Gangnam, plasztika, koreai BBQ, Hanbok és az embernél is okosabb WC – Hello Szöul!

Szerző: Kiss Noémi Eszter
Dél-Korea Szöul_365letszikra_jpg

Nem először jártam ennyire távol a Keleten, mégis, Dél-Korea sok mindenben másnak tűnt a többi, népszerű ázsiai országnál. Hogy miben? Szöul nagyon rendezett, kissé már vidékies, nyoma sincs a hivalkodó felhőkarcolóknak és bár Szöulban nagyjából annyian élnek, mint egész Magyarországon, még sincs embertömeg. De van még mit mesélnem, például, hogy a WC-jüket lehetetlen használati utasítás nélkül kezelni… 😀

Munkám egy januári napon egészen a fagyos Szöulig repített. Először jártam Koreában és annyira nagy szerencsém volt, hogy rövid látogatásomat végig egy régi, kedves barátommal tölthettem. Mijit még Ausztráliából ismerem. Több mint 10 évvel ezelőtt együtt jártunk iskolába Sydneyben. (10 év elteltével, ő ma is ugyan úgy néz ki…. igazi koreai.) Miji mai napig a még távolabbi Ausztráliában él, de szerencsémre épp hazalátogatott a családjához, amikor én is Szöulban jártam. Így volt alkalmam egy újabb fővárost és egy újabb kultúrát egy helyi kalauzolásával megismerni.

„Hanbok Me” – Hanbokban, vagyis hagyományos koreai öltözékben turistáskodni jó móka

Jártam már pár helyen Ázsiában, de eddig még sehol nem láttam ennyire rendezett, kellemes, vidékies nagyvárost. De még nagyvárosi negyedet sem. Szöul nincs tele felhőkarcolókkal, gigantikus méretű építményekkel, keszekusza úthálózatokkal. Csak Szöulban nagyjából annyian élnek, mint egész Magyarországon (lakossága kb. 10 millió fő), még sincs mindenhol embertömeg, nem kell tolakodni a metróra szálláskor, nem sodornak el a járdán, … . Az emberek szépen, csendben, rendezetten viselkednek, egyszerű, tiszta és letisztult az egész város. A régi városi negyedek olyan vidéki, Lila Akác Közösek. Persze az építészeti stílus meglehetősen különbözik. A város közepén mai napig ott állnak a régi királyi paloták. Rengeteg a kő és még több a faanyag.

Szöul - Gyeongbokgung_királyi_palota

Gyeongbokgung királyi palota

Miji nekem igazán különlegessé és felejthetetlenné tette a történelmi városnézésünket. Egy délután az első állomás egy tradicionális ruhakölcsönző volt. Külföldiek, koreaiak – sőt szinte több helyi, mint turista –, sokan tradicionális koreai ruhákban, ún. hanbokban járják a város történelmi nevezetességeit. Ott ez elég megszokottnak, mi több, menőnek számít. Úgymond turista attrakció nem csak turistáknak. Igazán nagy élmény. Vannak egyszerűbb, olcsóbb, de vannak nagyon jó minőségű ruhák is, különleges anyagokból, különleges színkombinációkkal. Férfi, női és a különböző kasztnak megfelelőek. Erre az alkalomra kispolgárok, de természetesen akár királyok, királynék jelmezébe is bújhatunk. Én egy szolid, ámbár kifinomult, előkelő burzsoá ruháját élveztem egy teljes délutánon keresztül. Haha

A tradicionális ruha viselése nem csak hogy jó móka, de ezzel még a belépőket is megspóroltuk. A hagyományőrző ruhák szó szerint ajtókat nyitottak előttünk. A nevezetességek látogatása ezekben a ruhákban ingyenes.

Gangnam Style – dél-koreai luxus élet

Ha azt mondom, Gangnam Style, biztos tudod, miről beszélek. De a hátterét is ismered?

Én bevallom, a nagy „sikere” ellenére életemben először csak most néztem végig PSY – Gangnam Style videóját. Mielőtt belekezdtem ennek a cikknek az írásába. A hátterét hamarabb tudtam koreai barátaimtól. Le a kalappal a géniusz PSY előtt, aki a dél-koreai luxus életet kiparodizálva lett milliárdos. A Guinness-rekorder Gangnam Style őrület több mint elég volt ahhoz, hogy PSY is pont abban a luxusban éljen, mint amit kiparodizált.

2016-os adatok szerint, „ha összeadnánk azt az időt, amit az emberek arra fecséreltek, hogy a Gangnam Style-t nézték a Youtube-on, durván 20.000 évet kapnánk”. *

Gangnam-Gu valójában egy felkapott városrész a Han folyó óvárossal ellenkező partján. (Szó szerint „a folyó déli részét” jelenti.) Ez már a modernebb, fényárban úszó, nyüzsgőbb városrész. Itt minden jelen van, ami flanc… a divat, a legújabb trendek, a szórakozás, … és rengeteg esztétikai és plasztikai klinika.

