Fel kell állítanunk céljaink rakétakilövő állomását az érdeklődési területeinkből, és ha jól teljesítjük mind a négy boldogság-gyakorlatot, valamint bevetjük a hét kreatív stratégia némelyikét, bekapcsoljuk a flow-kapcsolókat és nyomunk egy kreatív sprintet, hamarosan örömhormon-koktél áraszt el. Mindehhez viszont meg kell enni a „szarburgert” is. Egyik lépés sem kihagyható a lehetőségektől tobzódó kreatív élethez.
Kicsit durva a bevezető? Az biztos, hiszen hat velősen tartalmas cikk néhány kiragadott elemét fűztem össze, hogy belekóstolhass, milyen élmény- és gondolatdús tudásanyag vár ebben a cikkben.
Az alábbi 36 gondolatot a Szikraolvasók vitték magukkal útravalóként a már említett 6+1 részes cikksorozatból, amelyet Steven Kotler A lehetetlen művészete című könyve inspirált, mi pedig a Szikra FB csoportban egy egyhetes kihívással dolgoztuk fel. Álljon most itt néhány szikra, vagyis gondolat, tanulság, konklúzió, útravaló abból a több száz kommentből, amit az olvasók írtak a csoportban és ezzel továbbszórták másoknak is a szikrákat.
1. A lelkesedés titkos receptje – így növeld a hajtóerődet
Lelkesedés nélkül nem érhetjük el a céljainkat. Ha az érdeklődésünket már felkeltette valami, akkor onnan egy izgalmas és örömhormon-lökettel kísért út vezet a lelkesedésig és azon keresztül a célunk eléréshez. Ha megfelelően hangoljuk össze a belső hajtóerőinket, akkor izgalmas, érdekes, lehetőségektől tobzódó, kreatív életet élhetünk. » Tovább a cikkre!
Az egyik legfontosabb gondolat a cikkből:
Ha valamit érdeklődésből és élvezetből teszünk, mert összhangban van az értékeinkkel, céljainkkal, akkor ennél talán nincs is erősebb ösztönzőerő.
Szikrák
Nézzük, hogy melyek voltak azok a gondolatok, mondatok, kulcsszavak, tanulságok, vagyis szikrák, amelyet az olvasól elvittek magukkal belőle.
- „Nagyon tartalmas volt a cikk. Azért tetszett, mert komplexen tartalmazza, hogy hogyan lehet a lelkesedést felkorbácsolni és tartósan fenntartani. Mostanság sokat foglalkozok más technikákkal is a lelkesedés témájával és ez a cikk szuperul kiegészíti azt.” K. Bernadett
- „Nagyszerű írás lett. És talán nem is jöhetett jobbkor. Most mászok/másztam ki egy motiválatlan, negatív időszakból és beindult a lelkesedés. Ez most még plusz löketett adott és el is kezdem a 6 lépést. De emellett a kedvenc gondolat a cikkből ez volt:”Ha valamit érdeklődésből és élvezetből teszünk, mert összhangban van az értékeinkkel, céljainkkal, akkor ennél talán nincs is erősebb ösztönzőerő.” O. Andrea
- „Idézetként ez a részlet, ami a leginkább megfogott: „Amikor szakmailag fejlődsz, tapasztalatokat szerzel, csiszolod a képességeidet, az agyad azonnal dopaminnal jutalmazza az igyekezetedet. A dopamin még tovább fokozza a koncentrációt, így nagyobb eséllyel érhetjük el a flow-állapotot.„Azért ez, mert számomra a tanulás egy örömforrás, ami újra és újra ösztönöz, mert jó érzéssel tölt el, hogy gazdagodtam.” J. Gabriella
- „A cikkből, amint most elsőként elviszek: „A kulcs az apró falatok és a napi rendszeresség.” Fontos emlékeztető ez nekem, hogy elég kis lépésekben haladni, nem baj, ha lassabban haladok, csak induljak el, és minden nap, de tényleg minden nap, legalább egy picikét foglalkozzak vele, és hagyjak időt annak, hogy megjöjjön a rég elveszett lelkesedés. Így már, ezzel a részletes segédlettel, hiszem, hogy valóban jönni fog.” B. Adriána
