Bizalomtérkép – kapcsolataink iránytűje

Szerző: Szokoli Bernadett
Bizalom térkép – kapcsolataink iránytűje

A bizalom áthatja az egész életünket, a bizalomtérkép pedig segít értelmezni kapcsolataink jellegét, erősségét. Lehetőséget nyújt végiggondolni az életünket átszövő bizalmi-hálózataink értékét. Egy alkotómunkának is felérő térképrajzolás után számos felismerést, aztán pedig lépéseket tehetünk az emberi kapcsolataink fejlesztése érdekében. Szokoli Bernadett írása

A bizalom témaköre sok éve foglalkoztat. Jelentőségét a 2000-res évek elején fedeztem fel, amikor az egyetemi kötelező olvasmányok között Francis Fukuyama Bizalom című szakirodalmát kellett feldolgoznom. Aztán évekig jegeltem a témát, majd mikor szülővé váltam, újra felismertem, hogy a bizalom milyen fontos szerepet játszik a gyermeknevelésben. És lényegében beleástam magam a témába.

Ma már tudom, hogy a bizalom sokrétű és összetett, lehet egy belőlünk fakadó érzés, gondolhatunk arra, hogy vajon bennünk mennyire bíznak, de ide tartozik a szervezeti, a piaci és akár a társadalmi bizalom is. Írásomban most azt járom körül, hogy az egyén, azaz a mi bizalmi kapcsolataink hogyan alakulnak. Elöljáróban kicsit vizsgáljuk meg magát a szót!

A bizalom

Nagyon nehéz definíciót vagy magyarázatot adni egy olyan fogalomra, amely lényegében áthatja az életünket. Egy csoportban azt kértem, hogy egy-egy szóval illusztrálják, hogy szerintük mit jelent a bizalom.

Sokak számára hit, szeretet, hitelesség, biztonság, megbízhatóság az, ami a bizalomhoz kapcsolható, de volt, aki a nyugalmat, a belső békét, az őszinteséget vagy éppen a szabadságot társította hozzá.

Ebből is kirajzolódik, hogy a bizalom mindenki számára mást jelent és hihetetlen sokféle aspektusból vizsgálható.

Éppen ezért éreztem azt, hogy jó lenne egy olyan támpontot találni, amely mindezeket valahogy egységesen fejezi ki. Stephen M. R. Covey és Rebecca R. Merrill A bizalom sebessége című könyvében nagyszerű itinert ad ehhez. Ők ugyanis azt mondják, hogy a bizalom két tényezőből áll: jellemből és kompetenciából. A jellemhez a tisztesség, a motiváció, és a másokkal való szándékaink, míg a kompetenciához a képességek, az eredmények és a korábbi teljesítmény társítható.*

Nekem azért tetszik különösen Covey és Merrill megközelítése, mert szabad teret ad, mégis segít rendezni a gondolatainkat. A kétféle „összetevő révén” felismerhetjük, hogy sok emberhez fűzhet bizalmi kapcsolat, mégis ezeknek a mélysége és erőssége eltérő. Munkahelyi viszonylatban bizonyára többünknél a kompetencia oldal dominánsabb, míg a barátok és család esetében a jellem lehet erősebb.

A bizalom rétegei

Ha végiggondoljuk kapcsolatainkat, akkor láthatjuk, hogy hasonlóan sok más érzéshez (szimpátia, szeretet, harag, irigység), a bizalom is sokarcú. Másfajta bizalommal vagyunk a vezetőnk iránt és másfajta bizalom köt össze a családunkkal. Nem csak erősebb, hanem egészen más. Van, akikkel érzelmi alapon köt össze bennünket a bizalom, míg valóban szakmai kapcsolatok esetén a hozzáértés, a hozzáállás dominál és sokszor észre sem vesszük, de az érzelmi szál ezekben a kapcsolatokban egészen gyengén van jelen. Viszont mindkét aspektust bizalomnak hívjuk.

Vázold fel a bizalomtérképedet!

Hogy egy kicsit közelebb kerüljünk a fogalomhoz és megértsük a rétegeit, akár készíthetünk egy bizalomtérképet is. Hogy mire van ehhez szükséged? Néhány színes filcre, egy A3-as lapra, és egy szabad fél órára. Mielőtt belevágnál, keress egy csendes helyet, ahol nyugodtan át tudod gondolni a kapcsolataidat. Fontos, hogy a térkép elkészítésére nincs szabály, úgy készítsed el, ahogy számodra szerethető és követhető.

Előkészületek: alkotómunka és áttekintés

Rajzold fel magad, majd gondold végig, hogy kik vesznek körül és őket is helyezd el a lapon. Nem számít, hogy mivel és hogyan jelölöd őket. Lehetnek pálcika emberkék, szívecskék, buborékok vagy pacák. Ahogy a te fejedben a legjobban megjelenik és leginkább plasztikussá tehető. Bárkit felrajzolhatsz, aki csak eszedbe jut.

A kapcsolatokat vonalakkal jelöld, akár az alábbiak szerint színezheted is a vonalakat:

  • Teljesen megbízom benne (piros)
  • Általában megbízom benne (barna)
  • Többször bízom benne, mint nem (zöld)
  • Csalódtam már benne (sárga)
  • Egyáltalán nem bízom meg benne (kék)

Ha biztos vagy abban, hogy tudod a kapcsolat irányát (egyoldalú vagy éppen kétoldalú), azt nyilakkal is megerősítheted.

Értelmezés: kapcsolataink megfejtése

Ha készen vagy a rajzzal, akkor itt az ideje, hogy válaszolj néhány kérdésre:

  • Milyen érzés volt rajzolni és mit szólsz a végeredményhez?
  • Melyik kapcsolattal vagy elégedett?
  • Melyik kapcsolaton szeretnél változtatni?
  • Melyiken szeretnél, de egyelőre akadályokat látsz?
  • Mi kell a változáshoz?

Bár a feladat látszólag egyszerű, azonban ha szánunk időt a kidolgozására és az eredmény
átgondolására, akkor közelebb kerülhetünk a bizalom fogalmához és ahhoz, hogy saját magunk számára mit jelent. Ahogy mondani szokták, a bizalom könnyen törik és ha elveszítjük, akkor akár maradandó sérüléseket is szerezhetünk. Életünk során biztosan előfordul olyan helyzet, amikor átéljük a bizalomvesztést. Azonban a térkép segíthet nekünk abban, hogy átlássuk mennyire volt fontos az a bizalmi kapcsolat az életünkben és ezáltal a veszteséget is megfelelően kezeljük. Azt pedig ne feledd, hogy itt sem a mennyiség, inkább a mélység és minőség az, ami mérvadó lehet.

Leadfotó: Kaique Rocha Pexels

TÉGED IS HAJT A KÍVÁNCSI TUDÁSVÁGY? KÖVESD A SZIKRÁKAT A TÖBB EZER FEJLŐDNI VÁGYÓ, KREATÍV NÉZŐPONTRA NYITOTT OLVASÓVAL EGYÜTT: SZIKRAMAILFACEBOOKINSTAGRAM

Ezeket olvastad már?