„Passzív olvasója helyett aktív alakítója akartam lenni a saját történetemnek” – Ott Anna #olvass

Szerző: Szlafkai Éva
"A könyvek voltak gyerekkoromban a társaim" - Ott Anna # olvass

A szenvedélyével foglalkozik, sosem volt hagyományos munkahelye, bátran valósítja
meg ötleteit, és abban hisz, hogy a művészélet nagyságai köztünk élnek, elérhetőek és megérthetőek. Egy igazi kultúrinfluencerrel, Ott Annával beszélgettem, aki a Hadik művészeti vezetőjeként, a Hadik Brunch megálmodójaként és a Margó Extra programsorozat szerkesztőjeként, a Société Budapest irodalmi programjainak felelőseként aktívan pezseg a mai kultúrközegben.

Honnan az olvasás szeretete?

A könyvek voltak gyerekkoromban a társaim, kamaszként pedig egyre csak nőtt az történetek iránti éhség, így a pályaválasztásnál nem volt kérdés, hogy újságíró leszek, ahol majd írhatok a könyvekről. Elmentem kommunikáció szakra a Pázmányra, és az egyetem alatt már két helyre is írhattam. Szuper jó érzés volt, hogy láthattam a nevemet nyomtatott formában egy magazinban. Nagy büszkeség volt, ám nagyon nehezen írtam. Inkább görcsöltem az íráson, minthogy élmény lett volna.

Azt éreztem, hogy van egy könyv, ami nagyon fontos nekem, de mégsem tudom írásban átadni az élményt, amit okozott.

Amikor pedig már egy szerkesztőségben ülhettem be, rájöttem, hogy ez nekem nem megy, adott munkaidőben minél több cikket gyártani, többek között olyanról is írni, ami nem érdekel. A kritikától is tartottam, mégis mi alapján mondom meg 20 évesen, hogy mi egy könyv hiányossága, lehet, hogy csak engem nem kapott el.

De talán a nyomás volt a legnehezebb, hogy időre teljesíteni kreatív dolgokat.

Ráadásul nyomtatott sajtóra szakosodtam, miközben annak a korszaknak éppen vége lett, tehát ott álltam kétségbeesve, hogy oké, annyit tudok magamról, hogy nagyon szeretek olvasni. Mit kezdjek ezzel?

És mit kezdtél?

Mindig azt szoktam mondani, hogy az egy hatalmas mázli, hogy én most itt vagyok, és azzal foglalkozom, ami a szenvedélyem, az olvasással, most már 6 éve. Véletlenül tudtam meg, hogy az a cégcsoport, ami a Hadikot is üzemelteti, keres egy programszervezőt. Jelentkeztem, és fel is vettek. Emlékszem, hogy miközben vártam a visszajelzést, azt éreztem, hogy ez az álommunka számomra, nincs ennél nagyon vágyam, minthogy itt programokat szervezhessek. Soha nem szerveztem még előtte programokat, fogalmam nem volt, hogy miről szól ez az egész. 🙂 Azóta eltelt 6 év, középpontban pedig a Hadik és a Szatyor van, de bármilyen munkát vállalok is el, a lényege mindig az olvasás szeretetében gyökerezik.

Az egész szerintem mázli… véletlen emberi találkozásokon múlt. Ha éppen nem abba a fiúba vagyok szerelmes és nem vele élek, aki amúgy akkor ennél a cégnél dolgozott, akkor nem tudok erről az álláslehetőségről. Én egyébként meg sem tudtam előtte fogalmazni, hogy mi szeretnék lenni, mivel szeretnék foglalkozni, nem is tudtam, hogy van ilyen pozíció. Ha
kérdezik, még ma sem tudom, pontosan milyen titulust írjanak a nevem mellé (ajánlom a multipotenciális cikket – szerk). Irodalomszervező? De az mit jelent? Szóval innen ered a mázli. Én egyébként valóban szerencsésnek érzem magam, hogy eddig nem voltak nagy bukásaim, nagy csalódásaim, és amit kitalálok, azt általában sikerül megvalósítanom.

Szerintem a szerencsében nincs benne a saját felelősség. Mit gondolsz, akkor is megtörténik veled mindez, ha nem szeretsz olvasni, ha nem olvasol ki több száz könyvet, és ha nem szenvedélyesen beszélsz erről a témáról…?