- „Számomra az önállóság és a szakmai igényesség, amit inkább szakmai kíváncsiságnak mondanék. Engem mindig a kíváncsiság hajt a legjobban. Az önállóság, a szabad autonómia pedig tényleg meghozza a kreativitást. Kedvenc kérdésem a cikkből: Te mivel foglalkoznál szíved szerint a munkaidőd 20%-ában?” L. Andrea
- „Engem több minden is megragadott benne. Először a rakétakilövő állomás, mert vizuális típusként ezt azonnal magam elé tudtam képzelni, és „aminek a működtetéséhez (=a céljaink eléréséhez) már csak az kell, hogy kellő önállóssággal rendelkezzünk a döntéseink felett, mi tartsuk a gyeplőt, és fejlesszük a cél eléréséhez szükséges képességeinket, szaktudásunkat.„A másik az örömhormon-löket (DENOSZA). A harmadik pedig a belső hajtóerők összehangolásának 6 összetevője nekem egy nagyon jó iránymutatás, és gyakorlati tanács.” W. Anna
Olvasd el a cikket és vidd el belőle a saját szikrádat!
2. A boldogság valaha ismert négy legjobb gyakorlata
Ezen gyakorlatok mindegyike szerepet játszik a kreativitásunk serkentésében is, hiszen feljavítják azt a képességünket, hogy meglássuk a lehetőséget az új dolgokban. Közben pedig a belőlük fakadó jó hangulat számos területen érezteti a hatását. Elégedettebbek leszünk, nyugodtabbak, energikusabbak, kiegyensúlyozottabbak, egészségesebbek, optimistábbak, reziliensebbek, és lehetővé teszik, hogy több problémával birkózzunk meg egyszerre. Jöjjön a boldogság és a kreativitás négy leghasznosabb és mindeközben mindennapi gyakorlata. » Tovább a cikkre!
Az egyik legfontosabb szikra a cikkből:
A tudatos jelenlét rászoktatja az agyunkat, hogy ne rágódjon a múlton és ne pörögjön a jövőn, hanem legyen csak a jelenben, nyugalomra, koncentrációra és a figyelemelterelések kiküszöbölésére tanítja.
Szikrák
Nézzük, hogy melyek voltak azok a gondolatok, mondatok, kulcsszavak, tanulságok, vagyis szikrák, amelyet az olvasói elvittek magukkal belőle.
- „A boldogság kék madarát, receptjét, titkát sokan és régóta keresik, de ahogy lenni szokott néha a dolgokkal, olyan egyszerűek, hogy fel sem tűnnek. Itt van a szemünk előtt egy karnyújtásnyira tőlünk. Valóban magától értetődőek, de hajlamosak vagyunk alábecsülni a jelenlétüket és a hatásukat. “ Milyen igaz ez a gondolat. Fontos tudatosítani és keresni minden nap” B. Veronika
- „Az alvásom rendben van, nem is tudnék ébren maradni sokáig. A hálagyakorlatok nekem kihívást jelentenek, eddig mindig feladtam, de nekem úgy tűnik, hogy túl sokat vártam el magamtól. Én nem hármat kívántam leírni, hanem 33-at. S ebből csak erőlködés lett. Ezt a mágikus hármas számot jónak találom, ebbe mindenképp belevágok.” Cs. Évi
- „Örülök ennek az írásnak. Megerősít, hogy jó úton haladok és a megfelelő dolgokra fektetem a hangsúlyt. A mozgás lassan 3 éve az életem része, sajnos csak megszakításokkal, de mindig visszatér. Az alvásra tavaly kezdtem hangsúlyt fektetni az áltatad írtaknak megfelelően. A mindfullnessel év végén kezdtem el foglalkozni, úgyhogy az is beépítés alatt van. És a hála is a mindennapjaim része már egy ideje, viszont most kaptam jó taktikákat még ennek a területnek a fejlesztésére.” Ó. Andrea
