Vízparti nyaralás helyett: Tirol, amely teljesen kiszakít a hétköznapokból

Szerző: Szokoli Bernadett
Vízparti nyaralás helyett: Tirol, amely teljesen kiszakít a hétköznapokból

Ha nyár, akkor kikapcsolódás! Legalábbis nekem mindig is ez jutott eszembe erről az évszakról. Valójában azonban amióta elvégeztem az egyetemet és dolgozom, azóta a nyár alig különbözik a megszokott hétköznapoktól. Kivéve azt az egy-két hetet, amikor sikerül elmenni a jól megérdemelt szabadságra. Idén a jól megszokott vízpart helyett az alpesi hegyeket választottuk uticélul, pontosabban Ausztriában, Tirol tartományban nyaraltunk.

Kezdetben aggódtam. A hegyek, a tehenek és a kirándulás egyáltalán nem az én műfajom. Úszni szeretek és várost nézni. Azonban a hegyi tavak hőmérséklete nem vonzott annyira… Szóval tudtam, hogy ez egy egészen más nyaralás lesz, mint amihez hozzászoktam. Igazam is lett.

Wildschönau – minimum 800 méter magasan

Tirol tartományban Wilschönau mellett döntöttünk. Ez egy nagyobb település, amely több kisebb egységre van osztva.

Az egész település egyébként legalább 800 méter magasan, vagy magasabban. A települések elsősorban a síszezonra vannak berendezkedve, de nyáron is nagyszerű kikapcsolódást ígérnek. A hagyományos tiroli a házak erkélyein színes muskátlik futnak, amelyek az egész látványvilágot meghatározzák. A háttérben pedig csipkézett hegyek (olykor hófoltok) és hatalmas, tarka virágokkal borított mezők váltják egymást. Csak olyan fotót tudtam készíteni, ami úgy tűnik, mintha meg lenne „buherálva”: napfény, alacsonyan kúszó felhőfoszlányok és tehenek. Komolyan ehhez képest egy MILKA reklám csak vicc. Arról pedig nem is szeretnék beszélni, hogy tisztaság, rendezett látkép és szívélyes vendéglátás fogad mindenhol.

A legenda szerint ezen a területen egy hatalmas tó volt, amelynek a partján egy sárkány élt. A sárkányt egy helyi gazdálkodó végül megölte, azonban a haláltusája közben a sziklákat szétzúzta maga körül, így alakult ki a völgy, amelyet sok apró tó szegélyez.

A terület címerében is egy sárkány található, amely erre a történetre emlékezteti az itt élőket és a látogatókat.

Thierbach, ahol a mesék valóra válnak

Wildschönaun belül mi Thierbachban voltunk, amely egy 1200 m magasan fekvő település, házai pedig kb. 10-15 perces sétára vannak egymástól.

Kb. 200 lakója van és a hely érdekessége, hogy nem nagyon lehetséges ott ingatlant vásárolni, tehát ha valakinek igazán megtetszik a táj, akkor nem tud egy darab földet megvenni és arra egy igazán takaros házat felhúzni, mert a szabályozás egyáltalán nem ilyen egyszerű.

Összességében néhány család birtokolja a területet legtöbbjük  4-5 generáció óta él a faluban. Az egyik étterem még az 1700-as években épült és 4 generáció óta ugyan az a család üzemelteti. A „falunak” egyébként van egy központja és természetesen egy általános iskolája is, ami Ausztria legkisebb általános iskolája, jelenleg 8 tanulója van.

Aki itt választ szálláshelyet, kap egy névre szóló kártyát is, amellyel a közelben lévő libegők közül többet is ingyenesen lehet használni – hiszen nekik a nyár „szezonon kívüli” időszak. Nos, mi ezt ki is használtuk, így Schatzberg és Markbachjochalm csúcsaihoz is ellátogattunk, mindkét irányból nagyszerű túraútvonalak indulnak könnyebb és nehezebb terepeken keresztül. A turistajelölések pontosak, az útvonalak jól átláthatók. Egy dologra kell nagyon figyelni: bár a levegő hőmérséklete kellemes, a nap igen nagy erővel süt, így naptej nélkül nem érdemes elindulni.

Összességében egyébként az időjárás szép, de nagyon változatos. Az egyik pillanatban még süt a nap, a másik pillanatban már felhők közelednek, amelyek szabályosan el is érnek bennünket. Majd a nagy szürkeségből lehet, hogy hatalmas zápor, olykor vihar lesz és lehet, hogy semmi. Az azonban biztos, hogy néhány perc múlva újra napsütésben sétálhatunk. Amelynek az egyik legnagyobb veszélye, hogy riasztó hőség ugyan nincs, inkább kellemes a levegő hőmérséklete, mégis nagyon könnyű leégni.

Varázslat és pihenés tehenekkel fűszerezve

Amiben biztos vagyok, hogy ilyen mértékben mint itt, még soha nem sikerült kiszakadnom a hétköznapokból. A ház, amelyben szobát vettünk ki, szintén nem a közelmúltban épült. A szerkezete fa, így minden egyes mozzanatnál nyikordul a padló. Számomra ez egyrészről érdekes, másrészről azonban egészen ijesztő is tudott lenni, főleg éjszaka. Az osztrák „Gasthof”-okra jellemző módon a tulajdonos is a házban élt kis családjával és egyébként egy 30 tehénből és 20 malacból álló gazdaságot vezettek. A tehenek jelentős része azonban a nyári időszakban nem a háznál, hanem egy távolabbi legelőn tölti az időt. Így most csak 10 tehénről kellett gondoskodnia Frau Moser-nek, aki 40-es évei végén járhat, csinos, tipikus alpesi asszony 3 gyermekkel. Számomra riasztó lenne, ha a házunk mellett egy istállót találnék tele állatokkal, ott azonban ez olyan természetes, mint nálunk az, hogy nincs.:-)

tirol6

A cikk elején is említettem, hogy a hegyi kirándulás nekem nem egy álomnyaralásnak indult. Éppen ezért még hihetetlenebb az, hogy a klíma, a látvány vagy a csend hatására (egyáltalán nem tudom), ilyen szinten ki tudtam szakadni a hétköznapokból. Tekintve, hogy csak természetközeli programokban gondolkodhattunk, egyáltalán nem kellett foglalkozni az alábbiakkal:
– forgalom,
– parkolás,
– zaj,
– szemét.

Tovább a hétköznapokban igen idegesítőnek ható apróságokról is meg tudtam feledkezni:
– takarítás, rendrakás,
– bevásárlás,
– családi logisztika (hol a gyermek, ki megy érte…)
– határidők és felszólítások,
– telefonok és e-mailek,
– gyermeknevelés (itt szaladgálhatott, kiabálhatott kedvére).

Ami helyette volt:
– csend,
– napsütés,
– frissítő zápor,
– mozgás és kellemes fáradság.

Amit még a környéken érdemes megnézni:
Innsbruck,
Kitzbüchel,
Haus steht Kopf (a fejtetőre állított ház),
Swarovski Kistallwelten
Tiroli famúzeum
Salzburg (150 km)

[sgmb id=”2″]

Ezeket olvastad már?