Éld túl a karácsonyt stresszmentesen – ötletekkel és letölthető tervezővel

Szerző: Szokoli Bernadett
Éld túl a karácsonyt stresszmentesen - tervezővel és ötletekkel | stresszmentes-karacsony_365letszikra_1170x1170

Karácsony. Neked mi jut eszedbe a szóról? Rögvest a nyugalom és a családi béke? Vagy van mellette még stressz, rohanás és kapkodás is? Ha igen, akkor ez a cikk Neked szól! Igen, a decemberi időszakot sokunknál a feltornyosult feladatok is jellemzik. December „rövid hónap”, bizonyos szakmákban szinte 20-a után megáll az élet.

A szabadúszók számára ez két dolgot is jelenthet: 20-ig megpróbálunk annyit dolgozni, hogy az kitegyen egy hónapot vagy felkészülünk arra, hogy bevételeink – ellentétben velünk a karácsonyi menük miatt – kicsit lesoványodnak.

Karácsonyi “kötelezők”

Mindemellé jönnek a karácsonyi bulik akár munkahelyen, akár baráti közösségekben, a karácsony előtti záróünnepségek és egyéb olyan rendezvények, amelyek az év többi részében nem szokványosak. Ehhez még az is párosul, hogy sokszor illik magunkkal vinni sütit – amit persze nem a boltban veszünk.

És ha ez nem elegendő, akkor bekapcsolnak a „kötelezők”: karácsonyra ablakot szoktunk pucolni, karácsony előtt ildomos egy nagytakarítás. És ha máskor nem is, karácsonykor illik 3 fogásos menüt enni. A bejgli és a mézeskalács pedig akkor is kötelező, ha egyébként nem szeretjük.

Írd össze a teendőidet!

A fenti bekezdésekben csak olyan témákat soroltam fel, amelyek egy teljes listát tesznek ki. Van, amelyiket sajátodnak érzed? Esetleg ki tudod egészíteni a listát? Akkor hajrá, írd össze egy papírra vagy a Stresszmentes ünnepi tervezőbe.

És ha készen van a lista, akkor el kell döntened, hogy szereted ezt a listát, minden pontját meg akarod valósítani, mert Te igazán akkor érzed jól magad, ha pöröghetsz. Főleg azt szereted benne, hogy sokkal hosszabb, mint másoké.

Ha ez így van, akkor ne keseregj és panaszkodj, állj bele és valósítsd meg. Mert ha Neked így fontos, akkor ez fog energiát adni és ezt nagyszerűen el lehet fogadni.

Ha viszont a lista nyomaszt, hosszúnak érzed és több tétel is kimondott gyomorgörcsöt okoz, akkor egyáltalán ne állj meg keseregni. Változtass!!!

Elvárás, szokás vagy belső vágy

Persze, könnyű azt mondani (írni), hogy karácsony előtt változtassunk szokásokon. De azért itt van egy kis útmutató, amely segíthet abban, hogy az agybaj helyett közelítsen a hangulatod az ünnepihez. Ami a legfontosabb, hogy ha Te jobban vagy, jobban bírod, akkor a környezetednek is jobb. Tehát ez nem feltétlenül önzés.

Nos, akkor vágjunk bele! Egyszerűen gondold át, hogy melyek azok a tételek, amelyeket simán ki tudsz húzni. Melyek azok, amelyeket csak azért csinálsz, mert:

  • így szoktad meg,
  • más is csinálja,
  • más várja el tőled.

Van ilyen? Ha felfedezted, be is mered vallani magadnak és képes vagy megválni tőle, akkor jutalom illet!

Karácsony stresszmentesen

Miért illet jutalom? Mert már a felismerés is egy hatalmas lépés! Eljutottál oda, hogy képes voltál kategorizálni teendőidet. Sőt, képes voltál azt is felismerni, hogy melyek azok, amelyek egyáltalán nem rólad szólnak és még örömöt sem okoznak. Tényleg ez a kiindulás. Ha pedig képes vagy el is engedni belőle, akkor bizony lesz felszabaduló időd. És itt az ajándék: fordítsd magadra!

Ez azonban csak akkor lesz valódi ajándék, ha tényleg kitalálod, hogy a felszabaduló időt mire akarod használni és tényleg fel is használod arra. Ezért a listádat folytasd azzal:

  • ezt a tevékenységet engedem el:
  • azért engedem el, mert:
  • helyette ezt csináltam:
  • ez azért volt jó nekem:

Hogy könnyebben tudj haladni, töltsd le tervezőnket! Ha kitöltöd és megvalósítod, akkor tényleg értékes idővel lepheted meg magad, aminél talán decemberben nincs is értékesebb!

Töltsd le a tervezőt!

IDE vagy a képre kattintva le tudod tölteni a tervezőt.

Karácsony stresszmentesen tervezővel | letoltheto_stresszmentes-unnepek-tervezo_365letszikra

A képre kattintva tudod letölteni!

 

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

TÉGED IS HAJT A KÍVÁNCSI TUDÁSVÁGY? KÖVESD A SZIKRÁKAT A TÖBB EZER FEJLŐDNI VÁGYÓ, KREATÍV NÉZŐPONTRA NYITOTT OLVASÓVAL EGYÜTT: SZIKRAMAILFACEBOOKINSTAGRAM , FB CSOPORT.

Ezeket olvastad már?