- „Olyan volt olvasni, mintha közben a cikk által elindult volna egyfajta tavaszi nagytakarítás a fejemben. A gondolataimban, a saját gyakorlataimban nincs rendszer. Hébe-hóba eszembe jut hálát adni, hetente 2x eljárok futni is hajnalban, ez oké. Érzem is a jó hatást, ami a cikkben írva van. A tudatos jelenlét a kedvenc elfoglaltságom! Erről órákig tudnék beszélni. Az alvás még kakukktojás nekem. Ebben van mit fejlődnöm. Alig várom, hogy feldolgozzam ezt a rengeteg infót és alkalmazzam is” P. Szilvia
- „Ezt írom. ki a tükörre: „Muszáj mozognod ahhoz, hogy fizikailag és mentálisan egészséges maradj. Pont. Felkiáltójel!„” H. Nóra
- „Ezt viszem magammal: „Érdemes mindegyikre odafigyelni, mert amikor nehézségekkel kell szembenéznünk – tehát amikor leginkább szükségünk lenne egy kis boldogság-löketre, hogy leküzdjük a nehéz időszakot -, általában ebből a négy dologból adjuk fel az egyiket, vagy többet is”. Kiegészítem még az „Így gyakorold! ” listával. Hálásan köszönöm!” B. Ibolya
3. Az ötletek előhívásának legjobb módja – kreatív sprint
A kreatív sprint arra jó, hogy hatékony módon tudjunk megoldani bármilyen problémát a neurobiológiánk profi mechanizmusai segítségével. Ezáltal sokkal hatékonyabban, rugalmasabban és kreatívabban fogunk tudni szembenézni a kihívásokkal is, legyen szó egy előadásra való felkészülésről, könyvírásról, projektmenedzsmentről, eseményszervezésről vagy épp gyereknevelésről. » Tovább a cikkre!
Az egyik legfontosabb szikra a cikkből:
Az inkubációs szakaszban keressünk egy olyan elfoglaltságot, ami felélénkít, de nem terhel le nagyon. Fontos, hogy a választott tevékenységed ne igényeljen digitális eszközt!
Szikrák
Nézzük, hogy melyek voltak azok a gondolatok, mondatok, kulcsszavak, tanulságok, vagyis szikrák, amelyet az olvasói elvittek magukkal belőle.
- „Nálam munkába menet, vezetés közben jönnek az ötletek. Ez szinte az egyetlen idő amikor egyedül vagyok és tényleg rá tudok hangolódni a gondolataimra. Ezek általában nem tudatosan átgondolt ötletelések, hanem ami éppen eszembe jut. Az ötletek leírása és utána kidolgozása viszont többnyire elmarad. Ki fogom próbálni az irányított kreatív sprintet, kíváncsi vagyok hogyan működik nálam.” K. Anita
- Ezt viszem magammal: „Hazaérkezés vagy visszazökkenés után kezdd becsatornázni a felszabadult energiáidat és gondolataidat, egyből állj neki kidolgozni. Fogj hozzá a munkához! Ne hagyd, hogy elszálljon az az energialöket, ami csak arra vár, hogy a hatékonyságod szolgálatába állítsd.” Ez eddig elmaradt és magával vonta a következményeket.” B. Ibolya
- „Wow, nagyon jó így keretben látni az egészet! Az én 5letgyáram akkor aktiválódik, inkubálódik, amikor olvasok, sétálok, zenét hallgatok (sokszor a 2 együtt a legjobb), de a zuhanyozás is jó hatással van rá. Ez az előkészítés, hogy írjuk is le a dolgot, nagyon hasznos megközelítés! Sokszor én csak fejben gondolom el, de való igaz, hogy amikor leírom, hatékonyabban jönnek a megoldások, van hogy naplóírás közben is.” N. Krisztina
- „Nagyon tetszett ez a megközelítés. Nekem is futás és úszás közben jönnek a megváltó gondolatok, de aztán, amikor hazaérek, elmúlik. Az előkészítő fázisra nem gondoltam eddig, pedig milyen fontos! Kipróbálom majd! Ahogy azt is, hogy hazaérve azonnal leírom.” C. Villő
- „Nagyon érdekes volt a fizikai aktivitás hatása a kreatív folyamatok beindítására! Eddig erre meg sosem gondoltam így! A. Ágnes
