23 dolog, amit a híres kreatív zseniktől tanulhatsz. INFOGRAFIKÁVAL!

Pestis sújtotta mocskos Firenze, tikkasztó koszfészek Athén, morális kanális Bécs és szilvatermesztő Palo Alto. Mi köze van ezeknek a helyszínekhez egymáshoz? Hogy innen származnak a világ legzseniálisabb emberei, például Szókratész, Leonardo da Vinci, Sigmund Freud vagy éppen Steve Jobs. Nézzük, mit tanulhatunk a híres kreatív zsenik eszköztárából és azoktól a kultúráktól, amelyben éltek! 

Szerinted hogyan és hol keletkeznek zsenik a világban? Mi az oka, hogy a világ azon részein, ahol addig szörnyű körülmények uralkodtak, egyszer csak aranykor tombol és áramlik a kreatív alkotóerő? Vajon  a fenti borús felsoroláson kívül mi jellemzi, vagy inkább mi magyarázza a helyszínek kreatív energiáját?

A kreatív zsenik esetében a géneknek is szerepük van, de csupán 10-20%-ban. Akkor mi hat a maradék 80-90%-ra? Mi kell ahhoz, hogy valaki, valahol, valamikor kreatív zseni legyen?

Ma már kezdjük megérteni a kulturális környezet és a kreativitás kapcsolatát, amelyek kölcsönhatásban vannak egymással, de még így is kiszámíthatatlan az aranykorok kialakulása, a kreatív zsenialitás csoportos megjelenése.

Vagy mégis.

Mit tanulhatunk a kreatív zseniktől és a kultúráktól, amelyben éltek?

Nézzük, te milyen következtetést vonsz le és vajon mit tanulhatsz ezekből a korszakokból? Jöjjön egy kis időutazás, méghozzá Eric Weiner A zsenialitás földrajza című zseniális könyve kapcsán, a cikk végén lévő infografikán pedig az ígért 23 tanulság.

Ókori Athén – nyitottság a szokatlan emberek, ötletek iránt

A görögök nagyszerű gyaloglók és gondolkodók voltak, legszívesebben menet közben filozofáltak és ilyenkor támadtak a legjobb gondolataik. Ma már tudományosan is alátámasztották (Stanford Egyetem*), hogy

a sétálók kreativitás szintje jelentősen magasabb, mint az ülőké.

A görögök számára a káosz és a zűrzavar nem rossz dolog, hanem a kreativitás nyersanyaga. Éppen ezért nem szabályozták például az utcáik összevissza rendezettségét. A poliszok (görög városállamok) a terepviszonyok miatt el voltak vágva egymástól, így sok mikrokultúra virágzott, és ahol sok a különbözőség, ott kreatív értelemben óriási a haladás. Athén egyfajta Petri-csészeként működött, ráadásul sokkal kisebb volt, mint az erős Spárta, a gazdag Korintosz. Mégis ez a hely adta a világnak Arisztotelészt, Platónt, Szókratészt. Az athéniakat bensőséges kapcsolat, egyfajta polgári kötelesség fűzte a városukhoz, amely koszos, káoszos és bűzös volt, ám egyfajta kreativitás-komposztként is felfogható.

Az athéniak azért váltak olyan éretté, mert minden területen kihívások érték őket – mondta Nietzsche. A kreativitás a környezetünk kihívásaira adott válasz.

A művészetek az életük mindennapjait képezték, nem gondolták túl és nem emelték piedesztárra. Inkább funkciója volt, mint különlegessége, a szépség pedig csak ráadás volt.

„Együtt inni”

A symposium – „együtt inni” – kifejezés fontos szerepet játszott Athén és főleg Szókratész életében. A lényege olyan tevékenység végzése volt, ami szórakoztató, legyen ez beszélgetés, szellemi fejtörő, táncoslányok  és persze sok bor. Ám a boraikat nem vedelték, hanem szürcsölték és persze hígították (5:2 arányban), mert azt vallották, hogy egy kevés alkohol kreatívabbá tesz, a sok viszont elhülyít.

