Nem vagyok elég szép, nem vagyok elég okos, nem vagyok bátor, nem vagyok határozott, bizonytalan vagyok a céljaimat illetően, de még az is nehezemre esik, hogy emberekkel kapcsolatot teremtsek. Ismerősen hangzanak ezek a szavak? Számtalanszor megkérdőjelezzük önmagunkat, vagy a döntéseinket, ám mindez jó sorvezető is lehet, hogy megmutassa, merre induljunk tovább, milyen területen kellene fejlődnünk. Pipoly Beatrix írása.
Hol volt, hol nem volt élt egyszer egy kislány nem is olyan messze ebben a világban. Ez a szelíd, jámbor kislány szeretett sokat játszani, kíváncsi volt mindenre, ám nem volt olyan bátor, mint kedvenc mesehősei. Ahogy felcseperedett vonzotta minden csupa olyan tevékenység, ahol a határozottság és magabiztosság elengedhetetlen tulajdonság volt. Azonban ő szemernyit sem rendelkezett ezzel a jellemvonással, sőt néhányszor már meggyűlt a baja vele. Ahogyan a lehetőségek felváltva mentek el mellette, úgy érezte valamit tennie kell.
Vajon tényleg változtatnia kell ennek a kislánynak, ha álmai munkáját szeretné? Felvetődik az a kérdés is, meghatározza-e a karrierünk, hogy milyen tulajdonságokkal rendelkezünk vagy kellene rendelkeznünk? És vajon mennyire tudatos az elhatározásunk?
Amikor elönt minket a kétely afelől, hogy bizonyos dolgokban nem vagyunk elég jók, ne feledjük: minden megváltoztatható.
Egy nap alatt az ember számtalanszor megkérdőjelezi a döntését és önmagát egyaránt. Néha valóban nem árt, ha többször feltesszük ugyanazt a kérdést magunknak, de honnan eredhet a bizonytalanságunk? Hozhatjuk-e ezeket a mintákat is a családunkból?
Olykor nehéz eldönteni, jó-e vagy rossz az, ha változtatnánk személyiségünkön, erősíteni vagy éppen gyengíteni szeretnénk valamelyik tulajdonságunkon. Vajon, akarok-e más lenni, aki eddig nem is én voltam? Egyáltalán, ha változásra adjuk a fejünket az azt jelenti, hogy már nem is jó a régi bőrünkben lenni?
Változni tudni kell
Sokat foglalkoztatott az a kérdés: miért változik folyton az ember, miért nem jó minden úgy, ahogy van, hiszen mindenki boldog, tesz-vesz, csinálja a dolgát. Akkor hát, mi késztet minket arra, hogy egyszerűen csak túllépjünk önmagunkon, akárcsak egy szakítás során?
Volt idő, amikor azt gondoltam, változni, új jellemmel bővíteni személyiségünket nem jó dolog, hiszen akkor az eddigi életünket hazugságokra építettük!? Hagyjuk a múltunkban énünk egy részét, és most építkezzünk teljesen új alapokra? Ezentúl mindig így lesz, ha valamiért keményen küzdünk és dolgozunk – igen, még önmagunkért is -, azt most egyszerűen csak dobjuk ki? Mit gondolna most az a bátortalan kislány, látva a felnőtteket, akik az egyik nap még ilyenek, a másik nap pedig mintha már kicserélték volna őket. Néha ijesztőnek tűnik, amikor az emberre ennyi kérdést zúdítanak rá egyszerre: de miként tudnánk előrelépni, ha nem tesszük fel a legfontosabb kérdéseket, és ha nem vagyunk magunkkal teljesen őszinték?
„Egy bizonyos szint fölött már nem megyünk egy bizonyos szint alá.”
Minden ember életében eljön egyszer/többször az a pont, amikor már nem elég önmagának. Szeretném lényegesen kiemelni, nem másnak nem elég, hanem önmagának. Azt vallom, az az egészséges fejlődés, ahol mi, saját magunkat akarjuk jobb szintre emelni, de nem mások miatt. Amikor megrekedünk egy szinten, érezzük, hogy most már ideje tovább lépnünk, és érvénybe lép az az elv, hogy egy bizonyos szint fölött már nem megyünk egy bizonyos szint alá. Ez nem egoista jellemvonásra utal, pusztán csak megmutatja, hogyan értékeljük magunkat. Elvégre, ahogy a munkánkban lépegetünk fokról fokra a létrán, úgy az életben is egyre feljebb építjük önmagunkat.
Nem mehetünk el azonban Erik Erikson személyiségfejlődési modellje mellett sem, amelyben nyolc szintre osztotta a pszichológiai és szociális fejlődésünket, mindezt úgy, hogy figyelembe vette mindazokat a tényezőket, amelyek egész életünkre kihatnak, mint például a bizalom, az identitás, a teljesítmény stb. Minden egyes szakasz során az ember új kihívásokkal szembesül, amiket megoldva az adott szakaszra jellemző énerő a jutalma – amit aztán élete további részére már birtokolni fog. Minden szakaszra jellemző egy kihívás, amit ha nem teljesít, akkor ezek a jövőben problémákként várhatóan újra és újra felütik majd a fejüket, hogy tanuljunk belőle, fejlődjünk általa.
A neves pszichoanalitikus szerint olyan lények vagyunk, akik képesek az életüket pozitív irányba terelni, és általa fejlődni is.
A modell az életen át tartó fejlődést tartja szem előtt és rámutat az egyes szakaszokban fellépő nehézségekre, és annak következményeire életünk későbbi szakaszában. Vajon, ha teljességében mi irányíthatjuk az életünket, kiküszöbölhetőek azok a nehézségek, amik elénk gördülnek és megakasztják a további fejlődésünket?
Vesd magadra azt a jellemet, amelyik a legjobban tetszik
Az erős tulajdonság, a határozottság, a jó kiállás, bátorság és kezdeményezőkészség, mind-mind olyan személyiségjegy, amely kialakítható, mindez választás és akarat kérdése.
Kiss Dóra pszichológus úgy véli: „Az emberek képesek a változásra kellő önismereti törekvésekkel (akár pszichológus segítségével), és igenis megszilárdulhat egy egyébként bizonytalan jellem.”
Ha találkoznék azzal a kislánnyal, aki oly bátortalan, és amiatt aggódik, hogy fiatal felnőttként le kell mondania az álmairól, emlékeztetném, hogy olykor a gyengeségeink a legerősebb pajzsunk, amely megmutatja, merre induljunk tovább, milyen területen kellene fejlődnünk. Kerüljünk bármilyen környezetbe, hatással lesz ránk akarva vagy akaratlanul is, és általa bővülni fognak ismereteink, fejlődni fog a személyiségünk is. Az életünk összes színtere hatással van jellemünkre és önbizalmunkra: a magánéletünk, a karrierünk, az impulzusok, amik nap, mint nap érnek, ám a sikerek és kudarcok egyaránt formálnak minket. Ezt jobb, ha észben tartjuk. Ahogy azt is, hogy a fejlődésünk a mi kezünkben van.