Ez igaz és szerintem ezt a munkát nem lehet úgy csinálni, hogy nem szeret olvasni az ember. Minden munkám legelemibb része, hogy olvasok. Amikor egy éve munkatársat kerestünk a Hadikba, hogy segítsen a programszervezésben, nem a szakértelmére voltam elsődlegesen kíváncsi, hanem hogy mennyire van képben az irodalommal, a képzőművészettel, a filmekkel, a zenével. Ez a friss képbenlevés a fontos és hogy szeresse amit csinál. Egyébként épp ez a nehézsége is ennek a munkának, hogy összemosódnak a határok: én itt most dolgozom, vagy a szabadidőmet töltöm?

Ha nem ez lenne a munkám, ha nem fizetnének érte, én akkor is pontosan ugyanezzel foglalkoznék a szabadidőmben. Talán ez sikernek is nevezhető.

Ez szemléletmódtól is függ, ki mit nevez sikernek, nem?

Persze, és sokat gondolkodom is ezen. A napokban leszek 30 éves, olvasgatom a régi naplóimat, előveszem a régi képeket, átgondolom, honnan hova tartottam, tartok, és mit jelent számomra a siker valójában. Mindig azt gondoltam, hogy a sikeres emberek egyik napról a másikra lettek sikeresek, mármint abban az értelemben, hogy vissza tudnak emlékezni, hogy melyik az a pont, ami után beköszöntött a siker, amikor hétfőn még kevésbé, kedden már nagyon sikeresek voltak.

Azt gondoltam, hogyha megkérdezik tőlem, hogy mondjuk mi a siker titka, akkor fogok tudni mondani egy történetet, hogy „az történt, hogy…”, de nincs ilyen történet. Ez egy folyamat, és hogy most itt beszélgetünk, és nagyon fáradt vagyok, mert sok munkám van, az a siker maga. Így élem meg most a sikert. Visszagondolva hányszor mondtam a barátaimnak, hogy „nah, most nagyon sok minden van, ez durva időszak…” és rájöttem, hogy sosem lesz könnyebb, hiszen egymásra épül minden.

Én nem arra vagyok büszke, hogy a Nemes Jeles László felveszi nekem a telefont és eljön a Hadikba beszélgetni, hanem egy olyan közeg alakul ott ki, ami fontos, és valahol mindig barátságok születnek. És nagyon boldog, hálás és büszke vagyok, mert a legtöbb számomra fontos ember a szakmában a barátom is egyben.

Nagyon őszintén mondom, hogy soha nem volt még olyan nap az életemben, mióta dolgozom, hogy úgy keljek fel, hogy nincs kedvem bemenni dolgozni vagy elvégezni azt a munkát.

Mit gondolsz a szabadúszó létről?

Én imádtam az alkalmazotti létet. 🙂 Azt sem tudtam, hogyan kell befizetni a járulékaimat, hogy ez egyáltalán mit jelent, a Hadikban dolgoztam, mint alkalmazott, és egy válaszútnál felvetődött az egyéni vállalkozás lehetősége. Könyvelőhöz járni? Adózni? Számlázni? Nem gondoltam volna, hogy ezeket megugrom, de azóta beleszoktam, és nagyon jól működik. Egyébként nagyon hálás vagyok a Hadikos főnökeimnek a bizalomért, hogy huszonpár évesen rám bíztak nagy felelősséggel járó munkákat, bíztak bennem és soha nem kérdőjeleztek meg. Az egy extra luxus, hogy, mindig rugalmasan dolgozhattam. Soha senki nem számolta, hogy én hány órát töltök a munkahelyemen, honnan dolgozom, mikor megyek be, csak legyen kész az ötlet, a feladat, a projekt, amit megbeszéltünk, a többi rám volt bízva.

Milyen könyvek formálták az irodalom iránti szenvedélyed?

Nem könyvek, nem az olvasás maga gerjesztette ezt a szenvedélyt. Azt szeretem amikor
érzelmileg megdolgoz egy könyv. Ha olvas az ember, rengeteg életet, sorsot, érzést, gondolatot lát és érez, az irodalom nyitottá és empatikussá tesz. Mi más kell?

Számomra a kreativitás a különféle nézőpontokban rejlik, és ezt vélem felfedezni a te mondanivalódban, olvasás iránti szeretetedben is. Egyébként a te meglátásod, definíciód szerint mi a kreativitás?

Nekem a kreativitásról mindig a gyermeki kézügyesség jut eszembe, és így soha nem tartottam magam kreatívnak. Az iskolában el is vették a kedvemet tőle, inkább a szabályok, a megfelelés volt a lényeg, nem az egyéniség kibontakoztatása. Épp eszembe jutott ez a minap, amikor a Nemzeti Galériában tarthattam egy tárlatvezetést. Úgy remegtem, féltem tőle emiatt a korai gát miatt.

