Bridget Jones jelenség 15 éve

Szerző: Szokoli Bernadett

„Fogyókúrázni fogok (most már tényleg), hetente háromszor edzőterembe járok, leszokom a dohányzásról, a fényképeket albumba rakom, nem beszélek ki másokat a hátuk mögött…”

Ez Bridget Jones naplójából származik, még 2001-ből. Bridget Jones már 15 éve velünk van. 15 éve annak, hogy megismertük a „szingli” szó jelentését, hogy új értelmet nyert Mark Darcy és hogy nyíltan kitesszük: valóban gond van a súlyunkkal. Bár mindenki tudja, de azért azzal kezdem, hogy természetesen a cikk abból az apropóból született, hogy most fut a mozikban a „Bridget Jones babát vár” – vagyis a harmadik film.

Az első rész bemutatója 2001-ben volt. Akkor a 30-as évei elején járó Bridget Jones karaktere egy csapásra népszerű lett. Nekem is kedvencemmé vált, sőt, én a könyveket is olvastam, ami ahogy lenni szokott, a filmnél még tartalmasabb volt (de persze hiányzott belőle Hugh Grant és Colin First mosolya…) Imádtam, pedig bőven még a másik oldalról kémleltem a 3. X-et.

Tetszett az őszintesége, bárdolatlansága, nyíltsága

Miért? Mert pontosan azokat a kérdéseket feszegette, amelyek akkor engem foglalkoztattak. Volt benne siker, csalódás, szerelem, szex, család és kudarc. Ráadásul a kudarc sokszor egészen erősen jelent meg: nem sikerült minden a főhősnek, nem is volt szép és sovány, nem tudta hozni a családi elvárásokat mégis szerethető maradt végig. Ráadásul egy napló a kiindulási alap, így (főleg a könyvben) igen jól megjelennek a belső konfliktusok, amely nagy erőt ad a történetnek. A hiedelmek, amelyek körülvesznek, a képzelt jövő és a valóság. Ez a három pedig a legtöbbször nincs egymással fedésben, és valóban küzdünk vele nap, mint nap.

Megjelent az a nőtípus, aki egyedül él, a munkahelyén kiszipolyozzák, a várva várt sikerei, áttörései mindig elmaradnak és a rohanás uralja az életét. Megjelent egy nőtípus, amellyel Amerika és Európa-szerte nők tízezrei tudtak azonosulni.

A könyv különlegessége, hogy tényleg hoz korrajzot, és valószerű karaktereket, hiszen van benne többgyermekes családanya, homoszexuális barát és feminista barátnő. Ezek a karakterek a filmben árnyaltabban, de azért megjelennek…

A folytatás is jött mind a könyv, mind pedig a film tekintetében. A 2. rész nem hozott új dolgokat, a rajongók szerették, az ellenzők kritizálták. Aztán azt gondolhattuk, hogy vége, hiszen 2013-ig nem hallottunk semmit folytatásról. Ekkor azonban piacra került a harmadik könyv, amelynek a mostani filmhez semmi köze! A könyv egy újabb komoly témát feszeget: Bridget egyedülálló anyaként hogyan boldogul a világban. Az egyszülős modell minden nehézségét, szépségét, dilemmáját hozza. Komoly mondanivalók, komoly aggályok mégis „Bridget” módon megoldva. A belső monológok, a naplószerűség viszi tovább azt a hangulatot, amitől az olykor szerencsétlen főhős olyan szerethető és olyan életszerű marad. Az idő múlásával egy teljesen ésszerű, befogadható folytatás – realistáknak.

De nem a filmvilágnak. Éppen ezért a film végül egy teljesen új forgatókönyvvel készült el – és úgy tűnik, nagy sikert hoz.

Mi van a Bridget Jones jelenség mögött, mi a siker titka?

Az, hogy rólunk szól: aggályokról, munkahelyről, dilis főnökökről, stresszről. Magánéletről, pasikról és családról. Félreértésekről, ki nem mondott szavakról, gondolatokról. Mindenről, ami (részben) bennünket is érint, csak éppen nem igazán szeretünk beszélni róla. És bár ha nem is mindenkire, de sokunkra igaz: a 3. X előtt még minden egyszerűbb. Aztán jön a nyomasztó szingli lét: látjuk a boldog párokat, kedves gyermekekkel, miközben próbálunk megfelelni az elvárásoknak, keressük az igazit, imádunk bulizni, dolgozni kevésbé, az anyagiak sincsenek mindig rendben, aztán valahogy mégis megtaláljuk a mi Mark Darcynkat.

A film végére pedig rájövünk, hogy egy kicsit mindannyian Bridget Jones-ok vagyunk…

Szóval a film sikerének titka, hogy rólunk szól, hús-vér nőkről és a velünk járó bonyodalmakról, amit Bridget Jones ki mert mondani. 🙂


HA TE IS A DOBOZON KÍVÜL SZEMLÉLED A VILÁGOT, CSATLAKOZZ A FACEBOOK OLDALHOZ VAGY IRATKOZZ FEL AZ ÖTLETSZIKRÁKRA!

Ezeket olvastad már?