A káosz szülte kreatív átalakulás – Mit taníthat nekünk a koronavírus?

Szerző: Szlafkai Éva

Senki nem számított arra, ami most történik a világban. A koronavírus alapjaiban változtatja meg az életünket és kérdőjelez meg mindent, amit eddig a világról gondoltunk és ahogy benne léteztünk. Új kihívásokat sodor elénk az előttünk álló időszak, éppen ezért a problémamegoldást célzó kreativitás elengedhetetlen lesz mindenhez. Sőt! Igazából a túléléshez. Nézzük, mik lehetnek a mostani helyzetben bekövetkező súlyos károk mellett a fejlődést segítő, tanulságos hozadékok és milyen kezdeményezések indultak már most útnak.

Már az elején fontosnak tartom leszögezni, még véletlenül sem bagatelizálja a cikk a járványhelyzet súlyosságát és az egészségünkre valamint a gazdaságra való veszélyességét, csupán igyekszem egy másik nézőpontot is megmutatni.

Ahhoz, hogy alkalmazkodni tudjunk a mozgásban lévő körülményekhez, meglássuk a káoszban is a lehetőségeket, új helyzetekre újszerű megközelítéseket alkalmazzunk, és mindennemű változással szembeni félelmünk ellenére elégedetten éljünk, a kreativitás egy nagyon fontos muníció. A kreativitás képesség, új és használható ötletek létrehozására, problémák alternatív megoldására, lehetőségek felismerésére. VUCA-világban élünk, amely változékony, bizonytalan, komplex és kétértelmű, így folyamatosan kihívások elé állít bennünket. Mint ahogy most is történik.

Az általános álláspont szerint a kedvező fizikai környezet hozzájárul a kreatív teljesítményhez, vagyis ha ingerekben gazdag, empatikus, lelki szabadságot biztosító, felfedezést bátorító és hozzá eszközöket biztosító, nyitott környezetben él az ember. Ez így nagyon jól hangzik, ám vajon hogyan kerülünk a kreativitás kívánalmai közé tartozó problémamegoldást kívánó helyzetek elé egy kényelmes környezetben? A kreativitáshoz elengedhetetlen rugalmasság néha nehéz, küzdelmes körülmények között fejlődik és a világjárvány okozta mostani helyzet minden, csak nem kényelmes. Így tehát éppen ezért a sok súlyos kár mellett új, előrevivő megoldások születését is magával hozhatja.

A reneszánsz előestéjén vagyunk

David Rothkopf politikatudós-újságíró azt vetíti előre a Jövő nagy kérdései című könyvében, hogy hamarosan összeomlik minden, amit eddig megszoktunk és átveszi a helyét egy új rendszer. Átalakulnak a munkahelyek, a pénz, a közgazdasági elméletek, az oktatás, a társadalmak, az ellátórendszer, a bankolási szokások, a szociális magatartásformák, az egészségügy, a törvénykezés, az adórendszer, tehát a teljes világunk átalakulóban van. Nekünk pedig nem igazán vannak korábbi mintáink, bevált folyamataink, a jövőben is működőképes modelljeink. Nincsenek kész válaszaink a jövő kérdéseire. Most formáljuk éppen.

koronavírus
forrás

Rothkopf fogalmazott úgy, hogy a reneszánsz előestéjén vagyunk, arra célozva, hogy valami óriási változás küszöbén állunk, ami felborít minden megszokott rendszert, amit előtte hosszú időkig használtunk, ugyanúgy, mint a középkor exit táblájánál. Amikor a TED-előadását néztem, vagy a könyvét olvastam, értettem, nagyon is, ám arra nem számítottam – ahogy sem ő, sem te, sem senki -, hogy nemcsak az exponenciálisan zajló változásokat érezzük majd egyre jobban a bőrünkön, hanem jön egy járvány képében felbukkanó huszárvágás, ami ezt egyik hónapról a másikra megsürgeti.

Na, de miért a reneszánsz? A 23 dolog, amit a híres kreatív zseniktől tanulhatsz cikkben olvashattad, mi az oka, hogy a világ azon részein, ahol addig szörnyű körülmények uralkodtak, egyszer csak aranykor tombol és áramlik a kreatív alkotóerő.

