Mesterségem címere – kreatív mentorprogram pályaválasztó fiataloknak

Szerző: Szlafkai Éva
Mesterségem címere - kreatív mentorprogram pályaválasztó fiataloknak

Vajon ugyanazt gondoltuk a munkánkról, amikor a gimnáziumban, az egyetemen vagy a főiskolán ültünk? Ha tudjuk, mivel jár a jelenlegi szakmánk, más lépéseket tettünk volna, egyáltalán belevágtunk volna, netán jól jött volna valamiféle támogatás? Ezen gondolat mentén két ambiciózus szakember összefogott, és egy szuper kezdeményezést álmodott meg. Török Lejla és Barta Nikolett létrehozta a Mesterségem címere mentoring programot, amivel pályaválasztó fiataloknak szeretnének segíteni, hogy jobban rálássanak a pálya valódi arcára.

Lejla és Niki olyan interjúsorozatot indítottak el Mesterségem címere néven, amelyben különböző területek, hivatások képviselői mesélnek a munkájukról. Az ötlet megálmodói azt szeretnék, ha az általuk felkért szakemberek nyitottak lennének a társadalmi szerepvállalásra oly módon, hogy vállalják a párbeszédet a felnövekvő generációval.  Az a céljuk, hogy gyakorlatiasabb, őszintébb infókat gyűjtsenek az egyes szakmákról, mint amit a felvi.hu kínál.

A velem készült interjút a itt olvashatjátok el.

Honnan jött a Mesterségem címere program ötlete?

Lejla:

Amikor legelőször találkoztam az ÍDM (Így dolgozunk mi) munkásságával  egy TedxYouth előadáson, rögtön éreztem, hogy ezzel nekem dolgom van.

Jelenleg az Operaházban dolgozom főállásban, és a premierek szervezésében veszek részt. Vannak olyan szakmák házon belül, amelyeknek az utánpótlása egyre nehezebben megoldható, így szerettem volna kicsit felhívni rájuk a figyelmet. 2017 tavaszán közösen szerveztünk egy bejárást olyan érdeklődőknek, akik szerettek volna belelátni a színfalak mögött húzódó munkákba. Nagyon élveztem a Nikivel való közös munkát, és sikeres is volt ez a projekt, ezért úgy döntöttünk, hogy a jövőben is kooperálunk.

Közös volt bennünk, hogy mindketten úgy éreztük, nem jut el elég naprakész és hasznos információ a munka mai világáról a fiatalokhoz, sem az iskolából, sem otthonról.

Az interjúsorozat Niki fejéből pattant ki, majd együtt találtuk ki a célját, és a mikéntjét.

Niki:

Az Így dolgozunk mi-ben korábban már létezett egy projekt – Mi a te sztorid? – melynek során érdekes szakembereket hívtunk el és kerekasztal beszélgetés formájában kérdeztük őket a munkájukról. Ezekre az alkalmakra középiskolások, egyetemista és pályakezdő fiatalok is csatlakoztak, hogy hús-vér szakemberek történetein keresztül ismerhessenek meg 1-1 szakmát. 2 évig szerveztünk ilyen esteket, melyek nagyon hasznosak voltak a résztvevők számára, de egy idő után kezdtem azt érezni, hogy jó lenne ezeket a szakembereket, a sztorijaikat digitálisabb formában minél többekhez eljuttatni.

Barta Nikolett - Mesterségem címere - kreatív mentorprogram pályaválasztó fiataloknak

Barta Nikolett

Ezzel párhuzamosan én nagyon sokat foglalkozom középiskolás fiatalokkal pályaválasztási coachingok, tréningek keretein belül. Sokszor mesélik, hogy mennyire nagy nehézséget jelent számukra a pályaválasztás, hiszen fogalmuk sincs, mit csinál a való életben egy közgazdász, dietetikus, hol lehet elhelyezkedni egy pszichológia szakos diplomával, és egyáltalán, milyen pályák léteznek az orvosi, jogi, mérnöki, pedagógusi és közgazdasági irányokon kívül. Sajnos az iskola ritkán mutat gyakorlati példákat a pályaválasztás előtt állóknak, a felvi.hu-n feltüntetett adatok mögül pedig hiányoznak az emberi történetek.