Ha a kreativitást a munkámra vetítem, akkor abban mutatkozik meg, kit kivel ültetek egy asztalhoz a beszélgetéseken, és milyen témáról beszéltetem őket. Ebben látok egy kreatív lehetőséget, amit szeretek, és kihívást érzek benne. A párbeszéd érdekel, hogy bizonyos emberek egymásra hogyan hatnak, miként inspirálják egymást és ebből milyen beszélgetés keletkezik az asztalnál. Illetve

a kreativitás számomra is egyfajta szabadság,

amit én a Hadikban alapjaiban megtapasztaltam, hiszen soha nem korlátoztak, soha nem szólták le az ötleteimet, szabadon kibontakozhattam. Mindig kölcsönösen inspiráló, egymás ötleteit tiszteletben tartó beszélgetések folyamán születtek mindig meg a programötletek. A kreativitás egyfajta szabad építkezés, amely eredménye talán fennmarad utánam is.

Milyen hatással akarsz lenni a világra?

Éppen dolgozunk a TEDxLibertyBridgeWomen rendezvény kereteiben elhangzó beszédemen (amely eseménynek a Nők az úton podcast az egyik médiapartnere – szerk.), és ott elhangzott egy kérdés, hogy „Mit kiabálnék bele a világba?”. Azóta ezen gondolkodom, mert kevésnek érzem azt az üzenetet, hogy Olvass, mert az olvasás nagyon jó! Viszont szeretném átadni az olvasás szeretetét, a párbeszéd fontosságát.

Ha nem a TED-re gondolok, akkor a mindennapi munkámmal szeretném erősíteni azt a képet, amit egyszer a Hadikba belépve láttam. Karinthy, Kosztolányi, Móricz freskója előtt ült Simon Márton, költő egy szürke kapucnis pulóverben. Abban a képen láttam a munkám pontos célját, hogy megmutassam a fiataloknak, hogy

nem csak az a kiváló költő és író, akit fekete-fehér képen látunk a tankönyvben vagy freskón az irodalmi kávéház falán, hanem a fontos írók itt élnek köztünk és ugyanolyan szürke kapucnis pulcsit hordanak, mint te meg én.

Az én unokáim Karinthy mellett Dragomán Györgyről, Simon Mártonról, Tóth Krisztináról is fognak tanulni majd.

A kultúra időtlenségének az átörökítése?

A családomban nem voltak művészek, talán épp ebből adódik, hogy menthetetlenül rajongó típus vagyok, aki ráadásul a művészembereket hajlamos túlmisztifikálni. Azt hiszem, annyira tisztelem a munkájukat, hogy sokszor az elérhetetlenségig idealizálom őket, így nagyon távolinak tűnnek.

A munkám során szeretném közelebb hozni a művészt a civilhez és párbeszédet kezdeményezni közöttük.

Sokáig féltem a képzőművészettől és a versektől, mert folyamatosan azon görcsöltem, hogy
biztosan értem-e, jól értem-e őket. Azt hittem, hogy van egy megoldókulcs, egyetlen helyes válasz. Megkönnyebbülés megélni, hogy nem az a lényeg, hogy mi a megoldás, nincs egyetlen helye válasz, a fontos, hogy fogyasszuk, legyen a mindennapjaink része.

Ezt a félelemet is hozhatjuk az iskolából, hogy egy kérdésre egy jó válasz. Ideje ezt a rossz beidegződést ledönteni, amit te az irodalom közelebb hozásával próbálsz elérni.

Az iskolában soha nem mertem ellene menni semminek és senkinek, inkább megpróbáltam megfelelni, és a mai napig van bennem egy gyomorgörcs, ha az iskolás időszakra gondolok, ahol a kártyám jobban tudta, hogy mikor mehetek haza, mint én. Most sem lázadozom, nem is vagyok az a típus, de az biztos, hogy nagyon belém próbálták nevelni, amit most nem szeretnék csinálni.

Van olyan szokásod, amit meg kellett változtatnod, vagy meg kellett erősítened a sikered érdekében?

