Sikeres menedzserből lett stewardess és ilyen az élete Dubaiban

Szerző: Szlafkai Éva
stewardess Milyen az élete egy menedzserből lett stewardess Dubaiban? Mesés! | 365letszikra.hu

Játszottál már a gondolattal, hogy milyen lehet az élet, ha valaki otthagyja az addig felépített egzisztenciát és elköltözik egy másik kontinensre, egy másik kultúrába, egy másik világba és közben körbe is utazza azt? Ez a cikk most az egyik kedves barátnőmről, Kiss Noémi Eszterről, és az ő nagy dobozból való kiugrásáról szól. Itthon sikeres menedzser volt, majd egyik napról a másikra Dubaiba költözött és a világ egyik legnagyobb légitársaságánál stewardessnek állt. 

Noémi az elmúlt években több kontinensen, rengeteg országban, városban járt. Olyan helyeken is, amelyek az átlagos bakancslistákon nincsenek is fent. Az enyémen sem. Éppen ezért izgalmas számára ez az életmód, mert olyan helyekre is eljut, amelyekre talán nem is vágyott volna, és olyan élményekben van része, amelyek folyamatosan formálják a látásmódját. Ha pedig tipikus turistás városban jár, ott sem a hagyományos dolgokat és helyszíneket keresi, hanem autentikusan akarja felfedezni a környéket.

Helló Világ! a szikrákon

Örülök, hogy januártól ő is ír a Magazinblogba, és megosztja velünk a nem mindennapi utazásainak élményeit. Ahogy ő járja és látja a világot.

Miért döntöttél úgy, hogy leugrasz a karrierlétráról?

Nem gondolom, hogy leugrottam volna a karrierlétráról. Szerintem karriert építeni nem csak az üzleti életben lehet…

A kíváncsi természetemnek köszönhetően mióta az eszemet tudom, mindig valami újba kezdtem. Gyerekkorom óta szeretek újabb és újabb dolgokat kipróbálni, talán kicsit különbözni is. Azt gondolom, a mai világban nekünk már könnyebb eltérni a jól megszokott normáktól. Ezt kihasználva egy idő után a már megszokott, hétköznapi életemet én is egy kevésbé szokványos életformára váltottam. A multik világában szerzett kellő tapasztalat után valami újra, valami teljesen másra vágytam.

Egyfajta szabadságra vágytam az eddigi életemből.

Az az érzés érlelődött bennem, hogy annyi mindent csinálnék, hogy ahhoz nem hogy a fiatalkori évek, de még az élet is kevés. És ha már a mai világban van rá lehetőségünk, miért ne próbálnék ki bármit/ mindent, amit szeretnék. A nagymamám mondta mindig, „sehogy sose volt”, így hát belevágtam egy újabb ismeretlenbe.

noemi_utazas_stewardess-365letszikra_1170x650

Dubai

Mi volt a legnehezebb a váltásban?

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy semmi. Minden változás nehéz, még ha egy jobbról is van szó. Számomra a lelki része, a folyamatos agyalás volt az, ami okozott néhány álmatlan éjszakát.

Minden változás nehéz, még ha egy jobbról is van szó.

Sokszor meginogtam én is. Hezitáltam, hogy komolyan hagyjak hátra újra mindent? Családot, barátokat, a munkában eddig kiépített egzisztenciát? De az „egyszer élünk” gondolkodás és a kalandvágy erősebb volt bennem. Ezen kívül elég makacs vagyok ahhoz, hogy ha valamit eldöntök, akkor azt végig is viszem. A szüleimtől azt tanultam, hogy nincs jó vagy rossz döntés, elindulunk egy úton, és a körülményekhez képest mindenből a lehető legjobbat kell megpróbálni kihozni.

Mit jelent számodra a „dubajozás”? Mármint mi a véleményed a helyről, arab kultúráról?

A „dubajozás” szerintem mindenki számára (aki ismeri ezt a kifejezést) ugyan azt jelenti. 😀 A Dubaiban való élet viszont teljesen mást. A nagyon szélsőséges arab kultúra itt egyáltalán nem érezhető. Dubai egy éjjel-nappal pezsgő, igazi kozmopolita város, pont olyan kozmopolita embereknek, mint amilyen én is vagyok.

Így utólag miért érte meg leginkább, hogy új éltet kezdtél, mint stewardess?

Nagyobb következményeket általában csak később lát az ember. Én azonban most egyelőre imádom, hogy beutazhatom a világ azon részeit, ahova eddig még nem volt alkalmam eljutni vagy nem is gondoltam rá, hogy esetleg megnézném. Új emberek, új kultúrák, új ismeretség, új élmények, amik tényleg egy életre szólnak és ezt semmivel nem lehet felülmúlni.

