Stratégiai partnerséget kötött a MINI és a Bridge Budapest Egyesület. A két szervezet közösen választott nyolc innovatív és stílusérzékeny vállalkozást, hogy országszerte hírét vigyék és képviseljék a Vállalható Vállalkozás program fő célját, egy nemzetközileg is versenyképes, felelősen gondolkodó, előretekintő vállalkozói közeg létrehozását Magyarországon.
A Bridge Budapest Egyesületnek évek óta kiemelt ügye a Vállalható Vállalkozás program. A tagság elnyeréséhez szükséges önellenőrző tesztet immár félezer vállalkozás töltötte ki, köztük én is. 🙂
Küldetésük az innovatív, fenntarthatóan és átláthatóan működő magyar vállalkozások közösségének erősítése.
Ehhez csatlakozik mobilitási partnerként a MINI, hogy a Navigátorok segítségével a virtuális kapcsolatok építésén túl személyesen is hírét vigyék a Vállalható Vállalkozás kezdeményezés fontosságának. A partnerség célja emellett a bővülés is, a navigátorok országjárásuk során segítenek minél több vállalható vállalkozás megismerésében.
Kreatív, nyitott, érdeklődő közönség
A május 16-i eseményen új köntösben, vadiúj dizájnnal és egyedi testreszabási lehetőséggel mutatkoztak be a MINI örök klasszikus autói. A MINI logója is változáson ment át, az új logó a márka új arculatának legfőbb irányelvét tükrözi, hogy a lényegre koncentrál, a vezetés élményére, az exkluzív környezetre, a prémium minőségre és az érzelmi kötődésre. A szerdai eseményen a navigátorok ezekkel a vadiúj modellekkel tettek tiszteletköröket a Bálna Budapest északi teraszától, amivel hivatalosan is kezdetét vette a Vállalható Vállalkozás progra m országjárása. Oros Attila, a MINI márkavezetője nagyszerű lehetőséget lát a két szervezet együttműködésében.
„Az a felismerés vezetett el minket a Vállalható Vállalkozásokig, hogy ez a közösség pont olyan nyitott, érdeklődő, kreatív, jó értelemben véve extrovertált tagokkal büszkélkedhet, amilyenek a MINI hívei is általában.”
Vállalható Vállalkozás hírnökök, avagy MINI-Bridge Navigátorok
Nézzük, kik viszik hírét a Vállalható Vállalkozások programnak az országban.
Horváth Dorka – Bookr Kids
Horváth Dorka Karányi Danival együtt a Bookr Kids applikáció alapítója. Az online mesetárban már jóval több, mint 100 interaktív történet található, amik nem csak tökéletes szórakozást adnak a gyerekeknek, hanem a fejlesztő játékok segítségével észrevétlenül tanulni is tudnak belőlük. A legnagyobb klasszikusoktól a legmodernebb mesékig minden kisgyerek megtalálja a kedvencét az appban, melyet 2016-ban az ország játékának választottak. A Bookr Kids kitalálója hisz abban, hogy minden történet hatással lehet az életünkre és a személyiségünkre.

bookrkids.com
Balogh Ákos – YouTyuk.hu
A YouTyuk.hu a nevéhez méltón egy olyan weboldal, ahol az emberek friss tanyasi tojást rendelhetnek szabad tartású tyúkoktól. A vevőnek csupán ki kell választania a számára legszimpatikusabb gazdát és bejelölni, hetente mennyi tojásra lenne szüksége. A tojásokat a hozzá legközelebbi YouTyuk.hu pontnál pedig könnyedén át tudja venni. Ákos kezdeményezésével le szerette volna venni a terhet azoknak a válláról, akik nem tudják piacon eladni a megtermelt tojást vagy nem érnek rá termelőket keresni.

youtyuk.hu
Juhász-Váczi Heni – Folqua
A Folqa kollekció alkotója korábban reklámszakemberként dolgozott, a gyerekvállalás azonban az önfoglalkoztatás irányába terelte. A Folqa márka létrehozásával az volt a célja, hogy olyan minőségi szuvenír márkát vigyen a piacra, amit a helyi emberek is meleg szívvel ajánlanak az idelátogató turistáknak. A különböző népi foglalkozásokat modern kivitelezésben megtestesítő tízcentis műgyanta figurák sikere magáért beszél, a bolti értékesítés mellett négy-ötcsillagos szállodák is felvették exkluzív szobaszerviz kínálatukba, és a konferenciaszervezők is előszeretettel rendelik a figurákat, illetve a Folqa egyéb termékeit.