- „Megint az a tanulságom, hogy milyen fontos lenne rendszeres testmozgást vinnem a mindennapjaimba. És mostmár értem, hogy mi történik velem tusolás közben, amikor megvilágosodok egy témával kapcsolatban! Milyen izgalmas az emberi agy… Köszönöm a cikket, nagyon tetszik, hogy mindig gyakorlati tanácsokat kapok, nem pedig egy ködös elméleti anyagot, aminek elolvasása után csak ülök, hogy „na jó, ezt értem, de akkor mit csináljak a gyakorlatban és hogyan?”” R. Zsófia
4. Hét kreatív stratégia a jó ötletekért – brainhacking
Kíváncsi vagy néhány kreatív stratégia működésének agyi hátterére, és arra, hogyan építheted be a módszereket a mindennapjaidba? A kreativitás fejlesztésének néhány izgalmas szeletét ismerheted meg a cikkből, miközben megérted a cselekedeteid mögötti mozgatórugókat, a stratégiák működésének agyi hátterét. Készen állsz? Hekkelés indul. » Tovább a cikkre!
Az egyik fontos gondolat a cikkből:
Törekedj a jókedvre! Amikor jó hangulatunk van, az agyunk fogékonyabb a szokatlan ötletekre, ihletre, az AHA-élményre, a divergens gondolkodás kerül előtérbe, vagyis velejéig benne van a kreatív folyamatban.
Szikrák
Nézzük, hogy melyek voltak azok a gondolatok, mondatok, kulcsszavak, tanulságok, vagyis szikrák, amelyet az olvasói elvittek magukkal belőle.
- „Olvassunk az érdeklődési körünktől eltérő könyveket, próbáljunk ki új sportokat, próbáljunk ki új hobbit, sajátítsunk el új szaktudást, utazzunk új helyekre, menjünk rendszeresen múzeumba, látogassunk új helyszíneket, iktassunk be újdonságkihívás-heteket, amikor minden nap egy új dolgot próbálunk ki.„Challenge accepted.” K Csilla
- „A mai cikkből a 4. pontot viszem el. Tegyél szokatlan dolgokat! Túlságosan törekszem a megszokott formákra és nem engedem magam az ismeretlen terepre, pedig ezzel kaphatnék új nézőpontot és friss muníciót.” K. Anita
- “Amikor jó hangulatunk van, az agyunk fogékonyabb a szokatlan ötletekre, ihletre, az AHA-élményre, a divergens gondolkodás kerül előtérbe, vagyis velejéig benne van a kreatív folyamatban. Viszont az ellenkezője is igaz. Ha rossz kedvünk van, akkor inkább az analitikus, konvergens gondolkodás lesz fókuszban, tehát az összkép helyett inkább a részletekre fókuszálunk, a bevált lehetőségek mellett döntünk, a szokott dolgokat vesszük inkább észre az új lehetőségek helyett.”Nagyon jó ötletek a kreativitás növeléséhez. W. Tímea
- „A látóhatár tágítása annyira egyszerű, hogy észre se vettem amikor beszűkült a tudatom és mindent olyan végesnek, korlátosnak láttam. Hogy mennyire jól jött ez a perspektíva váltás. Mostantól kezdve mindenhova magammal viszem.” T. András
- „Azt hiszem kell nyitnom egy füzetet és kijegyzetelni ezt a sok mindent. Tetszenek az átfedések, hogy összefüggnek a cikkek. A sinrin joku-n akadt meg a szemem, úgyhogy azt a cikket is elolvastam. Mindenképp a természetben töltött időt fogom kipróbálni. Illetve most építkezünk, a dolgozó asztalomat majd úgy alakítomm hogy ablaknál legyen.” B. V. Krisztina
- „Az énidő stratégiai beiktatása lesz az első. Ezt pedig viszem magammal: „Az üres lap inkább nyomaszt, mint ihletet ad, viszont ha bármi rákerül a papírra, legyen szó az első mondatról, vagy az utolsóról, már meg is adta a keretet, amin belül bátran elindulhatunk„. H. Norbert
5. A flow a kreativitás bölcsője
Tudod, hogy miért veszítjük el a kreativitásunk nagy részét, mialatt felnövünk? És azt tudod, hogyan lehet visszaszerezni? És mi köze mindehhez a flow-nak? Ez a cikk az előbbi kérdésekre adja meg a választ, miközben a NASA berkeibe is elkalauzol. » Tovább a cikkre!
