5 napi rutin, aminek a boldogságomat köszönhetem válás után

Szerző: Vendég Szerző

Egy éve még nem tudtam volna megírni ezt a cikket. Miért? Mert nem voltam boldog. Ilyen egyszerű a válasz.
Honnan tudom, hogy nem voltam boldog? Akkor még nem tudtam. Most tudom. Most, hogy megvan a boldogság. Ahhoz, hogy megértsd miért írom meg ezt a cikket, el kell mondanom az életem egy fontos részét neked. Őszintén, reménykedve abban, hogy nem elítélsz, hanem adsz egy esélyt a történetemnek. Talán neked is segíthet.

Vendégszerzőnk őszinte vallomása az útról, amely a boldogság keresésével és önmaga megtalálásával telt. Fogadjátok szeretettel Balis Katus inspiráló írását.

A házasságom utolsó pár évében én is és a férjem is boldogtalanul éltük egymás mellett az életünket. Magam sem tudom, hogy ezt akkor tudtuk-e, csak nem vallottuk be magunknak, vagy mi magunk sem tudtuk, hogy boldogtalanok vagyunk. Lehet azt gondoltuk, hogy ilyenek a házasságok: veszekedősek, nehezek, megterhelőek. 9 év után elváltunk, békében és tudtuk, hogy mindketten jobban járunk, ha külön utakon járunk.

Jobban járunk, hiszen így még lesz lehetőségünk a boldogságra. Tudtuk, ha együtt maradunk, erre nem lesz lehetőségünk! Egyikünk sem akart lemondani a boldogság lehetőségéről, akármennyire is nehéz volt elválni.

A válás óta (egy éve) több, mint száz könyvet olvastam el – nagy részük pszichológiai, önfejlesztő témájú. Pszichiáter, pránanadi, asztrológus és természetgyógyász is segített feldolgozni a traumát, a gyászt, amit a házasságom elvesztése jelentett.

Miért ment tönkre?!

Mindenféleképpen szerettem volna megérteni, hogy miért ment tönkre a házasságom. Annyira kerestem és kutattam a választ, a mindent megoldó és mindentől felszabadító választ, hogy nem is vettem észre, amit a válaszkeresés során kaptam. Rengeteg könyv, olvasmány, tudás került elém és mind-mind ahhoz járultak hozzá, hogy jobban megértsem saját magamat, ezáltal a válásomat, a családomat, a múltamat, a szorongásaimat, a küzdelmeimet, a depressziómat, a jelenemet

Az összes házasság…

Egyre nyugodtabb lettem és egyre bölcsebbnek éreztem magam. Sok, boldogtalan házasságban élő nő keresett fel négyszemközt, hogy megtudja mi tette tönkre az én házasságomat. Szerették volna tudni, hogy az ő házasságuk is ettől szenved-e. Ahogy hallgattam a történeteket meg kellett állapítanom, hogy:

a., minden kapcsolat története más, mégis mindegyik alapja ugyanarra vezethető vissza
b., több boldogtalan ember él a környezetemben, mint azt eddig gondoltam.

Rengeteget kutattam ezekben a hónapokban, azt kerestem, hogy hogyan lehetnék én boldogabb és mit tudnék tanácsolni az embereknek, akik hozzám fordulnak. Soha senki helyett nem dönthetsz és nem veheted le a válláról a változás és önismeret édes terhét. De ha megkérdeznek, tanácsot adhatsz.

valas_womensday-com

A boldogság törékeny

A fejlődés a legjobb példa

Azt gondolom, hogy mindenki azzal mutat a legjobban példát, ha a saját életével törődve megpróbálja a legtöbbet kihozni saját magából. Ha egy nehéz helyzetből felállsz és jobbá tudsz válni, akkor büszke lehetsz magadra. Jó példává válsz és mások is elkezdenek majd érdeklődni a történeted, a fejlődésed titkai iránt.

Mindenkit csak arra tudok buzdítani, hogy kezdjen el mesélni az életéről, őszintén, nyíltan. Ha én ezt megtettem volna a házasságom nehéz időszakában, ki tudja most milyen történetet mesélnék nektek.

De nem tettem. Hallgattam a problémáimról. Most már tudom: hibáztam.

Akarva-akaratlan egyre jobban érdekelni kezdett, hogy mi van az emberi viselkedés hátterében, és saját magamon tesztelve, a saját igényeim szerint összeállt egy olyan napi rutin, mely nekem meghozta azt a fajta békét, nyugalmat és stabilitást, boldogságot. Ezek mindegyike igazán csak apróságok. Nem vesznek igénybe napi másfél órát, de sok bölcs íróra hallgatva ezek az apróságok számomra aranyat érnek és az életem szerves részévé váltak.