Válságból termékenység

A középkor végét az okozta, hogy a pestisjárvány káosza felkavarta a fennálló rendet. Naponta 200 embert ölt meg, így a fél város kihalt, a társadalmi státuszok újrarendeződtek, a zárt ajtók kinyíltak, az egyház veszített a hatalmából (nem segített az ima a pestisen), instabilitás mindenhol és a pénzek is kevesebb kézben oszlottak el. A többletpénzzel pedig kezdeni kellett valamit, Firenze pedig a kultúrára kezdett költeni » az aranykorhoz gazdagságra, szabadságra és bizonytalanságra volt szükség.

Bizonyos fokú instabilitás, feszültség éberen tart minket, míg a biztos dolgok elfojtják a kreativitást.

Firenze a kereskedő és bankárok városa volt, köztük a Mediciek szedték meg magukat legjobban és elkezdték patronálni a művészetet, ráadásul nem csak a saját kedvükre, hanem a közönség kedvtelésére is.  A Mediciek a város művészeit erőteljesen ösztönözték kockázatvállalásra, újításra, köztük is Lorenzo Medicinek volt az államügyek mellett a művészetek a szívügye. Ő fedezte fel többek között Michelangeló tehetségét. Bottegák, vagyis műhelyek százai bukkantak fel akkoriban Firenzében. Ezekben az alkotóműhelyekben új technológiákat próbáltak ki, új művészeti formákat alakítottak és tehetségeket neveltek ki. Veroccio műhelyében gyakornokoskodott 10 évig a balkezes, aszociális, figyelemhiányos zavarban szenvedő Leonardo da Vinci is.

Tehát a reneszánsz előestéjén vagyunk, minden átalakulóban van, és semmi biztos válaszunk nincs a jövővel kapcsolatban, csak sürgető kérdések, amelyek amellett, hogy ijesztőek, bizony lehetőségeket is rejtenek magukban. Lehetőségünk van globálisan, együtt lépni egy új korszak felé, meggyorsítani azokat a folyamatokat, amelyek szükségességét korábban is láttuk, de ha nincs kényszer, lassabban mozdul (lásd oktatási reform, amit most az iskolabezárások elindíthatnak, a légiközlekedés környezetszennyező hatásainak mérséklése, a turizmus lazítása, a cégek digitális átállása, az egészségügy fejlesztésének fontossága stb.). Igaz, hogy egy ilyen helyzettel, mint a mostani, még nem szembesültünk, de hasonlóval igen, és a történelmünk azt igazolja, hogy mindig van haladás, ami először áldozatokkal, a változástól való félelemmel és akár nélkülözéssel jár, de együtt, összefogva túllendülhetünk rajta és akár egy jobb világot teremthetünk.

A reneszánsz sokkal inkább csapatmunka volt, kollektív vállalkozás. A kreatív zsenialitás soha nem teljesen magánügy, mindig közösségi jellegű. Mindig túlmutat önmagán.

Eric Weiner – A zsenialitás földrajza
A reneszánsz előestéjén vagyunk
forrás

Az áttörések, a reneszánszhoz hasonlóan mindent átformáló korszakok a jó kérdések nyomán következnek be, ebben jeleskednek a kreatív gondolkodók, hogy a kíváncsiságuk olyan területekre vezeti őket, ahol mások talán nem jártak még. Meg kell találni azokat az embereket és kezdeményezéseket, amelyek képesek a vitorlájukba fogni a mostani szeleket, menteni a menthetőt, segíteni másoknak és jó irányba kormányozni a hajót, vagyis használható, mások számára is értékes, előremutató ötletekkel álnak elő. Ezek lehetnek cégek, nagy horderejű tech megoldások vagy olyan lelkes és segítőkész emberek, akik közösséget kovácsolva együtt tesznek a jó ügyekért.

Az ilyen tettekből és kezdeményezésekből válogattam most (és a sort folyamatosan frissíteni fogom), amelyek teret engednek a káosz szülte kreativitásnak, és amelyekből a válságból való kilábalás után is hasznukat érezzük, mert hozzásegítettek Bennünket a fejlődéshez.