Ahol a plasztikai sebészetnek hagyománya van

A koreaiak nagyon szeretik a divatot és szerintem egészen kifinomult ízlésük van. Egyszerű, letisztult, mégis vagány ruhadarabokat hordanak. Nekem nagyon tetszik. A külső, szinte tökéletes megjelenés főleg a nőknél nagyon fontos. Többnyire az arc van fókuszban. Igen jó minőségű termékeket, arckrémeket, szérumokat, maszkokat, stb. lehet kapni. Nagy rajongója vagyok én is a koreai placentás, kaviáros és egyéb arcmaszkoknak és mivel én általában külföldön veszem őket, nekem nagy biznisz volt 6 pakkot „csak” 75 USA dollárért közvetlenül Koreából beszerezni.

Maszkmánia_Szöul 365letszikra

maszkmánia

Arc, arc és még több arc.

Lézeres kezelések vagy a bőrhámlasztás általános dolognak számítanak és a plasztikai sebészetnek is szinte hagyománya van az országban. Míg nálunk még mindig a mell-, száj plasztika vezeti a listát, náluk a vádli vagy a szem alatti táska implantátumok a trendik. Igen, mi általában megszabadulni szeretnénk a pakkoktól, sok koreai híresség pedig direkt táskákat plasztikáztat a szeme alá, hogy „európaiasabbnak” tűnjön. Mostanra már tudom, hogy a világ legjobb plasztikai sebészei és klinikái Koreában, ill. Szöul Gangnam negyedében vannak. Ha esetleg épp gondolkodnál….

Imádom a koreai BBQ-t

Amit az arcmaszkokon kívül még a leginkább szeretek Koreában az a kaja. Imádom a koreai BBQt, a húsokat, a leveseket és a kimchit („csípős káposztát”). A kimchi bizonyosan Koreában a legjobb és legcsípősebb! És imádok pálcikával enni. 😀 Miji tanított meg anno Ausztráliában. Úgyhogy a koreai BBQ most sem maradhatott el sem ebédre, sem vacsorára. (Tényleg érdekes élmény a koreai BBQ, New Yorkban is sorban álltunk érte Noémivel, hogy bejussunk egy ilyen étterembe – Évi)

Koreai_BBQ_Mijivel_ Szöul 365letszikraKoreai_BBQ_Mijivel_ Szöul 365letszikraKoreai_BBQ_Mijivel_ Szöul 365letszikraKoreai_BBQ_Mijivel_ Szöul 365letszikra

A januári hidegen kívül nem találtam olyat, ami ne tetszett volna Szöulban. Az embereket például fegyelmezettségük és komolyságuk ellenére nagyon is viccesnek tartom, és nagyon jól érzem magam a társaságukban.

5 érdekesség, amit csodálok a koreaiakban:

  1. Mindig mindenre rácsodálkoznak. MINDIG! MINDENRE!
  2. Meglepő módon magasabbak és fehérebbek ázsiai társaiknál. A genetikájuk irigylésre méltó.
  3. Az életkort már az anyaméhben töltött időtől számolják, így amikor megszületnek, már 1 évesek.
  4. Bárhol, bármilyen pózban képesek elaludni. BÁRHOL! BÁRMILYEN PÓZBAN!
  5. Okos WC-jük van….

Képzeld, a WC-jük olyannyira okos, hogy használati utasítás hiányában én nem tudtam szakszerűen igénybe venni.

Egy normál WC ülőkét képzelj el az oldalán rengeteg gombbal, koreai írásjellel és piktogramokkal.

Piktogramokkal, amik nem annyira egyértelműek… nekem legalább is. Van rajta bidé funkció, ülőkefertőtlenítő és melegítő is és még vagy ezer másik opció. Így történt hát, hogy az egyik étteremben nem sikerült lehúznom a WC-t. Nézegettem, nézegettem, vajon melyik „vízeséses” jel lehet a lehúzó gomb. A tippem nem jött be. Random megnyomtam egy gombot, majd félre álltam kezet mosni. A WC csak búgott, búgott majd egy erős vízsugár egyszer csak fejbe lőtt. 😀 Hosszabb, rövidebb küzdelem után, mint egy ázott kutya, úgy jöttem ki a mosdóból. Azóta mindenhol figyelek, hogy használat után lehajtsam a WC tetőt…

Szóval Dél-Korea egy igazi élménykirándulás volt számomra, minden tekintetben. 🙂


TÉGED IS HAJT A KÍVÁNCSI TUDÁSVÁGY? KÖVESD A SZIKRÁKAT A TÖBB EZER KÍVÁNCSI, SZIPORKÁZÓ OLVASÓVAL EGYÜTT: SZIKRAMAIL, FACEBOOK, INSTAGRAM.

Ezeket olvastad már?