A görögök úgy gondolták, hogy jó dolog a tudás, de ne halmozzuk azt válogatatlanul. Ennek a bölcsességnek az internet korában ma még nagyobb jelentősége van. Íme egy Szókratésznak tulajdonított idézet:

Az egyetlen igazi bölcsesség tudni azt, hogy semmit sem tudunk.

Szóval csak szerényen és kritikusan. 🙂

Az athéniak nyitottak és fogékonyak voltak mindenre, ami új, ami külföldi és előszeretettel vettek át, vagy loptak másoktól (árukat, ötleteket). Szívesen fogadták a különcöket, az idegeneket és ez a kulturális sokszínűség felszabadítóan hatott a gondolkodásmódjukra. Bárki szabadon kószálhatott náluk, nem vették fallal körbe a városukat – hiszen semmi nem öli meg hamarabb a kreativitást, mint egy fal. Athént nyitottsága tette valójában zseniálisan kreatív helyszínné.

Szung-dinasztia korabeli Hangcsou – innováció a hagyományok talaján

Ez az aranykor tipikus ázsiai volt: csoportos zsenialitás, megfontolt fejlődés, szilárd hagyományokra támaszkodó innováció, filozófiai és spirituális mélységek, nyugodtság, kísérletezés. Oh igen, és a tudomány. Rengeteg mindent feltaláltak az iránytűtől kezdve a mechanikus órán át nyomtatásig, sokat fejlődött általuk az orvostudmány és persze köszönjük meg nekik a vécépapírt is. 🙂

Ahogy Athénban, úgy Hancsouban sem különült el a művészet a hétköznapoktól. Rövid költeményeket írtak mindenről, kvázi a korabeli Twitter mintájára. Ami nekem nagyon tetszik, az a Szung-dinasztiára jellemző reneszánsz-módi, kíváncsi polihisztorság, illetve rendkívüli termékenység. Képzeld el, hogy Szu Tung-po császár kormányzó és remek mérnök volt, 2400 költeményt írt és megszámlálhatatlanul sok festményt festett. Nem különítették el az ambíciókat, bátran tették azt, ami érdekelte őket, ez a korszak rengeteg polihisztorral büszkélkedett. Maximálisan ezt az elvet vallom én is, és erre buzdítalak téged is. Csináld azt, ami érdekel, akár több mindent, ha bírod vagy belefér.

A specializáció csak a jelenkor fétise, és meg sem szoktuk kérdőjelezni az észszerűségét, pedig azt mondják, hogy aki túlzottan elmerül egy területben, az ugye a teljes kép egy apró darabjával foglalkozik csak, amely falakhoz és szűklátókörűséghez vezet.

„Elámulási képesség”

Az „elámulási képesség” annyit jelent, hogy áhítatos tisztelettel csodálkozunk rá a minket körülvevő világra, ami az egyik fontos tényezője a zsenialitásnak. Ugyebár kíváncsiság= kreativitás. Ezt már a kínaiak is tudták ezer évvel ezelőtt.

Nyugaton a kreativitásra általában néhány kiválasztott felségterületeként tekintünk, különlegesnek gondoljuk, ennélfogva egyre kevesebb ember számára lesz opció.

Ráadásul a nyugatiakat inkább a kreativitás eredménye, a produktum érdekli, míg a kínaiak magával a folyamattal legalább annyit törődnek, mint a céllal.

Tudod, miért van ez így? Mert a zsidó-keresztény kultúrában a semmiből lett valami (semmiből teremtette Isten a világot), míg a kínai kozmológiában a taónak (világegyetemnek) nincsen kezdete és vége, valami mindig volt. Tehát nálunk az alkotói tevékenység lineárisan halad, a semmiből alkotunk meg valamit, addig a kínaiaknál a kreatív tevékenység nem feltalálás, hanem felfedezés. Micsoda különbség, ugye? És mivel a folyamat is fontos nekik, élvezik, játékos szellemmel élnek, vagy legalábbis éltek, mert manapság a kínai iskolákban ezt kényszer váltotta fel és tudjuk, kényszer hatására a legélvezetesebb tevékenység is teherré válhat.