Összefogás

Sokan összefognak, hogy az időseknek, betegeknek segítsenek azzal, hogy elmennek helyettük bevásárolni, receptet kiváltani illetve segítsék a mindennapjaikat. Rengetegen megosztanak hasznos kezdeményezéseket, hogy még többen értesüljenek róla. Egységesen alkalmaznak buzdító hashtageket, úgy mint az #otthonmaradok vagy az #otthonolvasok, közösséggé kovácsolva és bátorítva a hasonszőrű embereket. Egyébként a közösségi média által felkapott shareable tartalmak háttérpszichológiájáról Jonah Berger, a Wharton Üzleti Iskola marketingprofesszora tud sokat, akinek a Ragályos című könyvéből merítettem a Mitől lesz valami népszerű? című cikket.

együttműködés
forrás

Jó látni, hogy a trollok piszkálódásán, üres idézetek, fake news és körlevelek megosztásán kívül egymás felelős támogatása, értékes tartalmak megosztása és a közösség értelmes, építő buzdítása is teret kap ebben a nehéz időszakban a közösségi médiában.

Ha te is Vállalható Üzleti Vállalkozást viszel, érdemes csatlakoznod a FB csoportjukhoz, ahol a tagok megosztják dilemmáikat, megoldásaikat, tudásukat, illetve a saját cégeiknél használatos protokollokat amelyeket a koronavírussal kapcsolatos válsághelyzet esetében alkalmaznak. A csoportban rengeteg információ és vélemény között lehet fókuszáltan a hirtelen megoldandókra és az üzleti újratervezésre is figyelni, valamint szeretnének összeállítani egy szakember bázist, akik tudásukkal segíteni tud a bajba került cégeknek (jogászok, pénzügyi tanácsadók, logisztikusok, online üzleti-tananyag-készítőket stb.).

#covid19kkvmegoldas felhívás a napokban kezdett terjedni a LinkedIn-en, amelyhez csatlakozva számos szakértő ajánlja fel a díjmentesen a segítségét vállalatvezetőknek vagy vállalkozóknak. A hasthagre kattintva megtekintheted ki csatlakoztak már hozzá és milyen tevékenységgel.

Remek kezdeményezés a miutcánk, amelynek szerepe most még inkább felértékelődik. A Miutcánk.hu egy olyan közösségi oldal és közösségépítő platform, amivel könnyedén megismerhetjük a környezetünkben élőket és felismerhetjük a jó szomszédságban rejlő lehetőségeket, így van lehetőségünk segítséget nyújtani a közösségünknek.

Panyi Zsuzsi #legyetekkedvesek hashtag alatt futó felhívásában megkérte a női mikro- és kisvállalkozásokat, hogy amíg tart a járvány alatt hetente többször taggeljenek be a közösségi média csatornáikon 5 olyan női kisvállalkozót, akinek szeretik a termékeit, filozófiáját. Arra biztatja őket, hogy mutassanak be más vállalkozó nőket a saját csatornáikon a rajongó táborunknak, hogy a követőik is megismerjék és kövessék ezeket a fantasztikus nőket!

Bővül azoknak a száma is, akik az üresen álló airbnb-s lakásukat adják bérbe ingyen olyan embereknek, akik potenciális veszélyforrások lehetnek a családtagjaikra, mert a vírus frontvonalában dolgoznak (mentősök, orvosok, áruszállítók).

Te milyen hasonló összefogásról tudsz? Oszd meg a velünk és az olvasókkal a cikk alatti kommentfalon, hogy te is tovább bővítsd ezt a közös tudástárat.

Távoli munkavégzés

Megszaporodtak a home office-ról szóló cikkek (a Szikrán is találsz két korábbi cikket: Home office szabályszegés, Az otthoni iroda fő veszélyei ) illetve a remote munkavégzést segítő alkalmazásokat összegyűjtő listák. Például az alábbi oldalon jól felcímkézve válogathatsz különféle lehetőségekből, ha távoli csapatmunkát szeretnél hatékonyabbá tenni, konferenciahívást intéznél, online prezentálnál, podcastot készítenél, e-learning rendszert fejlesztenél, videót szerkesztenél, live kvízeket indítanál, online tanulnál vagy tanítanál. A Nők az úton podcasttal például az Anchor programot használjuk az adások terjesztéséhez, a Womenspiration Online Kurzusaihoz az LearnDush rendszert alkalmazzuk, az egyéni válallkozói munkámhoz mindent a Google Drive-ban intézek és osztok meg az ügyfelekkel, néhány együttműködéshez és a Szikra blog tartalmának tervezéséhez a vendégszerzőkkel a Trello-t használom. Számlázáshoz a szamlazz.hu rendszerét, online megbeszélésekhez a Skype jött be, de Fb live vagy a Google Hangouts is tökéletes, valamint a Kahoot alkalmazással szuper live kvízélményt lehet létrehozni.

