Hajózó bloggerek a világ körül, akiket irigylünk

Szerző: Szokoli Bernadett

Néha úgy érzed, hogy elszabadulnál a világból? Jó lenne egy kis magány vagy egyedüllét? Ezt bizony mások is így gondolják, vannak azonban olyanok, akik nem csak vágynak rá, hanem meg is valósítják. Ilyenek az utazó, pontosabban a hajózó bloggerek, akikből bőven akad, annak ellenére, hogy meglehetősen rendhagyó életet élnek.

Francia fiú az Északi sarkon: Guirec Soudée

A francia Guirec Soudée 2013 óta él egy hajón, amellyel éppen az Északi-sark környékén tart felfedező utat. Körülbelül már egy éve van ezen a területen, amelyről számos bámulatos videó is készült.

A most 25 éves Guirec egy nyolcgyermekes családban nőtt fel nem igazán jó anyagi körülmények között. Később az iskolában sem voltak igazán nagy sikerei, 18 évesen feladta tanulmányait és mindent maga mögött hagyva Ausztráliába utazott. Ott két évet töltött el kemény munkával, visszatérve Franciaországba pedig vett magának egy hajót, amellyel útra kelt. Először Grand-Canaria környékén hajózott, majd távolabb és távolabb merészkedett, jelenleg az Északi sarkot tanulmányozza, amelyről gyönyörű fotóval illusztrált cikkeket tesz fel weboldalára.

Nézz bele a legfrissebb videójába!

Lányok is bírják a magányt: Liz Clark

De nem csak Guirec ilyen kalandvágyó, Liz Clark 2006-ban hagyta el szülőföldjét, Kaliforniát, szintén azért, hogy hajón töltse hétköznapjait. Kalandjairól, tapasztalatairól blogjában számol be. Cikkeiben a kalandok mellett egészséges életmódról, helyi szokásokról, ételekről, a környezetvédelem fontosságáról, alternatív megoldásokról egyaránt ír.

De olvashatunk arról is, hogy mit imád ebben az életmódban és milyen nehézségekkel kell megküzdenie. Az olvasmányos tartalmat mindig klassz, látványos képekkel dobja fel, így nem csoda, hogy igen nagy népszerűségnek örvend. Ráadásul vele utazik egy cica is, így bármilyen témában is ír, kis kedvencét ha lefotózza, biztos sikerre számíthat. Liz kalandjait saját weboldalán tudod nyomon követni.

Hajózó bloggerek a világ körül - Liz Clark | 365letszikra.hu

Fotó: swellvoyage.com

Családdal a fedélzeten: Robertsonék

És ha ez nem lenne elég, bőven lehet tetézni a témát, mert nem csak magányos utasok, hanem teljes családok is képesek arra, hogy szakítva a hétköznapokkal, a tengerre merészkedjenek. Ilyenek Robertsonék, akik 2 gyermekükkel járják a világot. Egy biztos pont életükben, hogy a karácsonyt New York-ban töltik, egyébként nem könnyű megtalálni őket.

Számomra az ő életvitelük azért kérdéses, mert a gyermekek nem szabad akaratukból választották ezt a lehetőséget. Őket viszik, ha ezt szeretnék, ha nem. Az biztos, hogy többet láttak már a világból, mint kortársaik, az is biztos, hogy egyedi élményekben van részük, de vajon ez a sok csoda pótolja a barátokat? Pótolja a „hagyományos” életet? Természetesen nekik is van weboldaluk, itt tudsz róluk olvasni.

Hajózó bloggerek a világ körüRobertsonék | 365letszikra.hu

Fotó: womenandcruising.com

Mindannyiukat összeköti az, hogy írnak. Kalandos, tudományos, érdekes cikkeket, bejegyzéseket tesznek közzé. Bepillanthatunk abba, hogy ők hogyan élnek, mi fontos számukra és mi az, ami kevésbé. Ráadásul mindegyikőjüknek az írás egyben bevételi forrást is jelent.

Az írás egyben bevételi forrást is jelent mindannyiuk számára.

Az azért kérdéses számomra, hogy abból a forrásból tudják-e finanszírozni véget nem érő nyaralásukat…? Az biztos, hogy életük stresszfaktorát nem a sorban állás, a tömeg vagy éppen a kollégák határozzák meg. Azonban biztosan nekik is van sok-sok olyan dolog az életükben, amelyet nem tud feledtetni az egyedüllét, a nyugalom és a bámulatos környezet.

Te cserélnél velük?


HA TE IS A DOBOZON KÍVÜL SZEMLÉLED A VILÁGOT, CSATLAKOZZ A FACEBOOK ÉS AZ INSTAGRAM OLDALHOZ VAGY IRATKOZZ FEL AZ ÖTLETSZIKRÁKRA!

Ezeket olvastad már?