És még egy gondolat a végére a kínaiak gondolkodásmódjáról. Ha itthon esik az eső, akkor szitkozódunk, nyűgösködünk, ám náluk az eső életet jelent. Mennyivel másabb nézőpont, ugye?

Középkori Firenze – a reneszánsz bölcsője

Számos ragyogó elme, valamint számos műremek egy időszakban, egy helyen, és megszületett a reneszánsz. De miért pont ebben a kicsi, hatalmilag gyenge, mocsaras Firenzében, ahol gyakori volt a malária, a pestis, a tűzesetek, az áradások? Sejthetjük az okát, ahogy fentebb is írtam, a rossz körülmények és a káosz a kreativitás komposztja lehet. A könyvben egyébként fantasztikus sztorikat ismerhetsz meg a korszak több zsenijéről. Da Vinci például aszociális volt, valamint sokat rivalizáltak egymással Michelagelóval, aki kenyérhéjon és boron tengődött, miközben a pénzéből egész Firenzét megvehette volna – innen ered az éhező művész megszületése is. Brunelleschit pedig óriási versengésből fakadó kudarc térítette élete főművéhez.

A kreativitáshoz nincs szükség tökéletes feltételekre. Azt a márványtömböt, amiből Michelangelo a Dávid-szobrot faragta, más művészek már kidobták előtte.

Válságból temékenység

A pestisjárvány káosza felkavarta a fennálló rendet. Naponta 200 embert ölt meg, így a fél város kihalt, a társadalmi státuszok újrarendeződtek, a zárt ajtók kinyíltak, az egyház veszített a hatalmából (nem segített az ima a pestisen), instabilitás mindenhol és a pénzek is kevesebb kézben oszlottak el. A többletpénzzel pedig kezdeni kellett valamit, Firenze pedig a kultúrára kezdett költeni.

A végső következtetés, hogy az aranykorhoz gazdagságra, szabadságra és bizonytalanságra van szükség. Bizonyos fokú instabilitás, feszültség éberen tart minket, míg a biztos dolgok elfojtják a kreativitást.

Pénz és zsenialitás

Firenze a kereskedő és bankárok városa volt, köztük a Mediciek szedték meg magukat legjobban és elkezdték patronálni a művészetet, ráadásul nem csak a saját kedvükre, hanem a közönség kedvtelésére is.  A Mediciek a város művészeit erőteljesen ösztönözték kockázatvállalásra, újításra, köztük is Lorenzo Medicinek volt az államügyek mellett a művészetek a szívügye. Ő fedezte fel többek között Michelangeló tehetségét.

Íme a filozófiájuk: Válassz olyasvalakit, akinek vitathatatlan a tehetsége, majd bízd meg egy lehetetlen feladattal. Akkor is tegyél így, ha látszólag nem illik rá a feladat, sőt főleg akkor add neki a feladatot.

Mit gondolsz, ez a szemlélet mennyire hasonlít a maihoz? 🙂 Manapság a kockázatokra nem a felfedezőút részeként tekintünk, hanem el akarjuk kerülni, vagy csökkenteni.  Pedig a kockázat és a kreativitás elválaszthatatlanok egymástól. Néha muszáj kitennünk magunkat, vagyis inkább az egónkat a sérülésnek, ha új mezsgyére akarunk lépni vagy új felfedezésekkel gazdagodnánk.

Bottegák, vagyis műhelyek százai bukkantak fel akkoriban Firenzében. Ezekben az alkotóműhelyekben új technológiákat próbáltak ki, új művészeti formákat alakítottak és tehetségeket neveltek ki. Veroccio műhelyében gyakornokoskodott 10 évig a balkezes, aszociális, figyelemhiányos zavarban szenvedő Leonardo da Vinci.