távoli munkavégzés
forrás

Számos olyan poszttal találkozom a LinkedIn-en, hogy tanácsadók, coachok, marketingesek illetve egyéb szakemberek pro bono felajánlják szolgáltatásaikat főként a kisebb cégeket segítve, illetve a Logmein is ingyenessé teszi távmunka-szoftvereit, hogy segítse a koronavírus elleni harcot. Egy ilyen adatbázis létrehozásán igyekszik a fent említett Vállalható Üzleti Szereplők Közössége is.

Te milyen alkalmazásokat használsz? Oszd meg a cikk alatti kommentfalon, tovább bővítve a te praktikáiddal ezt a tudásbázist, hogy másoknak is segíthess.

Üzleti újragondolás

A mostani helyzet szűk kereteket állított fel, így számos iparág – élén a turizmussal és a vendéglátással – soha nem látott átalakuláson megy keresztül. Először elszenvedi a károkat, hiszen sajnos lesznek olyanok, akik nem élik túl a korábbi formájukban a válságot, ám ez az időszak számos kreatív megoldás piacra dobását is eredményezheti majd. Ilyen próbálkozás a Mártogatós Catering, a hazai rendezvények egyik kedvelt szolgáltatója részéről az, hogy válaszul, gyorsan reagálva és rugalmasan alkalmazkodva a megváltozott helyzetre új szolgáltatáslábakat növesztenek ki: céges megrendelésre home office-okba szállítanak mártogatós boxokat (ezzel kedvezhet a cég a kollégáknak), illetve max. 50 fős online konferenciák esetén az összes résztvevőnek kiszállítanak mártogatós boxot, ezzel kötve össze az online világot az offline valósággal.

Balogh Péter, tech angyal befektető, vállalkozó (#startupcoelho) az alábbi LinkedIn posztjában ezt írja

Nincs lehetetlen, csak tehetetlen! Avagy mit csinálsz, ha a teljes piacodat és bevételi forrásodat egyik napról a másikra elveszted? Baromi gyorsan újragondolod az üzletedet és kreatív megoldásokat dobsz piacra.

A Wolt bevezeti az érintésmentes étel-házhozszállítást, a Logmein Ingyenessé teszi távmunka-szoftvereit, hogy segítse a koronavírus elleni harcot és még számos hasonló kezdeményezés van és várható.

A Louis Vuitton cégcsoport 3 parfümgyárát átállította alkoholos kézfertőtlenítők gyártására. A Christian Dior márkát is gyártó cég a kézfertőtlenítőt ingyen adja a francia kórházaknak és állami szerveknek. Bill De Blasio, NYC polgármestere és Elon Musk megegyezett, hogy a Tesla gyár lélegeztető gépekre áll át egy darabig.

Ha te is ismersz ilyen példát, oszd meg a cikk alatti kommentfalon, tovább bővítve ezt a tudásbázist és gyarapítva az ismereteket.

Mi az, amit a te céged is megtehet az új helyzetben, hogy túléljen, sőt, akár egy most kitalált ötletet a válság után be is építsen a működésébe? Ha egyéni vállalkozó vagy, hogyan segíthetsz a bajba jutott ügyfeleidnek, ami által meg is erősíted a kapcsolatotokat, és ha nem is a korábbi szinten, de valamennyi bevételed megmarad? Szabadúszóként milyen módon alakítod át a szolgáltatásaidat, gondolod újra a lehetőségeidet, képességeidet, portfóliódat, hogy lábon tudj maradni? A multipotenciális hozzáállás sokat segíthet.

üzleti újragondolás
forrás

Többé nem szabad abból kiindulnunk, hogy a holnap olyan marad, mint a ma. Rugalmasnak, kíváncsinak, és tettre késznek kell lennünk, fejlesztenünk kell a kreativitásunkat, hogy alkalmazkodni tudjunk a változásokhoz, amelyből többet hozunk ki, mint előtte. Ha abból indulunk ki, hogy a kreativitást semmi sem fojtja el jobban, mint a biztos dolgok, akkor most – sajnos kényszerből – megérkeztünk abba az alkotótérbe, ahol ideje új magokat elszórni.