Az én bevált receptem: 5 lépés a boldogsághoz

1. Figyelj a légzésre!

Furán hangzik, igaz? Hiszen eddig is lélegeztem és a halálom napjáig fogok is. Ugyanúgy, ahogy eddig is éltem és a halálom napjáig fogok is. Csak nem mindegy, hogy hogyan! Régebben sosem figyeltem a légzésemre. Most minden reggelt néhány jóóó nagy lélegzetvétellel indítok. Remekül áthoz az álomvilágból a reggeli valóságba.

Élek. Most. És lélegzem. És ez mindig mosolyt csal az arcomra!

Ha épp stressz ér (akár munkahelyen, akár otthon), akkor elkezdek a légzésemre figyelni és mondogatom magamban, hogy „beeelégzééés” … „kilégzéééés”. Könnyebb néhány ilyen levegővétel után meglátni egy nehéz szituációban rejlő lehetőségeket, esetleg megoldásokat, mint zaklatott állapotban. És akárhányszor a légzésemre figyelek, tudatosítom magamban, hogy élek!

2. Ölelj!

Az egyik legnagyobb hiányérzetem az ölelés hiányából keletkezett bennem. Mikor erre rájöttem, tudtam, hogy ez számomra olyan erejű cselekedet, amiből sokkal többre van szükségem. Amióta felismertem ezt az óriási igényemet, nem telt el úgy nap, hogy valakit ne öleltem volna meg – vagy valaki ne ölelt volna meg engem. Léleksimogató!

Napi 15 ölelés kell!

A pszichológia is azt mondja, napi 15 ölelés kell a boldogsághoz, vagyis hogy kiegyensúlyozott és egészséges emberek lehessünk.

3. Légy hálás!

Elalvás előtte csendes rutinommá vált a hála folyamata, a hálaadás. Sosem felejtem el azt az énem, aki egy üres füzet felett ült lefekvés előtt és megpróbálta összeírni, hogy mi az, amiért az adott napon hálás tudna lenni. Semmi nem jutott eszembe. Csak szomorúságot láttam magamban és magam körül, szürkeséget. Keresnem kellett azokat a dolgokat, szituációkat, embereket, amikért hálás lehettem. Nagyon nehezen ment az elején.

hála

Aztán szépen lassan felfedeztem magamnak a világomat és rájöttem, apránként, napról-napra, hogy mennyi minden van, amiért esténként hálát tudok adni: lélegzem, élek, egészséges vagyok, szeretem a hajam színét, jót ettem ma ebédre, van fűtés az albérletemben, megöleltek és visszaöleltem, olvashattam 20 oldalt a Harry Potterből … el se hittem egyszer csak milyen sok hálálkodnivalóm lett!

4. Beszéld meg valakivel!

Bár nagyon nehezen beszéltem a belső világomban zajló eseményekről, megtapasztaltam, hogy mennyire elmagányosodhatsz, ha nem beszélsz a dolgaidról valakinek. Hogy ez a legjobb barátnőd, az anyukád, egy pszichiáter vagy egy titkos füzet, amibe mindent beleírsz, az nem számít! Csak az számít, hogy ezek az érzések, félelmek, gondolatok valahogy kijöjjenek belőled.

Elmagányosodhatsz, ha nem beszélsz a dolgaidról valakinek.

Ez az első, nagyon fontos lépés. Aztán jöhet az érzéseid megosztása másokkal. Egyrészt azért csodálatos ez, mert megszabadulsz egy kicsit a saját terheidtől. Másrészt kaphatsz tanácsokat a problémáidra, hiszen lehet, hogy ami neked probléma, azt már a másik megküzdötte és tud neked segíteni! Harmadrészt, mi van, ha te jelented a megoldást valakinek.

Sokkal bátrabban és nyíltabban beszélek az észrevételeimről, érzéseimről és problémáimról, mint néhány éve. Nem telik el úgy nap, hogy ne konzultálnék valakival az életem aktuális szituációiról. Nagyon sokat segít a szituációk helyesebb megítélésben, a megnyugvásban és a megoldástalálásban.