Érdekes módszer volt akkoriban, hogy bűnbocsánatot vehettek maguknak az emberek. 🙂 Vétkezett valaki és mondták neki, hogy fizessen x összeget, így csökken 80 ezer évvel a pokolbeli léte, átkerül kicsit majd a purgatóriumba. Hát ezekből a lóvékból is épültek a szép műremekek. 🙂

Spezzatura – „egy csipetnyi extra valami”

Ez a kifejezés nagyon elterjedt volt akkoriban. Hogy értsd, a spezzatura különbözteti meg a finom ételt attól, amire mindig emlékezni fogsz. A zseniket semmi más nem választja el az átlagtól, csak a szorgalmas munka és egy kis spezzatura, vagyis némi különleges fűszer, extra hozzáadott érték.

A reneszánsz korszaka egyébként rengeteg gagyit és rossz műalkotást, téves elképzelést is teremtett, csak azokkal nem foglalkozunk. Hogy ebből mi a tanulság? Mertek hibázni és hibáztak is. Rengetegszer, de pont ebből a sok hibából került ki arányosan több zseniális munka is.

A felvilágosodás korabeli Bécs – virágzó bordély- és kávéházak

Két aranykora is volt Mozard és Freud felvilágosult városának: 1800 körül a zene Atlantisza volt, majd a 20. század elején a pszichológiáé. Bécs korábban is komoly zenei hagyományokkal büszkélkedett, és nem csak az elit számára volt hozzáférhető, egész Bécs rajongott érte, így emelkedhetett fel Haydn, Beethoven vagy éppen Mozart. Ráadásul nem csak szórakozást jelentett, hanem a véleménykimondás egy hatékony eszköze volt.

Bécs nyüzsgött. Nyüzsgött a külföldiektől, a zenészektől, bohémoktól. Mozart nagyon szeretett szórakozni, jó sok pénzt el is játszott, ami miatt kölcsönöket kért illetve minél több megbízást vállalt el. Végső soron ennek a szenvedélyének köszönhetjük azt a rengeteg zeneművet. Tehát volt bőven külső motivációja (pénz), de ugyanennyi, ha nem több belső is. Ahogy elkezdett dolgozni, flow állapotba került. Szóval ennek a két dolognak a kombinációja a legjobbat hozta ki belőle.

Bécs a tolerancia és a lehetőséget tárháza is volt, amely megkövetelte a jó (zenei) ízlést, így sarkallta a zeneszerzőket minél jobb művek létrehozására.

Beethoven Mozard ellenkezője volt, az a tipikus zseni, aki átlát a káoszon. Nagyon szétszórt és rendetlen volt. Ha éppen nem akart felállni a zongorától, mert elkapta a múzsa, egyszerűen leöntötte magát egy kancsó vízzel ott helyben és folytatta a munkát. 🙂 Azt mondják egyébként, hogy a rendetlen környezet ösztönzi a konvenciók felszabadulását, mert az agyunk érzékeli a káoszt és követi ezt az irányt az ismeretlen felé is. Szóval ha esetleg állandóan rendetlenség van az asztalodon, az nem feltétlenül rosszat jelent, sőt! 🙂

Majd jött egy kis forradalom, kolerajárvány, pénzügyi összeomlás, Bécs hatalmas irányt váltott és ismét virágzott és olyan neves zseniket hozott el nekünk, mint Gustav Klimt vagy Sigmund Freud. Megszületett a modern világ az építészettől a divaton át a közgazdaság-tudományig.

Kávéházak, az ötletek inkubátorai

Ahogy Eric Weiner fogalmaz könyvében, a koncerttermekhez hasonlóan a kávéházak világi katedrálisok voltak, egyfajta szellemi útkereszteződések. Itt cseréltek gazdát az információk, vélemények, hírek, ötletek, illetve társasághoz csatlakozhatott az ember. Manapság már némileg más a funkciója, de less csak be néhány kávéház ajtaján, és legalább annyi laptopon dolgozó embert látsz, mint kávézót. A kávéházak inspirációs források, ahogy maga a kávé is. Sokáig „forradalmi italként”, tömegek ajzószereként tartották számon, hiszen felpezsdítette az embert és az izgatottság beindítja a kreativitást.

Szóval a kávézók morajló miliője és pezsdítő itala élénkítően hatott az eszmékre, ötletekre, gondolkodásmódra.