Az oktatás megreformálása

A digitális átállást nagyon nehézkesen megy idehaza, ám most a kényszer hatására felpörögnek az események. Rengeteg segítő klassz kezdeményezés szerveződik az iskolák számára, hogy a tanítás egy új szinten, de tovább folytatódjon a következő hetekben. Ebben a listában számos, tanulást segítő alkalmazást találsz, illetve az is előremutató, hogy ingyenessé teszi klinikai távoktatási platformját orvosi egyetemek számára az Insimu. A világ legjobb egyetemeinek kurzusai is most ingyen hozzáférhetőek, ebben a cikkben olvashatjátok a listát.

Az egyik kedvenc kezdeményezésem BOOKR megoldása, akik egyszerű, könnyen implementálható, virtuális megoldást dolgoztak ki az oktatás megsegítésére.

A BOOKR Suli könyvtárában 105 interaktív ajánlott és kötelező olvasmány található, amely 70%-ban lefedi a NAT és a kerettanterv ajánlásait. Minden könyv végén 4-6 szövegértés- és különböző kompetencia fejlesztő feladat található, így a könyv feldolgozása, értelmezése játékos formában, az applikáción belül megoldható.
Állítsatok össze a BOOKR Suli Tanári adminisztrációs felületen saját olvasmánylistát a diákok számára, amely automatikusan megjelenik majd a gyerekek otthoni mobilkészülékein, amelyre a BOOKR Suli telepítésre került. A Tanári admin felületen keresztül nyomon tudjátok kísérni, hogy a diákok melyik könyvet olvasták el, mennyi időt töltöttek olvasással, és hogy milyen minőségben oldották meg a feladatokat: így a számonkérés is megoldható. Rendszerünk használata nem igényel semmilyen egyedi tréninget, akár már ma el tudjátok kezdeni használni a BOOKR Sulit.

Horváth Dorka, a BOOKR alapítója

Részletek: https://www.bookrsuli.hu/

oktatás megreformálása
Forrás

Da Vinci TV csatorna és a Felelős Szülők Iskolája az alábbi együttműködéssel szeretné segíteni digitálissá váló oktatást, hogy platformot és eszközt biztosítanak a tanárok számára a digitális órák megtervezéshez, a feladatok kidolgozásához. Ezért a tanév végéig hozzáférést biztosítanak a Da Vinci Kids oktatási alkalmazáshoz minden pedagógus számára, aki regisztrál a Da Vinci Tanár Program szakmai közösségébe. A Da Vinci Kids app több órányi, gondosan összeválogatott, tematizált, digitális tartalmat kínál az oktatáshoz, mindezt több mint 2500, díjnyertes tananyag-alapú videó segítségével.

Színészek kötelező olvasmányokat olvasnak fel, hogy ezzel is segítsék az irodalomtanárokat. A MOTTO (Művészek az Otthoni Oktatásért) nevű projektben többek között Fullajtár Andrea, Csuja Imre és Farkasházi Réka vesznek részt. 

Nagy hasznát vehetitek a gyerekeknek szóló érdekes, fejlesztő könyveknek is, főleg, mióta a gyerekeket hetekig le kell otthon foglalni. Érdemes körbenézni a HVG Könyveknél, ahonnan online (is) tudtok rendelni könyveket, nem kell kimozdulni (illetve a Szikrán is minden héten van 40%-os kupon egy általam ajánlott könyvre). Az egyik legjobb ifjúsági könyvsorozat szerintem Carol Volderman – Segíts a gyerkednek! kötetei, amelyek nagyon szemléletesen fejlesztik mind a diákokat, mind a szülőket, és a tanároknak is hasznos mankó. Az én kedvencem tőle a Tanulási technikák lépésről lépésre.

Te milyen hasonló kezdeményezésről, intézkedésről tudsz? Kommentben bővítsd tovább a tudástárat!