folqa.com
Laposa Bence – Laposa borbírtok
Bence Badacsony legkedveltebb borászatának, a Laposa Borbirtoknak az elismert borásza, aki 2004-ben vette át édesapjától a Laposa Birtok (30 hektár, 250.000 palack bor/év) irányítását. Már gyerekkorában eldöntötte, hogy borász lesz, mikor családjával „borvidékjáró” kirándulásokat tettek a hétvégéken. A Laposa Birtokon hagyományos, helyi szőlőfajtákkal foglalkoznak, pincészetükben elsősorban az Olaszrizling és a Rajnai rizling található. A szőlők a vulkanikus tanúhegyek legjobb területein helyezkednek el. Boraikban elsősorban a területre jellemző ásványos jelleget szeretnék megmutatni, illetve törekednek az eleganciára és könnyedségre is.

bazaltbor.hu
Müller László – Smúz-Virágneked
Müller László feleségével, Lugosi Viktóriával alapította meg a Smúz-Virágneked nevű virágüzletet 15 éve.
Kreativitásuknak köszönhető, hogy a Smúz sokkal inkább egy életérzés, egy „kreatív fészek”, ahol az emberek exkluzív környezetben vehetik át a számukra tökéletes csokrot.
A Parlament mellett található üzletben nem csak a csokrok találhatóak meg, a betévedő vendégek design termékek közül is választhatnak, miközben kávékülönlegességeket és süteményeket kóstolhatnak.
Ottlik Dávid – Synetiq
A Synetiq társalapítója és üzletvezetője már 14 éves korától indított el különböző vállalkozásokat. Már ennyi idősen tervezett, gyártott és értékesített design termékeket, média consulting vállalkozásával öt kontinensen is dolgozott. 2013-ban Divák Ádámmal alapította a Synetiq nevű vállalkozásukat, ami neuromarketing technológiával és médiakutatással foglalkozik. A cég többek között futurisztikusnak ható technológiával dolgozik, következtetéseket vonnak le az agyhullámok és az emberi reakciók mérésével arról, miképpen reagálunk például egy filmre. Megrendelőik között mára többek között megtalálható a BBC, HBO, RTL, Tesco és a Telekom.Az évek során több díjat is sikerült bezsebelniük. A Synetiq mérnökökből, kutatókból és médiaszakemberekből áll, emellett Budapesten és Londonban is található irodájuk.

synetiq.net
Paller Eszter Interior Design
Paller Eszter a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnök karán végzett, ezután néhány évet Párizsban élt, ahol tervezőként dolgozott különböző építész irodákban. Magyarországra visszatérve a Geppetto Belsőépítész Irodában dolgozott. 2012-ben már szabadúszó belsőépítészként alapította meg a Paller Eszter Interior Designt-t, ami azóta már csapattá bővült és azon dolgozik, hogy az ügyfeleket minél széleskörűbben tudják kiszolgálni. 2017-ben munkájukat az Év Belsőépítész Cége díjjal is jutalmazták.

eszterpaller.com
Ráday Dávid – Hello Wood
Ráday Dávid a Hello Wood egyik alapítója. A Hello Wood egy nemzetközi építész program és design stúdió, aminek székhelye Budapesten található. Az évek során a cég már nem csak alkotótáborokból áll, sorra kapják a rangosabbnál rangosabb megrendeléseket. Műveik közé tartozik az óriási Omnia kávéscsésze vagy a 2014-es Colosseum a Sziget fesztiválon. 2013 decemberében elajándékozott szánkókból építettek karácsonyfát a Müpa elé, aminek szintén elismerő visszhangja lett. A Hello Wood csapata sorra nyeri a díjakat, elismeréseket és pályázatokat.

hellowood.eu
Te kitöltötted már a Vállalható Vállalkozás tesztet! Ha megkapod, el is dicsekedhetsz vele online és offline is! 🙂