Európa első kávéházait „levernek” (egyenlőség helyének), vendégeit pedig egyenlőségpártinak hívták, amelynek falai között senki sem különbözött egymástól. A bécsi kávéházak harmadik helyek voltak az otthon és a munkahely között, és az ottani fecsegések elősegítették az ötletek beindulását. Ráadásul tanulmányok sokasága bebizonyította már, hogy kétszer több ötletünk születik egyedül, spontán, körülmények között, mint vezetett, csoportos brainstorminggal.

A nehézségek erősebbé tesznek

Az etnikai sokszínűség lendületet ad a kreativitásnak, Bécs pedig ezt nagyon jól tudta kezelni. Özönlöttek is a bevándorlók. Freud sem Bécsben született – és nem is itt halt meg – mégis ez a város formálta. Sokszor dühítette, mégis inspirálta őt, vagyis azokon a helyeken gyakran lelünk ihletre, amelyek valami miatt bosszantanak. Igyekezett bécsibbnek lenni a bécsieknél, láthatatlan zsidóvá válni, ami nem annyira sikerült neki. Bevándorló volt, akinek bizonyítani kellett, többet dolgozni és többet felmutatni, mint másoknak és szembenézni a családdal kapcsolatos kiszámíthatatlansággal. Ezen megpróbáltatások okán lett sok bevándorlóból zseni a történelmünk során.

A bevándorlók akadályokkal és korlátokkal találkoznak, és ezek – vagyis az erre a helyzetekre adott válaszok – táplálják a kreativitás tüzét. Az ilyen szokatlan, váratlan vagy meglepő események a normális határokon kívülre sodorják az embert, ezáltal nagyobb kognitív rugalmasságra tesznek szert. Szerintem sokan tudnánk mesélni erről…

Freud ma ünnepelt és elismert, de akkoriban sokszor utasították el, elméleteit lekicsinylően, ellenérzéssel fogadták. Ám őt ez nem eltérítette a pályájától és elveitől, hanem motiválta és hajtotta előre.

Sémaszegés

A kreatív emberek nem szeretnek ugyanúgy tenni dolgokat, ahogy mások, pláne beállni a sorba. És képzeld el, kutatások bizonyították, elég, ha csak kreatív emberekkel töltjük az időnket, vagy csak nézzük őket, az bennünk is beindít egyfajta mechanizmust, majdnem olyat, mintha mi magunk is úgy cselekednénk. Mintha azt mondanám, ha nem érzed magad kreatívan, barátkozz olyannal aki igen, és ez rád is pozitív hatással lesz.

Az új gondolatoknak nagyobb esélyük volt egy olyan városban, mint Bécs, mivel tele volt a levegő vele. Azok a helyek, amelyek hozzá vannak szokva az új gondolatokhoz, a másfajta, többféle gondolkodásmódhoz, szívesebben is fogadják be. Itt sikerült Freudnak is naggyá váni az akkor radikálisnak tűnő nézeteivel.

Bécs fura egy hely volt a századfordulón. Piszkos politika és bordélyházak városa. Karl Klaus újságíró szerint egyfajta morális kanális. Csak egy példát említve a Bambi – a Bambi! – írója titokban pornográf regényeket írt Egy kis bécsi kurva emlékezései címmel.

Mindenki szét volt csapva a kokaintól és a dorbézolástól, szóval nem csoda, ha jöttek a szélsőséges inspirációk dögivel.  Ez a túltolt életmód el is hozta az aranykor összeomlását, bár ez inkább az I. Világháború kitörésének volt köszönhető.

Napjaink Szilícium-völgye – a provokatív ambíciók földje

Palo Alto legalább egy kitételét teljesíti a zseniális helyszíneknek: az általa keltett hatás óriási. Az, hogy ma miként élünk és kommunikálunk, nagyban köszönhető ennek a helynek, az itt megszülető ötleteknek, termékeknek és a benne dolgozó kockáknak. Ha az iPhone-unk Google keresőjén akarunk megtalálni egy Pixar mesét, pláne, ha ezt egy Teslában ülve tesszük, akkor meg is érkeztünk a Szilícium-völgy hatásaihoz, amit főként Steve Jobs formált.