5. Az olvasás felértékelődése

Neked is várakoznak elolvasásra szánt könyvek a polcodon, éjjeliszekrényeden? Most itt az idő, hogy elolvasd őket. Időt kaptál, amiből mindig a legkevesebb van, nagyon értékes erőforrás. Bánj jól vele a következő hetekben.

Ahogy az Íme az olvasás jótékony hatásai, mégsem olvasnak a fiatalok című cikkben láthatod, a fiatalok nem igazán szeretnek olvasni (63 százaléka alig vagy szinte soha nem olvas könyvet), pedig az olvasás számos területre fejt ki jótékony hatást. Azok fele (55%), akik nem vagy alig olvasnak, azt mondják, az időhiány az oka. Hát akkor ezt pipálhatjuk is most.

Több szószólója is van az olvasásra való buzdításnak, mint Ott Anna, az #olvass felhívással, vagy Szabados Ági, aki a Nincs időm kihívást és a Lapozza99-re podcast csatornát viszi sikerrel, most az #otthonolvasok hashtaggel szeretne hatni a közösségre.

Ágival mi is készítettünk egy podcast adást, amelyben egy csomó jó könyvajánlót halhatsz.

Ha érdekelnek még könyves kihívások, pár éve én is indítottam egyet #52konyv52het néven, amelyben vállaltam, hogy minden héten elolvasok egy könyvet és be is számolok róla. Erről itt olvashatsz és egy csomó könyvajánlót is találsz.

Különféle FB csoportokhoz is csatlakozhatsz, úgy mint az Az vagy amit olvasol, Nincs időm olvasni, 52 hét alatt 52 könyv stb., ahol olvasmány inspirációra és hozzád hasonlóan könyvszerető közösségre találhatsz. Aki újságokat, folyóiratokat olvasna, annak jó hír, hogy egy hónapra teljesen ingyenessé teszi szolgáltatását az elmúlt két évszázad magyar újságjait, folyóiratait online elérhetővé tevő Arcanum. 

A kikapcsolódáson kívül az olvasásnak olyan előnyei is vannak, amelyekbe nem is gondolunk bele, amikor elmélyülünk egy klassz könyvben. Hogy micsoda? Például a kreativitás fejlesztése, amire igen nagy szükségünk van, különösen ezekben a kihívásokkal teli időkben.

Az olvasás fejleszti az íráskészséget, gazdagítja a fantáziát, edzi a memóriát, bővíti a szókincset, csökkenti a stresszt, szélesíti a világlátást, növeli a tudásanyagot, fejlődik a koncentrált mélyolvasás és ezáltal a kritikai érzék, fejleszti a memóriát és növeli a koncentrációs képességet, ami iszonyat fontos ebben az információdömping világunkban. Annyi inger ér, hogy nem bírunk fókuszálni, koncentrálni. Bővebben erről a Hogyan fejleszti az olvasás a kreativitást? Sokszínűbben mint gondolnád cikkben olvashatsz.

Te is ajánlanál egy klassz olvasós kezdeményezést? Oszd meg velünk és az olvasókkal a cikk alatti kommentfalon.

Otthoni időtöltés

Kisgyörgy Éva, a Travellina blog szerzője szabadidő eltöltésére ezt csoportot iajánlja: Élő közvetítések koronavírus idején. Itt a színházi előadásoktól a múzeumok közkinccsé tett tárlatain át az online jógaórákig mindenféle programot találtok.

Próbálj segíteni a most legnagyobb érvágást elszenvedett turisztikai, vendéglátóipari vállalkozásoknak. Ha olyan szállodafoglalásotok van, amit át lehet ütemezni őszre, inkább hagyjátok bent a pénz és kérjetek új dátumot. Ha nem is mentek étterembe, rendeljetek házhoz a kedvenc helyeitekről, amennyiben erre lehetőség van, hogy legyen bevételük a személyzet megtartására.

Kisgyögy Éva, Travellina

#neváltsvisszajegyet mozgalom a színházak és egyéb kultúrprogramok érdekében indult el. Ha megteheted, inkább ne kérd vissza a jegyed árát, még ha nem is sikerül átütemezni az előadást és az elvész – gondolj arra, ezzel átmented az ő működésüket majd a vidámabb időkre. Nem fognak megfeledkezni rólad, lehet, te is vissza fogod kapni a támogatásukat majd valamilyen formában.

