálam, ezt próbáltam kiváltani más szavakkal. Helyet kapott többek között a rendben, a jó, a köszi. Szerencsére más furcsa változatát nem használom, így az Okéka, az Oksi, az Okézsoké (ez a halálom) sőt az Oké sem szerepel a szótáramban ezért csak erre az egy szóra kellett figyelnem, szerintem többé sikerrel. Tehát, ha valóban el szeretném hagyni a szótáramból, akkor valószínűleg rövid időn belül ezt a rövid, kis töltelékszót lecserélhetném sokkal hangzatosabb, szebb magyar szavakra.

Konklúzió, most akkor száműzzük az okét?

Ha a megfelelő kontextusban használjuk, tökéletes, mint ahogyan a jó, rendben és társai. Használjuk arra, amire valók, fejezzük ki velük az egyetértésünket, hiszen ezek pozitív értelmű szavak. Ne árnyalgassunk és homályosítsunk. Bizonyára mindannyiunknak van elég szómuníció a kincsestárában, hogy bátran csemegézhessünk belőle. Ha mást nem, tekintsük kihívásnak, hogy töltelékek nélkül is jól boldoguljunk a beszélgetésink során. Az OK-t pedig tartsuk meg a gyors üzeneteknek. Oké? 🙂

Ha valaki belekezd, mindenképpen ossza meg velünk a tapasztalatait a cikk alatt található üzenőfalon.