Pici and the city, vagyis hódít az egyedi, menő gyerekruha – interjú a tervezővel

Szerző: Szlafkai Éva
Pici and the city, vagyis hódítanak az egyedi, menő gyerekruhák - interjú a tervezővel | 365letszikra Magazinblog - Szlafkai Éva

Miért ne lehetne a totyogóknak is stílusos, designos, egyedi, jópofa, vagyis menő ruhákat tervezni, amelyek nagyon praktikusak is? A pici and the city márka megálmodójára az Instagramon bukkantam és egyből elvarázsolt az a világ, amelyben ő alkot.

A mai interjúban megszólaltatott kreatív tervezőnő rengeteget dolgozik, mégis imádja, hiszen a szenvedélyével foglalkozik; tehát önmegvalósít. Emellett 2 csodaszép gyerkőcére is jut ideje. Inspiráljon ma az ő sztorija. Schwertner Jankával beszélgettem.

Miért fogtál bele a gyermekruha készítésbe? Hobbiból munka, önmegvalósítás?

Mindig is álmodoztam róla, hogy tervezni fogok valami olyasmit, ami boldoggá tesz és ez lesz a munkám. Ez amolyan álom+életcélnak volt felvésve a füzetebe, ahol gyűjtöm az ötleteim. De annyira tele volt ez a füzet, hogy csapongtam és sehogy sem tudtam dönteni…

Mikor megszületett kislányom Lujza elkezdtem blogolni DIY témában. Új lakásban, friss anyukaként volt bőven alkotni való.  Persze varrtam is rengeteget, hiszen ez az egyik végzettségem. Így saját készítésű lett a babszoba dekoráció, majd jöttek a kutyaruhák, de baba mellett jobban élveztem a babaruhák varrását. Rengeteg dolgot készítettem már, de valamiért a pici pantallók okoztak a legnagyobb örömet számomra. A mai napig szívesen készítem őket. Így indult minden.

piciandthecity_janka_365letszikra_1170x650

Janka a pici and the city márka anyukája

Mi jellemzi a látásmódod?

Szeretem az egyszerű és nagyszerű dolgokat. Idegesít ha valami túl van bonyolítva, ez jellemző a munkám során is. Szerencsére olyan emberek vesznek körül, akik hasonlóan gondolkodnak, és ha én is elcsúsznék, visszarángatnak.

Az „out-of-the box” megjelenik valahol az életedben/munkádban?

Néha gondolkozom, hogy lehetne a boxban pihenni, de sosem megy. Mikor megszületett második gyermekem Somi, a blogolás mellett már a pici and the city-t terveztem. Rajzoltam, haditervet írtam. Beérhettem volna csak az anyaság csodáival, de telhetetlen voltam.
Akkor már tudtam, hogy egy olyan babaruha márkát létrehozni, ami lehetőséget ad a piciknek, hogy egyedi öltözékeket viselhessenek.

Pici öltözékek nagyszerű apróságoknak – ahogy a szlogen tartja

Ilyen nem volt még itthon. Elkezdtem a koptatókat tervezni, a bőröket tesztelni. Azért, hogy ezekben a kis nadrágokban nyugodtan letehessed babádat mászni a földre, egyedül felfedezhesse a világot!

Mit jelent számodra és miért fontos a szabadság, felfedezés?

Úgy gondom, hogy minden tárgynak van lelke. Ezek a pici pantallók és kiegészítők azért születnek, mert imádok varrni és az életem része a márkám. Semmilyen nyomás nincsen rajtam, szabad akaratomból készül minden. Talán ez az érzés átjön, amikor személyesen megfogsz egy darabot. Valahogy a gyermeki lélek megmaradt bennem, így könnyen tudok azonosulni minden darabbal.

Pici and the city, vagyis hódítanak az egyedi, menő gyerekruhák - interjú a tervezővel | 365letszikra Magazinblog - Szlafkai Éva

Készülnek a cuki pantallók

Te honnan, miből, kitől merítesz ihletet?

Huh, ez nehéz kérdés. Nem tudnék megnevezni konkrét embert. Viszont nagyon szeretem figyelni a körülöttem élő embereket, és mivel jó emberek mászkálnak a környékemen, így egy fél mondat is hihetetlen ötletet tud adni.
Ha egyet helyet ki kellene emelni, akkor az Budepest belvárosa lenne. Egy jó kis séta mindig fel tud tölteni és egy zsák kedves ötlettel térek haza.

Hogyan lehet anyaként önmegvalósítani, számodra mit jelent ez?

Innen visszagondolva azt mondanám csuklóból, hogy nagyon könnyen megy. A valóság az, hogy rengetek áldozattal és kevés alvással jár egy teljesen új dologba belecsapni.
Úgy gondolom, hogy a kisbaba mellett otthon töltött idő a legideálisabb arra, hogy kipróbáljuk magunkat más munkakörben, vagy elindítsunk egy mini vállalkozást.

