Miért van az, hogy szeretünk kompetensnek látszani, utálunk hibázni és tartunk a kudarcoktól? Vajon a környezetünk nevelte belénk, a DNS-ünkben hordozzuk, az iskolában táplálják belénk, a személyiségünk alakult így, vagy a társadalom várja el a mindentudást és nézi le a hibákat? Ha a válaszokat pontosan nem is tudjuk, de azt sejtjük, hogy nincsen ez így jól. Igenis hibázunk, igenis érnek kudarcok és igenis nem tudunk mindent. Ez így van rendjén. Akkor mit kezdjünk ezzel az egésszel?
A hiba kudarc vagy siker?
Az üzleti életben a hibákat gyakran a kudarccal, a hozzánemértéssel, a rossz teljesítménnyel hozzák összefüggésbe, pedig létezik egy másik szemlélet is. Csak akkor hibázhatunk, ha próbálkozunk. A próbálkozás pedig a felfedezésből, a kíváncsiságból fakadó tevékenység természetes velejárója. A hiba konkrétan azt jelenti, hogy „Ok, ezt kipróbáltam, de nem jött össze. Nézzük másként”. Ráadásul tudod mi történik a hibázás közben? Egyre jobbá, és tapasztalatabbakká válunk egy területen. Sőt! Lehet, hogy útközben egy csomó lehetőséget is észreveszünk. Mint mondjuk Edison:
Több hibát követek el bárkinél, mint akit ismerek. Aztán idővel szabadalmaztatom őket.
A kreatív munkahelyi környezet egyik jellemzője, hogy elfogadja, sőt, támogatja a hibákat. Sir Ken Robinson kreativitás szakértő szerint is tévedni annyi, mint kreatívnak lenni, a tévedés hozzátartozik a fejlődéshez. A gyerekekben még nem félnek tévedni, nem félnek hibázni, nem félnek számos útvonalat kipróbálni, másként gondolkodni, mint mások, nem pedig, ahogy elvárják tőlük. Aztán iskolába mennek…
Pedig a gyerekek kíváncsiságából, kreativitásából sokat tanulhatunk.És kell is! Ha ilyen ütemben halad tovább a technológiai fejlődés, igencsak elkél a kreatív energia, szóval jó lenne trenírozni magunkban a tévedésre, a hibázásra való hajlamot, vagyis a kreatív képességek kibontakoztatásának bátorságát.
A minap egy Insta-sztoriban megkérdeztelek benneteket, hogy féltek-e a hibázástól? 64% válaszolta azt, hogy igen! Ideje egy másfajta, kíváncsi szemléletnek teret engedni, nem igaz?
Te félsz a hibázástól?
Miért félünk a hibázástól, miközben a fejlődésünk része? Erről beszélgettünk a Nők az útON podcast egyik adásában is.
Megrettentél már valaha attól, hogy akár hibázhatsz is? Fordult már elő, hogy azért nem vágtál bele valamibe, mert féltél attól, hogy hibázol? Inkább nem is tettél semmit. Mondjuk nem vállaltad a véleményed, nehogy „rosszat” mondj, nem szólaltál fel az értekezleten, mert mások biztos jobban tudják nálad, nem vállaltál el egy előadói felkérést, mert féltél a megszégyenüléstől, nem próbáltad ki az egyik vállalkozási ötletedet, mert féltél a kudarctól. Netán nem vállaltál el egy kecsegtető munkát, félve attól, hogy nem vagy (elég) kompetens benne, és nem fogtál bele egy téged érdeklő szakterületbe sem ugyanezen okból. Még valami?
És olyan történt, hogy mégis belevágtál valamibe, majd hibáztál is (nem keveset), de végül visszagondolva szuper fejlődést tartogatott ez a göröngyös út?
Sir Ken Robinson azt mondja:
Ha nem vagyunk készek tévedni, sosem jövünk elő valami eredetivel.
A Toyota autógyártó cégnél – akiktől több hatékonysági módszer és kiváló minőségű rendszerszemlélet ered – bevett szokás, hogy a rendszeresen tartott összejöveteleken mindenki elmondja, hogy miket hibázott. Mindezt azért, hogy a többiek tanulhassanak belőle. Megfogadandó. A te cégednél támogatják vagy inkább támadják a hibázást?
