Megyek utánad – vagyis a ’70-es, ’80-as évek férfi szemmel

Szerző: Szokoli Bernadett
Grecsó Krisztián - Megyek utánad c. regénye a 365letszikra Magazinblogon

Grecsó Krisztián Megyek utánad című regénye nagyszerűen hozza, hogy mit gondol a férfi, hogyan működik, mi mozgatja. Egy belső monológ, tele eseménnyel, történéssel, drámával. A könyv nem új, 2015-ben jelent meg és már sok helyen sok kritika látott napvilágot. Nekem viszont most új volt, a napokban vágtam bele. 

Nem happy, olykor nyomasztó, de nagyon valós. A főhős Daru, vidéken nő fel. Kollégista már középiskolás korában, aztán következik a főiskola és az egyetem. Kalandok, barátságok, szerelmek és tragédiák. Minden, ami körülvesz bennünket, minden, amit mi is megélünk. Humor és irónia, őszinteség és hazugság. Mindez pedig kőkeményen férfi szemmel. Attól különös, hogy láttatja, ő hogy látja. Megmutatja, hogy ő hogy gondolja. Ez pedig klassz betekintést nyújt nem csak Daru életébe, hanem a másik oldal gondolatmenetébe.

Korrajz és történelem

Mindemellett pedig korrajz: megjelenik a nyolcvanas évekre jellemző bulizási stílus, a nyugati zene térhódítása, a fű, a kocsmák íze. Engem egyértelműen az egyetemista évek ragadtak meg. Szegeden játszódik, a legtöbb helyszín ismerős volt, láttam magam előtt a BTK épületét. A ’90-es évek végén még én is rohangásztam tantárgyfelvételi lapokkal és én is érzem a diploma utáni ürességet.

Daru élete egyébként szokványosan halad: középiskola, főiskola (egyetem a katonaság elkerülése miatt), barátnők, házasság… és válás. Dilemmák, miértek, áldozatok szépirodalmi stílusban. A sivár ’70-es, ’80-as évek érdekfeszítő csomagolásban. Már történelem, de még valóság.

Hogy lehet gondolkodni, ha szép lányok jönnek?

Íme a hivatalos könyvajánló:

Elfeledett, rejtőzködő utak hálózzák be a fülledt alföldi falu földjeit, ahol Daru, a kamaszodó fiú küzd bandavezéri pozíciójáért, az önbecsülésért és szerelemért: egyszóval az életéért. Ha ő nem menne végig ezeken az ösvényeken, elkopnának, beleolvadnának a határba, megszűnne valami hallatlanul fontos, és az emlékezet jóvátehetetlenül megsérülne. Daru élete, sorsa is ilyen: makacsul járja az érzelmek elágazó csapásait, múltban és jövőben, közben mindegyik kapcsolatában elveszít magából valamit, mindegyikbe belehal egy kicsit. Így válik felnőtté. A sebek, varratok és hegek sokasodnak, szíve talán kérgesebb lesz, de a legutolsó, okos és érett viszonyban is ugyanaz a szenvedély izzik, mint a legelsőben.  Hogyan is lehetne jobban elmesélni egy ember életét, ha nem a szerelmei történetén keresztül? Erre, és saját boldog-boldogtalan pillanatainkra, éveinkre gondolunk, miközben Daru sorsával ismerkedünk. Jön utánunk, nem ereszt.

Karácsonyi ajándéktipp

Érdekes olvasmány azok számára, akik szeretnének egy kis szeletet kapni a rendszerváltás előtti Magyarországból, a főiskolás évekből és abból, hogyan is éli meg mindezt egy férfi.

Grecsó Krisztián: Megyek utánad, Magvető Kft. 2015.


HA TE IS A DOBOZON KÍVÜL SZEMLÉLED A VILÁGOT, KÖVESD A SZIKRÁKAT! CSATLAKOZZ A FACEBOOK ÉS AZ INSTAGRAM OLDALUNKHOZ!

Ezeket olvastad már?