Úgy gondolom, hogy a kisbaba mellett otthon töltött idő a legideálisabb arra, hogy kipróbáljuk magunkat más munkakörben, vagy elindítsunk egy mini vállalkozást.

Az első hónapokban csak a délutáni alvás ideje alatt tudtam dolgozni, illetve éjszaka, amikor már mindenki aludt, viszont ebben a pár órában végig pörögtem és szerintem képes voltam 8órányi feladatot sűrítve elintézni. Ez az időszak tanított meg a hatékony munkavégzésre és az erős koncentrációra. Most már, hogy a kisfiam bölcsis, a lányom pedig ovis időmilliomos vagyok.

Milyen számodra az inspiráló munkakörnyezet?

Két asztalom van, két külön helységben. Az számítógépes-írós asztal egyszerű terep, picike, fehér lapú és a gépemen kívül pár füzet és jelenleg egy mini fenyő a társaságom.
A varró asztalom egy külön bolygó. Mindig is a minimalizmusra igyekeztem hajtani itt is, de pár hónapja feladtam a küzdelmet. Igy a rendszerezés marad egyedül, ami sok fehér és fekete dobozt-dossziét- rekeszt jelent. Mivel varrás közben annyira az alkotásra koncentrálok, így egyáltalán nem zavar, hogy néha elszabadul a káosz.

Pici and the city, vagyis hódítanak az egyedi, menő gyerekruhák - interjú a tervezővel | 365letszikra Magazinblog - Szlafkai Éva

Jankának Lujza lánya is segít a munkában 🙂

Miként néz ki egy átlagos (munka)napod?

Reggel én viszem a gyerekeket oviba és bölcsődébe. Buda szívében lakunk, ami olyan mint egy kis falu a városban. Hazafele bemegyek reggeliért a közértbe, közben legalább három ismerőssel találkozom. Eléggé nyugodtak így a reggelek.
A munka 9-kor indul. Egyenlőre még itthon van a pici and the city munkabázisa, így tulajdonképpen hazajövök és megpróbálok nem körülnézni, csak egyenesen a dolgozó irányába repülni. Minden napra írok teendő listát, mert veszélyesnek tartom az otthonról való dolgozást. Egy nap általában a varrással indul, utána következnek a gépi munkák (levelek, webshop frissitések, fb posztok időzítése) majd a nap végére marad a megrendelések csomagolása.

Olvastam, hogy minden ruhadarab egyedi és megvan a saját története. Mondanál egy kedvencet?

Az első pantallók közül megtartottam egyet. Ez egy picike cirmos málna színű pantalló, egy mosógép koptatóval a térdén. Egyszer majdnem megvették, de úgy döntöttem, hogy kell valami, ami az indulásra emlékeztet, így megtartottam. Ha ránézek eszembe jutnak a kezdetek. Olyan távolinak érzem, pedig kicsit több, mint egy éve volt csak.

Ha egy tippet adhatnál a 10 évvel ezelőtti önmagadnak, mi lenne az, mit üzennél?

Ne kapkodj! Csodás lesz minden, csak ki kell várni!

Mik a jövőbeli terveid?

Nagyon érik egy pici and the city showroom és műhely, ahol le tudunk ülni egy kávé mellett beszélgetni a mamákkal. Együtt ötletelnénk, terveznénk. Meg persze a férjem lenne a legboldogabb, ha a bájos hangú szegőgépemmel nem kellene egy fedél alatt élnie. Most éppen ezen dolgozom.

Pici and the city, vagyis hódítanak az egyedi, menő gyerekruhák - interjú a tervezővel | 365letszikra Magazinblog - Szlafkai Éva

Lenyűgöznek a kreatív, stílusos, designos címkék, és a pici and the city címkéi nagyon klasszak.

Mit tanácsolnál azoknak, akik félnek belevágni az önmegvalósításba, kiélni a kreativitásukat?

Írjanak haditervet és próbálják meg magukat kicsiben. Én egy nadrágot varrtam és eladtam, majd abból a pénzből varrtam kettőt. Hamar kiderül, hogy érdemes-e belevágni. De ahogy egy kedves barátnőm tanácsolta nekem: „amit szívből csinálsz azt az emberek megérzik és mennek utána”.
És még egy ötlet: légy egyedi!

Ha van egy favorit inspiráló idézeted, melyik az?

Ha meg tudtad álmodni, meg is tudod tenni! – Walt Disney

Ha szeretnéd a márka FB oldalát vagy Instagram oldalát követni, ne habozz, érdemes! 🙂

Fotók: AgiSzabo Photography


HA TE IS A DOBOZON KÍVÜL SZEMLÉLED A VILÁGOT, KÖVESD A SZIKRÁKAT! CSATLAKOZZ A FACEBOOK ÉS AZ INSTAGRAM OLDALUNKHOZ!

Ezeket olvastad már?