Vagy mást kérdezek. Te mit hibáztál legutóbb? Én konkrétan ma is egy csomót. Onnantól kezdve, hogy ma nem álltam fel a gép elől, nem élesítettem időben egy honlapot (csak kis késéssel) és nem jól lőttem be a napi teendőim idejét, így több mindennel elcsúsztam. Mindezt csak a mai nap. Tanulság? Ez van, ha az ember lelkesen beleveti magát a feladatokba, viszont igyekezzek figyelni az időbeosztásra ilyenkor is, és arra, hogy ne hagyjam ki az edzést sem… és határidőknél állítsam be a telefonomon a figyelmeztetést időre, ne csak a naptárba írjam be. 🙂
Nyilván ezeknél voltak sokkal nagyobb hibáim, ez csak a mai nap. Például a szikrákkal kapcsolatban is. Hosszú időnek kellett eltelnie, hogy ne félvállról vegyem a helyesírás ellenőrzést és odafigyeljek a többszöri szerkesztésre. Persze a mai napig felcserélek betűket, hagyok le szóvéget, máshova teszem a szóközt… viszont sokkal szigorúbb ellenőrzési módszert vezettem be és hamarabb észreveszem a hibákat. Persze így is akadnak elütések, bocsánat. 😉
Komfortzóna
Az egész egyébként a határaink feszegetéséről is szól, de én úgy gondolom, hogy csak a komfortzónánk peremén lavírozva vagyunk képesek fejlődni. Ha nem félelemmel telve tekintünk erre az ismeretlen területre, hanem inkább kíváncsi izgatottsággal, kevésbé lesz ijesztő a feszegetni a határainkat és elfogadni, hogy bizony hibázni is fogunk. Erről a témáról beszélgettünk az egyik Nők az útON podcast adásban.
Cselekedj bátran, mielőtt mindent tudnál!
Csak gondolj a startupokra, ahol a félkész ötletet/prototípust élesben tesztelik és a levont tanulságok mentén javítják. Ehhez képest sokan az ötletük bevetéséhez addig várnak, amíg minden tökéletes nem lesz: az idő, a hely, az ötlet, a szöveg és a kirakós sok darabja. Pedig ilyen nem lesz, és sok értékes időt és tanulságot elvesztegethetnek az idő alatt, amíg a tökéletesítés miatt nem mutatják meg a nyilvánosságnak. Te hogy vagy ezzel?
Az IDEO nevű dizájncég filozófiája: „Építkezz, hogy tanulhass!” Azt bátorítják, aki cselekszik, mielőtt az összes válasz a kezében lenne, ha kockázatot vállal és segítik az ügyetlen próbálkozásokat.
A hibázást a kudarc okozta fájdalom kerülése helyett keretezzük újra, mint fontos tanulási lehetőséget!
Ahelyett, hogy a hibázásból fakadó kudarcra úgy tekintenénk, ami szégyenteljes, kellemetlen, megbánandó és kerülendő dologra, fogjuk fel úgy, hogy természetes velejárója az ismeretlen területek felfedezésének. Elindulunk. Megyünk. Elbukunk. Felállunk, leporoljuk magunkat és megyünk tovább. Most már kicsit biztosabban, korrigálva a lépéseinket. Majd ismét elbukunk, felállunk, korrigálunk, majd egyszer csak képesek leszünk viszonylag faszán menetelni. Ilyenkor sajátítottunk el egyfajta tudást. De ha ismét kezdők leszünk egy területen, akkor ugyanez a folyamat vár ránk.
Te milyen új területek felé kacsintgatsz, ahol meg kell küzdened majd a hibázás lehetőségeivel?
Ha merünk hibázni, akkor egyben felvállaljuk a sebezhetőségünket is, ám ez nem gyengeségről ad tanúbizonyságot, hanem éppen hogy bátorságról, önfelvállalásról. Ráadásul példaként is szolgálhat mások számára, megmutatja, hogy mi is csak emberek vagyunk, akik hibáznak.
Ha hibázunk, az azt jelenti, hogy itt a lehetőség, hogy tanuljunk valamit ismét! Csak a hibáinkon keresztül látjuk, hogy mely területeken kell fejlődnünk, mibe kell további energiát fektetnünk.
Érdemes belegondolni, hogy ha legközelebb elszúrsz valamit, gondolkodj el rajta, hogyan szolgálhatna téged ez a felismerés! Vajon miben kellene fejlődnöd?
Ha féltem volna a hibázástól, nem kezdek bele
Ha anno féltem volna attól, hogy nem vagyok elég kompetens és attól, hogy hibázhatok, akkor sok mindenbe nem fogtam volna bele, amely tapasztalatok és kihívások nélkül szegényebb lenne az életem. Például nem leszek egyéni vállalkozó, sőt, szabadúszó. Nem kezdek bele újságírói végzettség nélkül egy magazinblog írásába és szerkesztésébe, pláne nem írok vezető cikkeket üzleti magazinokba. Nem kezdek bele webes végzettség nélkül weboldalak készítésébe, dizájn végzettség nélkül kiadványok szerkesztésébe, grafikák tervezésébe, vagy tréneri végzettség nélkül workshopok tartásába és sok olyan dologba, amelyet imádok és mindent beleadok. Maradtam volna marketinges közgazdászként egy cégnél.
Az utam során számtalanszor hibáztam, voltak kudarcélmények, és sok félelmetes pillanat, hogy miként is fogom megoldani az adott szitut, de mindig is hittem az autodidakta tanulásban, a gyakorlati szakemberektől való inspirálódásban, a tudás gyakorlatban történő elsajátításában és persze jöttek mentorok, társak, segítők, akik könnyebbé tették az utat. Ami anno ismeretlen terület volt, ma már sokszor rutin, de így is rengeteg fejlődési lehetőséget tartogat az utam, és ha nem így lenne, hát telepakolom kihívásokkal. Lelkes és kíváncsi tudásvágy hajt!