Megálmodtam hát egy olyan projektet, amely profi szakember történetein keresztül, emberibb módon hozza közelebb a munka világát a középiskolás fiatalokhoz, de persze hasznos lehet azoknak is, akik pályamódosításban gondolkodnak. Ez lett a Mesterségem címere.

Ezen a projekten azonban nem volt kedvem egyedül dolgozni. Lejlával már volt közös projektünk, és amikor meséltem neki erről az ötletemről, azonnal beleszeretett, én pedig éreztem, hogy nála keresve sem találnék alkalmasabb embert ennek a projektnek a vezetésére. Közösen dolgoztuk ki a kategóriákat és a kérdéseket, de az igazi lelke a „Mesterségem címere” projektünknek Lejla, én pedig a háttérből igyekszem őt támogatni és a segítségére lenni.

Miért csináljátok ezt a projektet, mi a hajtóerőtök?

Lejla:

Nagyon hasznos lett volna, ha fiatalabb koromban nekem is segít a munka világának útvesztőiben egy iránymutató kéz, talán hamarabb rátalálok arra a hivatásra, ami a képességeimnek és lehetőségeimnek is megfelel.

Szeretnék segíteni a minket követő generációnak, hogy sikeresebbek, bátrabbak legyenek, szeressék, amit csinálnak és ne éljék meg frusztrációként, vagy nyomásként a munkát.

Egy szemléletváltásra van szükség, amely azt közvetíti, hogy a munka nem egy szükséges rossz, ezt lehet örömmel végezni, és élvezni az általa szerzett élményeket, tapasztalatokat, készségeket.

Török Lejla - Mesterségem címere - kreatív mentorprogram pályaválasztó fiataloknak

Török Lejla

A munka kiteszi az életünk nagy részét, ezért is tartom fontosnak, hogy mindenki megtalálja a számára megfelelőt, amely hivatássá érhet benne, ezzel is a növelve az életminőséget.

Niki:

Fontosnak tartom, hogy lehetőségeinkhez mérten segítsük a középiskolásokat iránymutatással és inspirálással. Imádok fiatalokkal dolgozni, a munkám egyben a szenvedélyem is, minden egyes bemutatott sztorival megvan annak a lehetősége, hogy valakinek éppen most segítettünk, hogy közelebb kerüljön a jövőjéhez. Piszkosul klassz, amikor az ember azt érzi, hogy egy picit segítheti a jövő generációját.  Valami olyat tehet, ami értékes és hasznos. Hiszek a történetek erejében, hiszek abban, hogy ha egy sztori jókor, jó helyen talál meg valakit, az sorsfordító is lehet.

Kiket mutattok be, illetve lehet interjúalanynak jelentkezni vagy ajánlani valakit?

Elsősorban olyan szakembereket mutatunk be, akik a helyükön, az útjukon vannak, akik azzal foglalkoznak, amivel szeretnének. És nem utolsó sorban, akik a munkájukat élvezik a hátulütőikkel és a nem kívánt feladatokkal együtt is.

Egyelőre 6 témakörben mutatunk be különböző hivatásokat: technológia, filantrópia, gasztronómia, kommunikáció, utazás, művészet.

Arra keressük a válaszokat, hogy ki hogyan jutott el idáig, milyen utat járt be kitérve a sikerekre és kudarcokra egyaránt. Szeretnénk gyakorlatiasabb oldaláról megismertetni a foglalkozásokat, valamint az árnyoldalt se retusáljuk ki, hanem inkább őszintén beszélünk róla.

Természetesen bátran lehet jelentkezni olyan történetekkel, amelyek motiválhatnak és inspirálhatnak bárkit. Nemcsak a pályaválasztás előtt álló fiatalokat, hanem azt a korosztályt is, akik épp a váltáson gondolkodnak.

Ha érdekel a projekt, add tovább az infót, illetve látogasd meg a program weboldalát!

Leadfotó: Így dolgozunk mi | Nikről a fotó: Pakó Petra

 


TÉGED IS HAJT A KÍVÁNCSI TUDÁSVÁGY? KÖVESD A SZIKRÁKAT A TÖBB EZER KÍVÁNCSI, SZIPORKÁZÓ OLVASÓVAL EGYÜTT: SZIKRAMAILFACEBOOKINSTAGRAM.

Ezeket olvastad már?