5. Olvass!

Az olvasás engem teljesen kikapcsol. Évekkel ezelőtt elhagytam már a tévénézést és eltüntettem a hálószobámból a tévét a falról. A hálószoba a meghittségről és az olvasásról szól. Minden (!) este olvasok. Addig olvasok, amíg el nem álmosodom annyira, hogy el tudjak aludni. Néha egy csak egy rövid novella, néha egy egyperces, néha egy vers, néha egy fejezet, néha egy Facebook bejegyzés, néha pedig épp 100 oldal egy könyvből, amit nem tudok lerakni. Az olvasás leköti a gondolataimat, nem fenyeget a túlagyalás veszélye és békésebb képekkel a fejemben alszom el. Nekem az olvasás sokat elvesz a zaklatottságomból és ezért aranyat ér.

Ha Te is szeretsz olvasni, vagy úgy döntesz 2017-ben többet olvasnál, mint szoktál, csatlakozz az 52 hét 52 könyv kihíváshoz! -szerk.

Ezek a könyvek megváltoztathatják az életed

Így ismeretlenül is szeretnék neked néhány igazán léleksimogató és gondolatmegváltoztató könyvet ajánlani, melyek saját tapasztalataim alapján életmegváltoztató hatásúak:

Michael A. Singer: A felszabadított lélek
XXI. század kiadó, Kiadás éve: 2013
„Ez a könyv őszinte és bárki által könnyen érthető diskurzus a tudatos életről, és arról, miképpen válhatunk mi magunk is tudatos emberré.” (Forrás: www.libri.hu)

Dr. Máté Gábor: A test lázadása
Libri Könyvkiadó Kft., Kiadás éve: 2016
„Feltárja az egyre gyakoribb megbetegedések mögött álló társadalmi okokat, és ráébreszt arra, hogy csak akkor szállhatunk szembe hatékonyan a stresszbetegségekkel, ha felfedezzük gyermekkorunk mélyre temetett emlékeit, valamint ezek felnőttkori következményeit.” (Forrás: www.libri.hu)

Dalai Láma, Desmond Tutu:
Az öröm könyve – Tartós boldogság egy változó világban
Helikon kiadó, Kiadás éve: 2016
„A történelmi jelentőségű hét során a két jó barát saját példáján keresztül mutatta meg, hogyan formálható át  együttérzéssel és szeretettel az öröm tünékeny érzelemből tartós létállapottá, mely nemcsak személyes életünket, de szűkebb és tágabb környezetünk, sőt az egész emberiség életét megváltoztathatja.” (Forrás: www.libri.hu)

És egy kedves, egy napos csodakönyv:
Francios Lelord:
Hector utazása avagy a boldogság nyomában
„Volt egyszer egy Hector nevű fiatal pszichiáter, aki nem volt igazán elégedett magával…” Miért? Mert rájön, hogy nem tudja, mi a boldogság, és ez nemcsak orvosként, hanem magánemberként is zavarja.” (Forrás: www.libri.hu)

Nem állíthatom, hogy mindenki számára stabilitást nyújtó békességet és boldogságot jelent ez az öt apróság, de nekem az életemet változtatták meg. Megtanították, hogyan legyek egyensúlyban és békében magammal, az életemmel, a váratlan eseményekkel és a világgal, ami körülvesz.

Az olvasás segít elvonulni

 

Ha csak egy dolgot tanácsolhatnék neked…

Biztosan tudom, hogy akármilyen nehézséggel is küzdesz éppen most az életedben, van rá megoldás és tudom, hogy a kis apróságokon mennyi minden múlik.

Ha csak egy dolgot tanácsolhatnék neked és egy dolgot kellene ajánlanom neked, akkor azt mondanám, hogy vezesd be az életedbe a hála érzését.

Légy hálás minden nap. Hiszem, hogy végtelenül nagy változást hozhat ez az életedbe! A többi pedig rajtad múlik. Keresd meg a saját apróságaidat, amikre érzed (mert tudom, hogy érzed), hogy szükséged van és építsd be őket az életedbe! Ahhoz, hogy boldogabban élhess, neked kell megtenned az első lépéseket, ezért hát ne habozz!

Gondold végig mit szeretnél, írd le, aludj rá párat és KEZDD EL MEGVALÓSÍTANI!

Vendégszerzőnk: Bális Katus (www.baliskatus.com)

Leadfotó: salon.com
Fotók: womensday.com, pinterest.com

Csatlakozz most a Szikra Hub-hoz, amely egy kreatív fókuszú tudástár, és fejlődj több mint 300 inspiráló tudásanyagból. Irány a szikrahub.hu! További lehetőségek: SZIKRAMAIL, ONLINE KURZUSOK.

Kreatív szemléletmód a fókuszban – előadások, kurzusok, céges tréningek változatos témákban, rendhagyó nézőpontokból.  evaszlafkai.hu

Ezeket olvastad már?