A mindig napfényes kaliforniai Palo Altóban nyomát sem látni történelemnek, viszont masszív és önbizalomtól duzzadó ambícióknak annál inkább.

A kihívó viselkedésre való hajlam kellő ambícióval párosulva a Szilícium-völgy hajtóereje. Provokatív önbizalom.

Mivel ez egy modern város, az ideérkezők menet közben hozták létre, amolyan „csináld magad”-kalandként.

Az optimizmus a zsenialitás előfeltétele

Ha az amerikaiaknak valamiből nagyon sok van, akkor az a mérhetetlen optimizmus és sikerszemlélet. Több tanulmány is kimutatta, hogy  az optimista alkalmazottak kreatívabbak a pesszimistáknál, a kreatív munkatársak jelenléte pedig ugye minket is kreatívabbá tesz.

A kreativitás jelenlétében történik valami, ami arra inspirál, hogy magunk is kreatívabban gondolkodjunk.

„A Szilícium-völgy brutálisan optimista”- így fogalmazott egy helyi lakos. A legtöbb országban – lásd Magyarországot is – ha kitalálsz valamit, akkor tuti sokan azzal jönnek, hogy ez hülyeség, nem fog sikerülni, biztos, hogy ezt akarod, nem fog működni. Ezzel szemben a Szilícium-völgyben egy új ötletet pozitív várakozás és kihívás fogad: ” Vágj bele! Miért nem csinálod meg ezt az ötletet? Gyerünk! Mire vársz?”

Lenne mit tanulnunk ebből a hozzáállásból, nem igaz? Ráadásul az „elsőként jövő előnye” jellemzi. Ha van egy jó ötletünk, akkor bele kell vágni, még ha nem is vagy teljesen kész, mert az előállás kihívásokkal állít szembe minket, és ha ezekre bátran és kreatívan válaszolunk, akkor sínen vagyunk, de ehhez elsőnek kell lenni.  A filozófiájuk a következő:

Jobb ma egy tökéletlen terméket piacra dobni, mint holnap egy tökéleteset.

A völgyben minden gyorsan változik. Ami nem jön be, annak helyét gyorsan átveszi az új. Tehát már láthatjuk is, hogy itt igazából nem új ötleteket találnak ki, hanem gyorsabban és okosabban dolgozzák fel a meglévő ötleteket, mint bárhol máshol a világon. Az emberek is folyamatosan cserélődnek, ezért a kötések/kapcsolatok gyengébbek, ami ahhoz vezet, hogy ne essenek a csoportgondolkodás hibájába, hajlandóak legyenek érdekeket ütköztetni, ami erős kötésben nem megy jól (baráti viszony, család). A konfliktusok felvállalása pedig  fontos része a kreativitásnak.

Súrlódások és feszültségek nyílttá tesznek és ami nem működik, hamar le is lesz állítva. „Vallj kudarcot gyorsan!” – szól a völgy mantrája. Tehát ha van egy jó ötleted, gyorsan próbáld ki, hogy működőképes-e. Ha igen, akkor majd folyamatában tökéletesíted, ám ha nem, még időben kiszállhatsz, vagy átformálhatod, hogy piacképesebb legyen.

Neked milyen ötleted várakozik a fiókban megvalósításra?

Gyűjts hozzá kreatív muníciót ezektől a kultúráktól.

Néhány helyszínt kihagytam, viszont már ez a néhány is fontos dolgokat tanít nekünk. Az egyik legfontosabb bölcsesség a könyv előszavánál található, méghozzá Platón tollából: „Az ember amit becsül, azt ápolja.” Nem akarok hozzáfűzni semmit, mindent elmond.

Viszont íme, az infografika!

 

Csatlakozz most a Szikra Hub-hoz, amely egy kreatív fókuszú tudástár, és fejlődj több mint 300 inspiráló tudásanyagból. Irány a szikrahub.hu! További lehetőségek: SZIKRAMAIL, ONLINE KURZUSOK.

Kreatív szemléletmód a fókuszban – előadások, kurzusok, céges tréningek változatos témákban, rendhagyó nézőpontokból.  evaszlafkai.hu