Figyelted már meg magad, hogy miért panaszkodsz? Márpedig légy bármilyen optimista, panaszkodsz Te is. Szóval ha panaszkodsz, akkor épp miért teszed azt? Talán mert van benne valami gerjesztő szocializációs szándék. Csak ez a szándék sajnos nem a felfelé húzós, hanem a lehúzós. Neked mi a célod vele? Gondolkodtál már rajta?
Csak világgá ereszteni a benned lévő feszkót, magyarázkodni magadnak, kicsit nyaldosni a lelki bibiket és továbbmenni, de jajj annak, aki éppen akkor az aurád méteres körzetén belül van? Vagy nem (csak) magadon könnyítenél, hanem azt akarod, hogy a másik is osztozzon a pocsék lelkiállapotodon és lehúzd magaddal a gödrödbe, ne csak egyedül csücsülj ott?
Gondolkodjunk el rajta együtt…
A panaszkodás fanyar-édes gyönyör
Müller Péter Gondviselés című könyvében azt mondja, hogy van a veszteségben, panaszáradatban valami fanyar-édes gyönyör. És valóban, néha jól esik panaszkodni. Kicsit levenni a felelősséget a hátunkról és átadni valaki másnak. Bárkinek. A lényeg, hogy egy kicsit ne én cipeljem, ne én legyek a felelős. Az olyan melós. Tényleg nekem kell megbirkóznom a saját életemmel járó nyűgökkel?
Van egy önfelmentésünk.
Az önfelmentés Müller Péter szerint arról szól, hogy a kudarc nem az én lelkiállapotom (gyengeségem, hibám, alkalmatlanságom, éretlenségem…) vagyis nem az én megérdemelt sorsom, hanem valami külső körülmény/tényező hibája, amivel szemben én tehetetlen vagyok.
Így könnyebb. Nem észrevenni, hogy talán én is tehetek arról a dologról, ami a problémámat okozza. De miért generáltam magamnak problémát? Mert elcsesztem valamit, és nem akarom vállalni érte a felelősséget, inkább ál-áldozatként kihozom magam egy helyzetből, hogy emiatt győztesnek gondolhassam magam. Ügy elintézve, probléma szőnyeg alá söpörve.
És tudod mi a még nagyobb gáz? Az aki másokat vádolok a veszteségekért, mindig igazolva látja, ha valami nem sikerül neki. Ördögi kör.
De panasz és panasz között is van különbség.
A szokásos, néha jóleső, ártatlan, közösségi szellemű panasz jellemzői:
- az időjárás nemtetszése, mint a beszédbeelegyedés tárgya („Milyen szar idő van ma, ugye? Ma is esik. Ráadásul a szél is fúj. Jujj.” )
- társaságban egyetértés egy téma negatív aspektusaival („Igen, én is utálom, amikor …”)
- kiállni a véleményed mellett, amit mások nem ismernek el és ezzel te nem értesz egyet („A fenébe is, de ez a helyzet mégiscsak ezzel a megoldással oldható meg, nem hiszem el, hogy ezt Ő nem látja!”)
- stb.
Vagyis az adott szituációba beleilleszthető, ideiglenes, nem tart tovább az adott helyzet megoldásánál, tőlem független helyzet az okozója. Néha a kiváltója az együvé tartozás érzete, hogy a többiekkel egyetértsek egy témában.
Mételyező ÉS másokat is mérgező panasz jellemzői
- emlegető („Már megint ez a hülye…” )
- pozitív kicsengés nélküli (nem lát a panaszhelyzetben semmi előre mutatót, hogy oké, hogy büdös az az állott pocsolya, de legalább langyos. 🙂 )
- széthintő (nem csak egy embert von be, hanem mindenkinek elpanaszkodik, aki az útjába kerül)
- ő sosem hibás a helyzetben, csak valaki más, vagy valami más…neki véletlenül sincsen benne szerepe
- nem ismeri fel, hogy a hozzáállásának változtatásával javíthatna a panaszos helyzeten
- akkor is tovább panaszkodik, ha már többen és többször is kérték annak abbahagyására
- semmilyen pozitív történet, sztori, jó tanács, hallgatás, idő múlása nem képes kihozni Őt ebből a panaszos helyzetből
- stb.
Vagyis független sokszor egy adott szituációtól, rendszeresen visszatérő, ismétlődő panaszkodás függetlenül a témától, leszívja a hallgatóság energiáit, a hirtelen panasz lecsengése után sem látja a pozitív hozadékot, lebetegítheti a panaszost, megmérgezi a kapcsolatokat, beskatulyáz.
Én ritkán panaszkodom és akkor is általában a társalgás fonala kívánja meg az együtt érző hangnemet, hogy egy létrafokon álljunk a beszélgető partneremmel. De bevallom őszintén, vannak azért picsogós alkalmak is, ám az ilyen pillanatokat tényleg csak azzal osztom meg, akivel nagyon jóban vagyok… Úgy gondolom, hogy sok minden a saját döntésünktől függ, hogyan alakítjuk, tehát ha szar van a levesben, azt mi kavartuk, és nálunk van a megoldás is. Tényleg nem szeretek panaszkodni, mert számomra a pohár inkább félig tele van, mintsem félig üres…
A lényeg, hogy vállald a felelősséged a döntéseidért és ne másokat okolj akkor is, amikor ők nem vagy nem is annyira hibásak, mint amennyire Te gondolod. Itt a lehetőség, hogy fejlődj, és ha ez által kiiktatsz egy jellemhibát, máris kevésbé lesz olyan nyaktörően mély az a panaszgödör, ahova talán másokat is leránthatsz.
A panasz tárgyának biztosan van valami rád nézve pozitív hozadéka. Ennek felismerése jelenti a létra egy-egy fokát, amin kimászhatsz a panaszgödörből. Ideje tákolni, és ha nem te vagy a panaszos fél, akkor hozz az illetőnek egy kalapácsot, hogy elkezdhesse szögelni a létrafokokat. Tudod, Te nem szögelhetsz és mászhatsz ki helyette, de az eszközre rámutathatsz. 😉
[sgmb id=”2″]
Leadfotó: pixabay.com
