Energikus, könnyed és inspiráló! Ha úgy érzed, hogy most szükséged van egy olyan olvasmányra, ami feldob, kiszakít az újszerű hétköznapokból és garantáltan növeli energiaszintedet, akkor jó választás. Ha pedig szereted az életrajzi könyveket, az igaztörténeteket, akkor tényleg ne is gondolkozz tovább! Szokoli Bernadett írása
Az „Így leltem…” minden listát megdöntött világszerte és persze hazánkban is hetekig toplistás volt. Már ez is jelent valamit, engem mégsem győzött meg pusztán ez a tény. Sőt, magával a könyvvel egyáltalán nem foglalkoztam annak ellenére sem, hogy a közvetlen környezetemben és megállás nélkül dicsérték.
Amerika. Az elnök. Távoli és elérhetetlen. Mit tud nekem mondani valaki, aki pompában és fényűzésben él a világ másik felén? Aztán úgy alakult, hogy egy előadás kedvéért mégiscsak bele kellett olvasnom, mert nem akartam teljesen látatlanban véleményt alkotni róla. Igazából úgy fogtam hozzá, hogy az volt a fejemben, hogy „csak gyorsan beleolvasok”. De sokkal több lett belőle…
Kezdetektől a mentor szerepen át az anyáig
Írok egy kicsit a könyvről és a hangulatról, ez nem spoiler, hiszen a végét mindannyian ismerjük… A felütésben a ’60-as és ’70-es évek Amerikájába csöppenünk. Megismerhetünk egy középosztálybeli családot, amelyet az összetartás és a szeretet jellemez. A könnyed hangulat gyorsan magával ragadott. Aztán észre sem vettem és a diákévek után már a dolgozó nő életét ismerhetjük meg. A sztori akár bármelyikünké lehetne: 25 évesen klassz állás, jó fizetés és egy Saab. Aztán belép a munkahelyre egy jogászgyakornok, akinek Michelle kezdetben a mentora lesz, később pedig…
És ahogy halad a történet – és az élet – egyszer csak Michelle-ből Obama lesz.
Ez nem olyan meglepő, hiszen a karrieríve szépen halad és a magánéleti szálak is jól alakulnak. Házasság, gyerekek, és ahogy ez lenni szokott a sok öröm mellett azért megjelennek a hétköznapi nehézségek is. Erőteljes ambíciók a férj részéről, tervek, vágyak, amelyhez szükség van Michelle-re is. Michelle adja magát, de közben a saját céljait is fontosnak érzi, megtapasztalja, hogy milyen két gyermek és egy állandóan dolgozó férj mellett anyának és feleségnek lenni.
Akár mi is lehetnénk
A könyvben olyan gondolatok és célok fogalmazódnak meg, amelyeken nekünk is érdemes elgondolkodni. A gyermekvállalással, gyermekneveléssel kapcsolatos dilemmák, a házastársi kapcsolatban fellépő akadályok és persze a munka-magánélet összeegyeztetésének kérdései.
Ez pedig azért érdekes, mert a körülmények az ő életében merően másak, mint a miénkben. Pompa, fényűzés és közszereplői feladatok várnak rá, miközben mindazzal meg kell küzdenie, ami bennünket is foglalkoztat.
Érzések és egy végtelenül őszinte emberi történet elevenedik meg előttünk, pedig a First Lady mesél nekünk.
A Jimmy Choo cipőt én maximálisan tudom irigyelni, a Fehér Házban is el tudnék képzelni egy-két éjszakát és a magánrepülőgép sem tudna zavarni talán. De vajon milyen lehet célkitűzéseket megfogalmazni és motiváltnak maradni, ha az ember férje nem buszsofőr, nem mérnök, nem cégtulajdonos és mégcsak nem is gyárigazgató, hanem az egyik legbefolyásosabb ember a Földön, az amerikai elnök?
Nos, erre ad választ Michelle Obama Így lettem című könyve!
Fotó: MTI/EPA/Michael Reynolds +20on.hu
Csatlakozz most a Szikra Hub-hoz, amely egy kreatív fókuszú tudástár, és fejlődj több mint 300 inspiráló tudásanyagból. Irány a szikrahub.hu! További lehetőségek: SZIKRAMAIL, ONLINE KURZUSOK.
Kreatív szemléletmód a fókuszban – előadások, kurzusok, céges tréningek változatos témákban, rendhagyó nézőpontokból. evaszlafkai.hu