Az egyik fontos gondolat a cikkből:
A flow utánozza a négyévesekre jellemző találékonyságot a kisgyerekek agyára jellemző hátrányok nélkül.
Szikrák
Nézzük, hogy melyek voltak azok a gondolatok, mondatok, kulcsszavak, tanulságok, vagyis szikrák, amelyet az olvasói elvittek magukkal belőle.
- „Hát ez a 2% akárhányszor nézem elég sokkoló.Ami pedig ma érdekes újdonság volt nekem benne az „A figyelemirányítás a prefrontális kéregben van (ami a döntésekért felelős Neocortex része), ami a teljes fejlettségét kb. 25 éves korunkra éri el, és hát emiatt a fiatalabbak kevésbé fejlett figyelemirányítási képességekkel rendelkeznek.” Cs. Renáta
- „Nagyon meglepett, és aha-élményt adott nekem ez az infó, hogy a figyelemkoordinálás és a kreativitás milyen viszonyban van egymással. Van egy szélsőségesen kreatív, de figyelemzavaros gyerekem. És hát valljuk meg őszintén, volt honnan örökölnie.” C. Villő
- „Megdöbbentő volt olvasni a NASA kreativitástesztjével kapcsolatos kutatás eredményét. Egyúttal megnyugtató is, hogy bár már nem olyan természetességgel, mint régen de előhívhatom a kreativitásom, remek technikákkal” T. Petra
- „Mióta téged olvaslak, sosem elégszem meg egy megoldással. Mindig tovább játszok és keresek legalább még kettő megoldást ugyanarra a kérdésre/problémára/fejtörőre. És mindig törekszem legalább egy kérdést feltenni, még a legnehezebb szituációban is, amikor mindenki hallgat inkább.” G. Kata
- „Most már értem mért érzem azt, hogy gyerekként és fiatal felnőttként mennyivel egyszerűbb volt kreatívnak lenni. És azt is, ha flowban vagyok, olyan, mintha visszamennék abba az időbe.” B. Anikó
- „90%-al csökken a kreativitásunk, mire felnövünk” – azért is vágott ennyire mellbe ez a kiemelt első mondatok egyike, mert az iskolaelőkészítős csoportom ovisai (még) iszonyúan kreatívak: pillanatok alatt változik a babzsák varangyosbékává, egy gimnasztikai szalag horgászbottá vagy egy IKEA-s tároló dínótojássá. Néha csak nézem őket és kapkodom a fejem, hogy hogy tudnak ilyen gyors váltással ennyi mindent kitalálni egy órányi szabad játék alatt. Én meg képes vagyok órákat agyalni mire úgy érzem, hogy egy meglehetősen érdekes/színes/szagos ugyanakkor fejlesztő foglalkozást összerakok nekik fejben/írásban.” K. Csilla
6. Az örömáramlat küzdelemmel kezdődik – íme a flow ciklus
Mi az a flow-ciklus? Ahhoz, hogy flow-élményben legyen részünk, bizony végig kell haladnunk egy négy fázisból álló cikluson, amelynek van olyan állomása, ami közel sem olyan kellemes élmény, mint a flow, viszont az egyik legfontosabb része. Egyiket sem hagyhatjuk ki! Térképezzük hát fel az utat, amely az újra és újra átélhető flow-élményhez vezet. Tovább a cikkre!
