A meditáció egy szuper módszer arra, hogy javítsd az életminőségedet – boldogabbá, hatékonyabbá tesz, emberi kapcsolataid pedig átláthatóbbá válnak. Ezzel szemben a nehéz időkben ugyanilyen fontos gyakorolni a mindfulness technikákat is, amellyel még gyorsabb eredményt tudsz elérni. Marczinkó Ágnes vendégszerzőnk írása.
Lassan egy éve mondtam fel a biztosnak hitt munkahelyemen és váltottam. Utána 2, 3, majd 1 hónapot dolgoztam más helyeken. A váltás miatt padlóra kerültem, mivel sehol sem éreztem magam igazán jól és vagy felmondtam, vagy közös megegyezéssel a próbaidő alatt véget ért a munkaviszonyom. Mondanom sem kell, hogy az önbizalmamnak ez egyáltalán nem tett jót.
Rájöttem, hogy valami új dolgot kell vinnem az életembe, hogy ismét a régi legyek. A meditáláson túl, amely már így is az életem része volt, valami másra is szükségem volt. Leporoltam a mindfulness tudásomat, amelyet korábban nem gyakoroltam, csak olvastam róla.
A mindfulness lehetőséget adott arra, hogy egyet visszalépve szemléljem az adott szituációra és objektívan, érzelmek nélkül ítéljem meg a dolgokat.
Amikor viharos időket élsz át, akkor érdemes új perspektívát keresni, amely segít abban, hogy hálás legyél és meglásd a pozitívumot a sötétnek tűnő helyeken.
A munkahelyi kudarcok ellenére, hálás vagyok azért, mert rengeteg új barátom lett, akik a mai napig tartom a kapcsolatot és csodálatos élményeket adtak emberileg, amelyeket soha sem felejtek el.
Az éberség segít feldolgozni a haragot
Gyakran a körülmények áldozati vagyunk és igazságtalannak érezzük a szenvedést. Amikor dühösek vagyunk, azt általában a kapcsolataink kárára tesszük. A mindfulness megtanít arra, hogy a harag érzését engedjük el és ne azonnal reagáljunk az adott szituációra. Meg kell tanulni, hogy először vegyünk egy mély lélegzetet, gondoljuk át az egészet és ne bántsunk másokat ok nélkül.
Az éberség elfogadáshoz vezet
A nehéz helyzetekben a küzdelem nagy részét az teszi ki, hogy fogadjuk el azt, amin nem tudunk változtatni. A mindfulness segít ebben. Az éberség emlékeztet arra, hogy
a körülmények sokszor nem változtathatók meg, a hozzáállásod azonban csak tőled függ: te választhatod meg, hogy hogyan éled meg az élet egyes pillanatait.
Az éberség egyértelművé teszi a dolgokat
Ha egyszer eltávolítod magadról az érzelmi ködöt, akkor kapsz egy tisztább képet arról, hogy mi is történt pontosan. A mindfulness lehetővé teszi számunkra, hogy racionálisak és átgondoltan cselekedjünk. Bár néha úgy érzem, hogy legszívesebben egész nap feküdnék az ágyban és sajnáltatnám önmagamat, ezzel szemben mindennap fel kellek, gyakorlok, emberekkel találkozom és új terveket szövök.
A mindfulness segít visszaszerezni a kontrollt
A mindfulness fontos része a mostani napi rutinomnak. Amikor meditálók, akkor képes vagyok jobban megérteni az igényeimet és szembenézni belső énemmel. Amikor találkozol a nehéz helyzettel az életben, akkor az a kulcs, hogy kezdj el mélyeket lélegezni és figyeld a tested szükségleteit.
Ha kutakodnál a témában, ezt a könyvet ajánljuk.
[sgmb id=”2″]