A Kreatív pihenő FB csoportban ingyenes online gyermekprogramok várják a 3-14 éveseket élő videókkal, hogy ne unatkozzanak otthon a gyerekek.

Online edzések tucatjai indultak el akár saját platformon, akár FB live videókon keresztül, hiszen mozogni akkor is kell, ha a négy fal között ragadunk. Ilyen például a Powercat Training System #maradjmozgasban projektje, ahol napi 30 perc edzést tartanak a hozzájuk csatlakozóknak, illetve a Gyerünk, anyukám! csapata is ingyen elérhetővé tett egy edzésprogramot, amely a gyerkőcökkel home office-ban dolgozó szülők számára lehet segítség.

A fenti lista folyamatosan bővülni fog.

Milyen kérdéseket tegyél fel magadnak?

Ugyebár a jó kérdések fontosak, ahogy a cikk elején is említettem. Ezeken érdemes elgondolkodni:

Te mivel járulsz hozzá a gyarapodáshoz ebben az időszakban? Mit adsz a közösségnek a tudásodból? Mire használod a kapcsolatrendszered? Hogyan fedezel fel magadban új képességeket, milyen módokon fejleszted magad? Ha szükséges, hogyan képzed át magad? Mit tehetsz hozzá a világhoz? Mit hozol ki a megváltozott feltételekből és az otthon (esetleg karanténban) töltött időből? Hogyan rendezed át a szokásaidat, berögződéseidet, kereteidet és hogyan gondolod újra önmagad, esetleg az értékrendszered, hogyan alakítod át a prioritásaidat? Mit kezdesz az olyan negatív képességeknek hívott fogalmakkal, mint a csönd, az énidő, a nyugalom, a lelassulás? Mit teszel annak érdekében, hogy pánik, a kontroll érzete és a hosszú távú biztos tervezés helyett most inkább megtaláld a helyed a mában?

fejlesztő kreativitás
forrás

Ilyen és hasonló kérdéseket érdemes feltenned, és válaszokat keresned, hogy ebből a válságos, kihívásokkal teli időszakból gyarapodni is tudj, ne csak leépülni. A nehezebb helyzetek kikezdhetik, de hosszú távon meg is erősíthetik az embert. A kihívások erősebbé tehetnek bennünket, megtanuljuk másként szemlélni a világot, és rugalmasan kezelni a
változó helyzeteket, megkérdőjelezni a status quot és talán az így szerzett tapasztalat lelki energiáit alkotóerővé, motiváló hajtóanyaggá formálhatjuk, amikor ismét rendeződnek a körülmények.

Vigyázzatok magatokra, a szeretteitekre, bírjatok ki most egy kicsit hosszabb időt otthon, amely alatt a pihenés, az egészség megtartása, kapcsolataink ápolása, az életünk eddigi processzeinek újragondolása, és az összefogás, valamint a tudásmegosztás kerülhet fókuszba. #maradjotthon #otthonmaradok

Leadfotó: Behance

Élj kreatívan! könyv CTA

Találj rá az egyedi és szabad önmagadra!

A kreatív szemléletmód kinyitja az ajtókat – segít rugalmasabban megoldani a problémákat, felszínre hozni az ötleteket, a saját utadat járni, megragadni a lehetőségeket, hatással lenni másokra, önmegvalósítani, szabadnak, egyedinek érezni magad és kiteljesíteni az életedet. Egyszerűen felvillanyoz! A jó hír, ez a kíváncsi hozzáállás mindannyiunkban fellelhető és fejleszthető. A könyvben nemzetközileg elismert szakértők, hazai szakemberek, inspiráló történetek és elgondolkodtató feladatok segítenek kreatív éned fejlesztésében. Az eljkreativan.hu weboldalról INGYEN LETÖLTHETŐ FÜZETTEL!

Kíváncsi vagy?

Csatlakozz most a Szikra Hub-hoz, amely egy kreatív fókuszú tudástár, és fejlődj több mint 300 inspiráló tudásanyagból. Irány a szikrahub.hu! További lehetőségek: SZIKRAMAIL, ONLINE KURZUSOK.

Kreatív szemléletmód a fókuszban – előadások, kurzusok, céges tréningek változatos témákban, rendhagyó nézőpontokból.  evaszlafkai.hu

Ezeket olvastad már?