Imádom, hogy a rutinszerű hétköznapokat felváltották a színes hétköznapok, ami mindig egy kicsit más.

Emellett sokkal több szabad időm van, amikor bűntudat nélkül a hobbijaimnak élhetek, fotózhatok és táncolhatok.

Melyik a kedvenc helyed, ahol stewardessként jártál és miért?

Hiába jártam sokfelé, még sincs kedvenc helyem. Eddig a legtöbb új helyről úgy tértem haza, hogy „ez a világ legszuperebb helye”. De persze egyik sem az, viszont minden országnak, városnak, kultúrának megvan a maga szépsége. Persze van, amelyik jobban tetszik, és van, amelyik kevésbé izgalmas számomra. A Távol-Kelet azért már egy jó ideje közel áll a szívemhez az ott élő emberek szerénysége és mérhetetlen kedvessége, valamint az ottani kultúrák és tájak spiritualitása miatt.

Noémivel ugráltunk vagy 1 órát a Jóbarátok ház előtt New Yorkban. Imádom 🙂
Vörös tér - Moszkva, Oroszország
Abu Dhabi Nagy Mecset - Abu Dhabi, Egyesült Arab Emírségek
Szafari -Harare, Zimbabwe
stewardess Milyen az élete egy menedzserből lett stewardess Dubaiban? Mesés! | 365letszikra.hu
A légitársaság égisze alatt szalutálva... vagy csak a szemébe sütött a nap 🙂
Mahé, Seychelles
Biciklivel az Egyesült Államok Capitoliuma körül - Washington, USA
A Viktória-tó partján Kampala, Uganda
Téged mi inspirál a hétköznapokban, munkádban, hobbidban?

A mostani életemben, teljes mértékben az utazás. A számomra új tájak felfedezése, az új kultúrák és azok történelmének jobb megismerése. Jelenleg ez teszi ki a hétköznapjaimat, a munkámat és egyben az egyik hobbimat is. Ami egészen egyszerűen fantasztikus érzés.

Mit jelent számodra a fotózás?

Imádom a fotókat és imádok fényképezni és egy ideje már ismerkedem a fotózás profibb oldalával is.

Ha az embert valami jó élmény éri, ha tehetné, megállítaná az időt, hogy örökre az adott pillanatban maradhasson. Mivel a pillanatot sajnos nem lehet örökre megtartani, én a fotók segítségével szeretem magát az élményt megörökíteni és így később, ha újra nézem őket, az általa nyújtott érzést felidézni. Most, hogy ennyit utazok, a fényképeimen keresztül igyekszem tapasztalataimat, érzéseimet, mindent, amit látok másokkal is megosztani.

Ha csak 3 dolgot vihetnél magaddal az útjaidra, mi lenne az?

A hátizsákom benne a fényképezőgépemmel és a bankkártyámmal… bár jobb lenne inkább egy nálam tehetősebb bankkártyájával. 😀

Borítsd ki a táskád és muti, mi van benne?

noemi_utazas_365letszikra_1170x650

Micsoda fantasztikus Instagram oldal van a kijelződön… 😀

Mit üzensz azoknak, akik csak álmodoznak arról, hogy merjék vállalni az álmaikat, de félnek lépni?

Nem egyszerű az biztos, de ha bele gondolsz, tényleg csak egy életed van! Tégy meg mindent, hogy úgy éld, hogy legyen mire megbánás nélkül, boldogan visszaemlékezned!

Mik a további céljaid, hogyan tovább?

Amikor úgy érzem, már kiteljesedtem abban, amit éppen csinálok, általában jön egy új ötlet – azt nem tudom, hogy honnan, de eddig még mindig úgy hozta az élet, hogy valami dolog iránt belelkesedtem és az egy új úton indított el. Biztos vagyok benne, ha eljön az ideje, ez ez után sem lesz másként.

Kedvenc idézeted?

Nincs egy kedvenc idézetem. Több is van. Leginkább Buddha bölcsességeit szeretem. Íme az egyik:

Egyetlen pillanat létezik csupán, amelyben fontos, hogy felébredj. Ez a pillanat MOST van!

Helló Világ!

Hamarosan rendszeresen találkozhattok Noémi világjáró, kulturális kalandokban bővelkedő és iróniát nem kímélő írásaival itt a szikrákon Helló Világ! címmel!

 


HA TE IS A DOBOZON KÍVÜL SZEMLÉLED A VILÁGOT, KÖVESD A SZIKRÁKAT! CSATLAKOZZ A FACEBOOK ÉS AZ INSTAGRAM OLDALUNKHOZ!

Ezeket olvastad már?