De durvábbat mondok. Ismered a pillangó-hatást? Ha esetleg mégis visszatartott volna a hibázástól, a kudarctól való félelmem anno és nem kezdek bele a szikrákba, akkor vajon ez hatással lett volna a te életedre is? Nyilván nem tulajdonítok ekkora jelentőséget a 365letszikrának, de mondjuk ha egy cikk legalább egyszer elgondolkodtatott téged, és emiatt másként kezeltél egy helyzetet, aminek a kimenetele pozitív volt rád és akár másra nézve, akkor már hatással voltam. És talán sokan vagytok, akikre pozitív hatással van. Mindez azon múlt, hogy én anno mégis belekezdtem. Vagy ha nem leszek vállalkozó, akkor több vállalkozó nem lesz az, akiket én segítettem. Érdekes így belegondolni a döntéseim hatásába.
Most ez alapján gondold át a saját ügyeidet! Vajon a te döntéseid kikre vannak és lehetnek (pozitív) hatással?
A sok hibázás remek ötleteket szül
A hibád a tanítómestered, ezt jól vésd az eszedbe! Illetve a kudarc lehet felvételi követelmény is, ahogy ebben a cikkben olvashatod.
Valamint ebből a cikkből azt is tudjuk, hogy rengeteg felfedezés a hibákból, kudarcokból született. A történelem során rengetegszer volt példa arra, hogy a kemény munka végül nem a várt eredményt hozta, valahol kisiklott a dolog a tervezett kerékvágásból. És mi lett belőle? A tervezettnél sokkal jobb ötlet!
Madame Curie kutatási félresiklottak, aztán kiderült, hogy közben feltalálta a rádiumot. Alexander Graham Bell hallókészüleket szeretett volna készíteni, ám kudarcok sorozata alatt végül telefon lett belőle. Charles Goodyear véletlenül fedezte fel a gumiabroncsot és Joseph Priestley a levegőt akarta tanulmányozni, miközben felfedezte a szódavizet. De ugyanilyen hiba és véletlen folytán találta fel Alexander Fleming a penicilint és találta meg Kolombusz Amerikát.
Van még kérdés? 🙂
Mi a véleménye egy Dániában élő és dolgozó pályakezdőnek a hibázásról?
Villőt, a Less is love bloggerét kérdeztem a hibázás kérdésköréről. Azért mert fiatal, plusz azért, mert Dániában tanul és dolgozik. Nézzük egy kicsit más nézőpontból a dolgot. Most Villő szemével.
Pályakezdőként mit gondolsz a kudarcról, a hibázásról?
Kezdőként és sajnos egy rossz tapasztalattal (főnökkel) a hátam mögött félek hibázni. Szeretnék bizonyítani, mindent teljesen tökéletesen elvégezni, ami pedig még több szorongást szül, mert az úgysem fog menni.
Volt olyan eset, amikor a hibázástól való félelem megtorpanásra késztetett?
Igen, nagyon sokszor előfordul. Ez főleg az orosz főnököm miatt van, ami egyértelműen a kulturális különbségekből fakad. Én magyar vagyok, ő orosz és egy dán cégnél dolgozunk. Az oroszoknál nem lehet hibázni, ott az erő és a tökéletesség az erény.
Van olyan sztorid, amikor később hasznodra váltak a hibák?
Igen, a hiba szinte mindig a hasznomra válik, hiszen tanulok belőle. Ami a leginkább nyomaszt az az, hogy hogy a főnökeimet ne ábrándítsam ki a teljesítményemmel. Félek attól, hogy így ez alapján megbélyegez vagy haszontalannak tart. Nagyon fontos, hogy az ember egy jó leadership kezei alatt legyen, aki megérti, ha hibázik, hiszen az adott főnök is volt kezdő, és a ne a hibák alapján skatulyázzon be.
Miben látod, hogy más ezen a területen a dán kultúra, mint a magyar?
A cég, ahol dolgozom ugyebár dán, amely kultúra egyértelműen támogatja a hibázást, a tanulást. A konkrét CCO elmondta, hogy el kell engednem a hibázástól való félelmemet, annak érdekében, hogy fejlődjek. Úgy gondolják, hogy az ilyen emberből lesz jó munkaerő. Az én cégem ún. flat organization-ben működik, tehát nem érződik annyira a hierarchia, melletted dolgozik közvetlenül a CCO, bármikor kérdezhetsz tőle. Értékelnek, mint diákmunkkást, tolerálják a hibákat, nem hibáztatnak, nem húznak le, hanem rávezetnek a megoldásra, hogy ezáltal növekedj. Mindig adnak esélyt.
Dániában nagyon erős a szociális háló (legális a prostitúció, itt volt elöszőr drogosoknak belövőszoba stb.), igyekszik a társadalom a „legalul lévő” embereknek is esélyt adni, próbálnak segíteni. Ez a hozzáállás érződik a munkahelyen is, a probléma ott kezdődik, ha más kultúrából jött a főnököd. Ahogy az enyém orosz. De ő is kapott több esélyt a cégtől, remélem sikerül a dán értékek mentén szocializálódnia.
Fotók: Petra Pakó Photography