Szentendrén nőttem fel egy olyan baráti társaságban, akik máig nagyon fontosak az életemben. Hiába sodort másfelé bennünket az élet, nagyon szoros kötelék fűz össze bennünket. Ebből is fakad, hogy én nagyon igénylem a kapcsolódást, a beszélgetést, főleg az őszinte beszélgetést. Erre kellett példásul ráerősítenem, vagyis nem elfelejtenem, amikor például hogy attól, hogy ott ül velem szemben a Kiss Tibi ül velem szemben, le kell küzdenem a lámpalázam, alább tekerni a rajongásom és vele is ugyanazt az őszinte hangot kell megtalálnom, amit a barátaimmal.

Ezt a nyílt, tiszta beszédet és a kíváncsiságot kellett nagyon megtartanom és erősítenem magamban, és elhagynom a kényszeres önkontrollt.

Nyilván ezek stresszes helyzetek, mai napig van bennem félsz színpadi beszélgetésektől, mit kérdezek, hülyeséget mondok-e, hogyan fog rá reagálni. Sokáig tartott, hogy bízzak magamban és az őszinte beszélgetés könnyedségében, mert nagyon kontrollos voltam, több emberrel nézettem át az A4-es oldalakra írt kérdéseimet, vajon ezek jók lesznek-e, ha nem sorrendben tettem fel, akár még meg is akadtam. Ezt tanulnom kellett, hogy ne akasszam meg magam.

Illetve ami még nehéz: meghúzni a saját határaimat. A munkában, hogy mennyit vállalok, a
magánéletben pedig, hogy kit mennyire engedek közel. Ezt tanulom éppen.

Milyen tárgy szimbolizál téged?

A társaság fontos számomra, ezt fejezné ki a tárgy. Talán egy pohár bor lennék. Mert az tud egy magányos embernek is a társasága lenni és tud egy társaságot is feloldani.

Ha könyvet írnának az életedről, mi lenne a címe?

Olvass!

A könyv számomra egy kicsit páncél is, hiszen ha belegondolunk, ott van a szemünk, az arcunk előtt valami, ami eltakar. Most azt (is) tanulom, hogy kell ezt a páncélt letenni, kinézni a lapok közül, és elhinni, hogy nem csak egy passzív olvasója legyek a történeteknek, hanem aktív alakítója a saját történetemnek.

Ha visszamehetnél a múltba, és találkoznál a 10 évvel fiatalabb éneddel, mit mondanál neki?

Azt mondanám neki, hogy tartsa meg a kíváncsiságát, és nem nagyképűség értékelni saját magát.

Azzal foglalkozol, amit szeretsz és szenvedéllyel űzöd. Vajon mi lehet ennek az életmódnak a kulcsa, ami mások számára is segítség lehet, ha követni akarják az álmaikat?

Sokan kérdezik, hogy milyen végzettségem van, milyen iskolában tanultam. De nem innen kell közelíteni. Ami bennem van, az máshonnan táplálkozik, sokkal mélyebbről.

Ennek az életformának a kulcsa szerintem, hogy nem lehet várni! Nem fognak bekopogni hozzád, hogy rohadt tehetséges, nagyon ügyes és rátermett vagy, íme, lenne neked egy állás.

Nagyot kell álmodni, mélységesen hinni benne és rengeteget dolgozni érte! Nincs recept,
betanult modell, csak dolgozni kell. Itt az sem játszik szerepet, hogy kapsz érte pénzt vagy sem. Egyszerűen követed, ami hajt. Jó volt megtapasztalni azt a közhelyet is, amitől a legjobban tartottam, hogy ha bezárul egy ajtó, akkor valóban kinyílik egy másik. Két fontos tapasztalat még: nem kell másoktól várni, hogy igazoljanak minket és meg kell tanulni nagyon tiszta nemeket mondani.

Hallgasd meg a podcast beszélgetésünket Annával

Van olyan számodra fontos tanács, amit kaptál, és te is szívesen továbbadnál?

Az én nagyon bölcs Sára barátnőm mondta kamaszkoromban mindig, és ez a mai napig elkísér: „Ami jön, fogadjátok, ami megy, engedjétek.” Szép, egyszerű, ám egyben a legnehezebb is.

A cikkhez használt képek Anna Instagram oldaláról vannak. Kövesd őt, ha még nem tetted. 🙂 https://www.instagram.com/ottanna/

Csatlakozz most a Szikra Hub-hoz, amely egy kreatív fókuszú tudástár, és fejlődj több mint 300 inspiráló tudásanyagból. Irány a szikrahub.hu! További lehetőségek: SZIKRAMAIL, ONLINE KURZUSOK.

Kreatív szemléletmód a fókuszban – előadások, kurzusok, céges tréningek változatos témákban, rendhagyó nézőpontokból.  evaszlafkai.hu

Ezeket olvastad már?