Az egyik fontos gondolat a cikkből:
Hiába szeretnénk sokat és sokáig flow-ban lenni, ehhez meg kell ennünk a szarburgert is, vagyis a folyamatnak bizony vannak nehéz, izzadságos részei is, de nélkülük nem élhetjük át a kellemes, felpezsdítő, örömhormonoktól elárasztott áramlatélményt.
Szikrák
Nézzük, hogy melyek voltak azok a gondolatok, mondatok, kulcsszavak, tanulságok, vagyis szikrák, amelyet az olvasól elvittek magukkal belőle.
- „Szerintem az első kettő szakasz a legnehezebb. Tudni, hogy mikor érdemes még küzdeni, s mikor jött el az elengedés ideje. Na ez kérem művészet. Nekem ebben van még fejlődési potenciálom. Amúgy lenyűgöző, hogy mennyire meg tudjuk haladni a saját képességeinket, ha indokoltnak érezzük.” K. Viktória
- „Engem az fogott meg legjobban, hogy jó tudatosítani, hogy nagyon sok munkába kerül, hogy egy tevékenységet már flow-ban is tudjon végezni az ember – viszont szerencsére, amibe egyszer belerakta az ember a munkát, azt utána sokkal gyorsabb visszahozni.” Sz. Eszter
- Mai szikrám: Hagyjunk fel a folyamatos agyalással, hogy a tudatalattiban megérleljük a megoldást. Tökéletes!” H. Norbert
- „A befektetett energia, a képességek száma, és szintje, nagyban befolyásolja, hogy mennyire tudunk elmerülni egy egy tevékenységben, mennyire vagyunk képesek céljainkat elérni. Egyik fázis sem hagyható ki a folyamatból!” S. Ágnes
- „Hűűű de jó cikk ez! Tetszett ez a megfogalmazás: „a küzdelem egyfajta belső dialógus”. A cikk olvasása közben azt vettem észre, hogy elkezdtem lelkesedni a küzdelem iránt. Az utóbbi időben ezt a szót hallva legszívesebben fülem-farkamat behúzva menekülök az ellenkező irányokba, de ez a cikk egy pozitív folyamat kezdőfázisaként írta le számomra és jó volt végre újra így ránézni a küzdelmekre, egy ideje nem sikerült. Motivált vagyok!” R. Zsófia
- „És mivel az agyunk nagyon szeret energiát megtakarítani – lévén hogy az összes energiánk negyedét ő használja el-, jobban hajlik arra, hogy inkább futamodjunk meg a könnyű út irányába. Ismerős érzés, ugye?„Nagyon ismerős… Ha valaki feltalálná a flow kapszulát vagy a palackozott változatot, biztosan meggazdagodna az eladásból. Bár ha kívülről szemlélem a folyamatot, én mindig imádtam a küzdelem részt, mert jó érzéssel tölt el, hogy szorgos hangyácskaként összeszedegetem az információ morzsákat, majd az élmény ahogy az összes mozaik/puzzle-darab a helyére kerül a flow-ban.” K. Csilla
Hat plussz egy cikket ígértem a bevezetőben.
Íme, ez a hetedik cikk, amit épp olvasol. Arra bíztatlak, hogy a fenti szikracikkeket olvasd el és vond le a saját konklúzióidat, szűrd át a saját szűrődőn, idézed fel az olvasottakhoz kapcsolódó tapasztalataidat, írd ki magadnak a legfontosabb gondolatokat; vidd magaddal a legfontosabb szikrákat belőle! De ne csak elvidd, hanem építsd is be és add tovább másoknak. Terjeszd tovább a kreatív élet hozzávalóit!
Leadfotó: Paulina Domínguez – Behance.net
Csatlakozz most a Szikra Hub-hoz, amely egy kreatív fókuszú tudástár, és fejlődj több mint 300 inspiráló tudásanyagból. Irány a szikrahub.hu! További lehetőségek: SZIKRAMAIL, ONLINE KURZUSOK.
Kreatív szemléletmód a fókuszban – előadások, kurzusok, céges tréningek változatos témákban, rendhagyó nézőpontokból. evaszlafkai.hu