Figyelek rád! – a tudatos jelenlét esszenciája

Szerző: Szokoli Bernadett

Rohanunk és feladatokat gyártunk. Aztán kifulladunk, alszunk és kezdjük előröl. Sok ember hétköznapja épül így fel. Azért írom úgy, hogy másoké, mert hajlamos vagyok azt hinni, hogy az enyém nem. És igen, én már sok dolgon változtattam, mert korábban nem hívták mindfulnessnek, de már egy pár éve rájöttem, hogy nagyon fontos megélni dolgokat. A megéléshez pedig tényleg tudatos jelenlét kell. De hogyan?

Tudatos jelenlét – már a kifejezés is furcsa, tényleg ott tartunk, hogy koncentrálnunk kell arra, hogy észrevegyük az eseményeket magunk körül? Pedig valójában így van. Rengeteg dolgot automatikusan csinálunk, és ez nem baj, ez a túléléshez kell. Hová is jutnánk, hogy ha gondolkodnunk kellene azon, hogyan kell pislogni, rágni, fogat mosni? Tehát az automatizmusokra szükség van – a túléléshez. A válaszfal azonban ott van, hogy mit teszünk automatizmussá és mit nem.

Például nagyon könnyű rutinná tenni azt, hogy lekísérem a gyermeket az óvodába. De ez lehet egy klassz program is.

Mi a különbség?

Az, hogy az első esetben felkeltem, elé rakom a reggelit, felöltöztetem és leadom az intézményben. Közben pedig azon jár az eszem, hogy mit kell ma csinálnom, milyen stresszes feladatok várnak rám, hogy férek bele a 24 órába.

A második esetben azonban felkeltem, megkérdezem, hogy mit álmodott, én is mesélek neki az estémről, álmaimról (ha vállalhatók), majd együtt megesszük a reggelit, ahol mesél nekem valamit – általában a valóság és fantázia határán. Aztán segítek neki felöltözni, mert akkor van lehetőségünk arra, hogy kicsit még megölelgessük egymást, közel kerüljünk, majd elindulunk.

Én pedig figyelem, ahogy belefeledkezik az útba: minden kavicsot, faágat észrevesz, minden változásra felfigyel.

Elemzi az időjárást, a természetet, észreveszi, hogy ma már világosabb van, mint múlt héten. Aztán mesél arról, hogy mi mindent fog játszani. Aztán mosolyogva eltűnik a többiek között.

Kiegyensúlyozódom

Nem vagyok előrébb egyik esetben sem a napi feladataimmal. Viszont a második verziónál boldogan, kiegyensúlyozottan indítom a napot. Inspirációt, lendületet kapok a napi automatizmusokhoz. Persze a mindfulness sokkal komolyabban is űzhető. Szánhatunk időt arra, hogy folyamatosan tréningezzük az agyunkat.

Van konkrét 6 hetes feladat is (Wax, Ruby: Mindfulness –kalauz Tudatos jelenlét az agyonhajszolt elmének, HVG Könyvek), de ha csak egy kicsit szeretnél változtatni, azt gyorsabban is megteheted.

Mindenhol ott lenni

A tudatos jelenlét azonban nem csak a családi életben, hanem munkahelyen, barátok között is meghozza a hatását. Előfordult már veled, hogy kávéztál egy barátoddal és folyton azon járt az eszed, hogy milyen teendők várnak rád otthon? Mi történik ilyenkor? A teendőidet sem végzed el és a barátodra sem figyelsz, amelyet ő is érez. Amikor meg már otthon vagy és takarítasz, azon gondolkodsz, hogy mit is mondott? Nincs ideje nyaralni? Vagy mennek nyaralni???

Igen, valóban nem könnyű arra koncentrálni, hogy jelen legyél. De ha egy picit figyelsz rá, mindig közelebb kerülhetsz ahhoz, hogy figyelmedet odaadd a másiknak. És hidd el, megéri, mert egy idő után rád is figyelnek. A figyelem pedig az egyik legfelemelőbb dolog a világon!

Leadfoto: gratisography.com

[sgmb id=2]


HA TE IS A DOBOZON KÍVÜL SZEMLÉLED A VILÁGOT, KÖVESD A SZIKRÁKAT! IRATKOZZ FEL A SZIKRAMAILRE VALAMINT CSATLAKOZZ A FACEBOOK ÉS AZ INSTAGRAM OLDALUNKHOZ!

Ezeket olvastad már?