Generációs különbségek egy munkahelyen

Szerző: Szokoli Bernadett

Bármivel is foglalkozunk, biztosan kell együtt dolgoznunk vagy együttműködnünk olyan személlyel, aki korban távol áll tőlünk. Legyen fiatalabb vagy idősebb, biztosan vannak olyan tulajdonságai, amelyeket nehezen tolerálunk. Ilyenkor szoktuk azt mondani, hogy a generációs különbségek az oka. Nézzük meg egy kicsit részletesebben, hogy a generációk együttműködésében mi okozhat konfliktust. Szokoli Bernadett írása.

A különféle generációk együttműködését, kollegiális viszonyát két irányból is érdemes vizsgálni: ha mellérendelt-, illetve ha alárendelt viszonyban állnak egymással. Mindegyik lehet működőképes és gördülékeny – van is rá példa. Viszont a korkülönbség miatt teljesen természetes, hogy vannak nézeteltérések és konfliktusok, amelyeket olykor nem is olyan egyszerű feloldani.

A mellérendelt viszonynál (kollégák) kicsit talán egyszerűbb a helyzet, hiszen a vezetőnek való megfelelés egyfajta közös célt eredményez. Az alá- és fölérendeltségi (vezető-beosztott) viszony azonban sokkal összetettebb, mert a vezetési stílusok és a hatalomért/elismerésért való harc erőteljesebben megjelenik, amelynél néha a generációs különbség csak olaj a tűzre.

Az alábbiakban kiemelek néhány olyan készséget, képességet, amelyek megjelennek, hogy ha egy munkahelyi szituációt vizsgálunk. Természetesen ez egyedi esetekben sokkal összetettebb és az itt szereplő kérdéskörök csak általánosítások. Mindig van kivétel és mindig van olyan csoport vagy olyan egyén, akire egyáltalán nem igaz.

Generációs különbségek az informatikai tudásban

A készségek terén megfigyelhető, hogy az X generáció tagjai között még mindig vannak olyan – egyébként magasan kvalifikált – munkavállalók, akiknek a számítógép napi használta gondot okoz. Mivel az alapvető programokat nem tudják gyorsan és komfortosan kezelni, a munkatempójuk eleve lassabb. Nem mindig látják át, hogy miért van szükség egy program vagy alkalmazás használatára. Nem szívesen töltenek táblázatokat vagy nehezen osztanak meg elkészült anyagokat, amely gátolja a gyors információs áramlást, ami konfliktushoz vezethet. Ezzel szemben az Z és Y generáció digitális tudása gyors eszköz-és alkalmazáshasználatot feltételez.

Proaktivitás

A proaktivitás egyre nagyobb szerepet nyer, így azoknak, akik korábban sok éven keresztül utasítások alapján dolgoztak, ez az elvárás frusztrációt okoz. Ahhoz ugyanis, hogy valaki proaktívan tudjon dolgozni, a kreativitáson kívül komoly önbizalomra és szakmai önismeretre is szüksége van. Ebben viszont az Y és főleg a Z generáció már sokkal erősebb. Ráadásul mivel ez egyfajta határozott fellépést igényel, frusztrációt válthat ki az X generációban, ami szintén nézeteltérést generálhat.

Megoldásfókusz

A megoldásfókuszú gondolkodásmód szintén alapkövetelmény. Ez a Z generációnak általában nem okoz gondot. Aki képes erre, az hatékonyabban haladhat a célmegvalósítás irányába. A megoldások, a válaszok és a részfeladatok is könnyebben meghatározhatók. Ez is egy újabb vonal, így az X és Y generációnak meg kell értenie azt, hogy sokszor nincs idő és lehetőség a „miért nem?” okok vizsgálatára, egyszerűen tovább kell lépni. Mivel itt egy ventilációs folyamat kiesik, nőhet a kollégákban a frusztráció, ami szintén konfliktus forrása lehet.

A fent felsorolt készségek mind abban segítenek, hogy a munkavégzés gyorsabb, rugalmasabb legyen. Ezek a skillek általában az Y és Z generáció tagjaiban erősebbek. Az önérvényesítés és az asszertivitás pedig már egyértelműen a Z generáció sajátja. Ezek az egyén boldogulása szempontjából nagyon fontosak és nélkülözhetetlenek. Viszont pont a csapatmunkát hátráltathatják, ha nem megfelelő módon alkalmazzuk.

Tolerancia és figyelmesség

Ez a két tulajdonság azonban erősebben jelen van az X generációban. A tolerancia néha eltűnik a frusztrációk miatt, azonban ha olyan közegben mozog, ahol látják értékeit, nagyon felerősödhet. Gyakori, hogy ők figyelmesebben, előbb megkérdezik, hogy mi van veled, hogy érzed magad. Ők azok, akik jobban képben vannak a szülinapokat illetően megfontoltabb hozzáállásuk révén sokszor nyugodtabbak. Vannak olyan attitűdök, amelyeket érdemes ellesni tőlük, mert segíthetnek a fejlődésben. Általában tapasztaltabbak, átéltek már olyan szituációkat, amelyek egy Y vagy főleg Z generációsnak teljesen új. Van összehasonlítási alapjuk, vélhetően dolgoztak jól és rosszul működő cégstruktúrában egyaránt. Hoznak olyan értékeket, amelyek ma is aktuálisak és akár versenyelőnyt eredményezhetnek. Az X generációban vannak olyan tulajdonságok, amelyek segítenek abban, hogy egy csapatban, egy munkahelyen igazán jól érezzük magunkat.

Generációs rés

Még ma is hallok olyan vezetőkről vagy kollégákról, akik meg vannak győződve arról, hogy a fiatalabb generáció értéktelen. Ez az X generáció és a baby boomerek jellegzetessége. Természetesen velük nem találkozom coaching folyamatban, hiszen nem ismerik fel a változás, a változtatás szükségességét. Vagy ha mégis, azt feltétlenül másoktól várják el. Ez sajnos egy létező probléma és ha ez a személy vezetőként dolgozik, akkor komolyan meg tudja keseríteni a kollektíva hétköznapjait. Megoldás az, ha a munkavállaló megvizsgálja, hogy van-e olyan érték, olyan tudás, ami miatt érdemes mégis ott dolgozni, illetve szem előtt tartja, hogy mindig van más választásunk.

Mindezekből látszódik, hogy valóban létezik a generációs rés, valóban vannak hétköznapi nehézségek, amelyek abból adódnak, hogy korunknál fogva máshonnan szemléljük a lehetőségeket és a megoldásokat. Azonban nem kérdés, hogy az életkorból adód diverzitás egy munkahely előnyére válhat. Ehhez fontos, hogy tisztában legyünk saját értékeinkkel és gyengeségeinkkel egyaránt, valamint képesek legyünk felismerni a másik generációban rejlő értékeket és lehetőségeket. Végül a legfontosabb, hogy a megfelelő munkahelyi kapcsolat és légkör megteremtése érdekében bármelyik generációhoz is tartozunk legyünk toleránsak és megértők egymással.

Csatlakozz most a Szikra Hub-hoz, amely egy kreatív fókuszú tudástár, és fejlődj több mint 300 inspiráló tudásanyagból. Irány a szikrahub.hu! További lehetőségek: SZIKRAMAIL, ONLINE KURZUSOK.

Kreatív szemléletmód a fókuszban – előadások, kurzusok, céges tréningek változatos témákban, rendhagyó nézőpontokból.  evaszlafkai.hu

Ezeket olvastad már?