Meggyőződéseink építik a saját dobozunkat. Te használod ezeket a mondatokat?

Szerző: Szlafkai Éva
meggyőződéseink_365letszikra_1170x650_gratisography

Ragaszkodtál már úgy az igazadhoz sokáig, hogy egy idő után nem is tudtad, hogy mi értelme van? Az értelme elveszett, de te akkor is a meggyőződésed rabja maradtál. A meggyőződéseink kijelölik a határainkat, amiket nem akarunk átlépni és ezt a „territóriumot” minden áron igyekszünk megvédeni. Tisztára, mint egy börtön, amelybe mi dobozoljuk be magunkat. De ebből ki lehet törni… A szemléltetés kedvéért bemutatok egy megdöbbentő akvárium-kísérletet, ami értékes tanulsággal szolgál.

Próbáltál már a több évtizede  bevált módszer szerint cselekvő anyukádnak, nagymamádnak például javasolni ötleteket a  főzés, mosás másfajta, hatékonyabb módjáról? Ha igen, gondolom a válasz valami ilyesmi volt: „Nekem ez bevált, már negyven éve így csinálom, csak tudom, hogy mi a jó.”

De mást mondok.

Biztosan beszélgettél olyan emberrel, vagyis ismersz olyan barát barátnőjének az anyósának a fiát, aki szeret mindenért mást, önmagán kívüli körülményt hibáztatni. Nah. Próbáld meg neki elmagyarázni, hogy kételkedjen abban, amit több évig elfogadott.
Tudnál hasonló példát hozni, aki ennyire a saját meggyőződésének a rabja? Gondolom.

A megrögzött meggyőződéseink arra jók, hogy jól beszűkítsenek

Pedig nem csak egy féle vélemény és igazság van. És itt jön a rögzült és a fejlődő szemlélet, gondolkodásmód különbözősége a képbe, de erről bővebben majd egy másik cikkben.

Ha meggyőződésid már nem segítenek, akkor dobd ki őket!

Dobd ki például az eszköztáradból a „kellene” szót. Mi értelme van? A dolgok olyanok, amilyenek…teljesen mindegy, hogy a mi meggyőződésünk szerint milyennek „kellene” lennie. Ez van és kész, viszont tőlünk függ, hogyan viszonyulunk hozzá és mit hozunk ki a helyzetből.

Az alábbi meggyőződések mire jók? Maximum arra, hogy felesleges stressznek tedd ki magad, ami „másoknak köszönhető”. Dehogy is!
Hagyd a fenébe ezeket:

  • Az ismerőseimnek viszonoznia KELLENE a szívességeket, amit adok.
  • Az embereknek el KELLENE ismerniük a tehetségemet.
  • A főnökömnek meg KELLENE becsülnie engem.
  • A páromnak jobban KELLENE szeretnie engem.
  • A gyerekemnek jobban KELLENE tisztelni a tanárát.
  • Az embereknek figyelmesebbnek KELLENE lenniük velem.
  • A kollégáimnak ugyanannyira keményen KELLENE húzniuk az igát, mint nekem.
  • stb.

Lehet, hogy ezek indokolt dolgok (szerinted), de csak azt eredményezik, hogy másoktól tedd függővé a saját elégedettségedet.

A meggyőződéseink nem kőbe vésettek, meg lehet változtatni

Nincsenek kőbe vésve. Ahhoz, hogy másként szemléld a dolgokat elég bátornak kell lenned, hogy másképp gondolkodj.
Ha legközelebb mások feldühítenek, mert nem úgy vannak a dolgok, mint ahogy szerinted lenniük KELLENE, jusson eszedbe, hogy nem mások cseszik fel az agyad, hanem a saját meggyőződésed. Hát figyelj, let’s out of your box, húzzál ki a dobozodból!

Bármilyen elgondolás esik rosszul a „kellene” elvárása miatt, az csak egy gondolat. Egy gondolat pedig megváltoztatható, legalábbis  Andrew Matthews szerint mindenképp.

Megdöbbentő akvárium kísérlet

Egy kísérlet bizonyítja, hogy biológiai funkciónk a meggyőződéseink rabjává válás. Mint az embernél, úgy az állatvilágban is. Egy kísérletet végzett el a Woods Hole Oceanográfiai Intézet.

Adott egy akvárium, benne egy utólag berakott üvegfal, amely ketté osztja az akváriumot. Egyik felében egy harcias barrakuda, a másik oldalon pedig az ő csemege hala egy pérhal. A barrakuda egyből bekebelezné a kajahalat, de fájdalmasan beleütközik az üveg válaszfalba. Majd ismét. És még egy párszor. Rájön, hogy ez nem járható út, hiszen a pérhal egyenlő a fájdalommal és nem fogja többé üldözni a pérhalat. Később kivették az üvegfalat és hiába férhetett így már hozzá a korábban vágyott zsákmányához a ragadozó hal, ő már csak a saját akváriumrészében maradt. A saját „börtönében”. A barrakuda kényelmesen eluszikál a hátralévő idejében, pedig uszonynyújtásnyira van a Kánaán csemege. De a barrakuda ismeri a korlátait és nem fog túllépni rajtuk.

via GIPHY

Mi a te üvegfalad?

Mi nem üvegfalakba ütközünk, hanem szülőkbe, tanárokba, barátokba, ismerősökbe, akik megmondják nekünk, hogy hol a helyünk, a saját territóriumunk, a korlátaink, a dobozunk. És ami a legrosszabb, hogy saját meggyőződéseinkbe ütközünk.

Mi teremtjük meg a saját akváriumunkat, és azt gondoljuk, hogy ez a valóság. Tulajdonképpen ez csak a mi meggyőződéseinkre épül. És mennyire ragaszkodnak az emberek a saját meggyőződésikhez? Próbálj meg vallásról vagy politikáról beszélni egy partin. Andrew Matters

Ne hagyd, hogy a meggyőződéseid korlátokat állítsanak fel, mert a végén azt veszed észre, hogy bebörtönzött és utána már nehezen szabadulsz a fogságából. Inkább legyél nyitott a világra, más véleményekre, mások igazára, alternatív nézőpontokból is tekints meg a különféle helyzeteket. Ezekből mind mind Te épülsz. A Te véleményed formálódik, a Te jellemed színesedik.  Van választásod, bármikor kinézhetsz a dobozból, megváltoztathatod a gondolataidat, hozzáállásodat… és Shawn Achortól jól tudjuk, hogy a boldogságunk nagy százalékban a mi választott hozzáállásunktól függ.

Ha tetszett, oszd meg másokkal is. A tudás akkor ér valamit, ha megosztod. 😉

Leadfotó: gratisography.com


TÉGED IS HAJT A KÍVÁNCSI TUDÁSVÁGY? KÖVESD A SZIKRÁKAT A TÖBB EZER KÍVÁNCSI, SZIPORKÁZÓ OLVASÓVAL EGYÜTT: SZIKRAMAIL, FACEBOOK, INSTAGRAM

Ezeket olvastad már?