Van egy srác, aki általában igyekszik kimaxolni az életet. Versenyszerűen sportolt, beutazta a világot, végighajózta Európát, megmászta az Alpok több csúcsát, nehezített terepen járta be az El Camino-t, és most készül élete egyik legnagyobb kalandjára, gyermekkori álmának megvalósítására: elindul terepmotorjával a Budapest-Bamakó rally-n. Még sosem motorozott sivatagban, de így az igazi kaland nekivágni Somogyi Viktor, gyerekkori cimborám szerint.
Álmokból valóság
Sokan úgy vagyunk vele, hogy miközben hajtjuk a napi mókuskereket, szívesen álmodozunk. Álmodozunk több szabadidőről, türkizkék tengerről, extrém kalandokról, ismeretlen úti célokról, érdekes munkakörökről és csomó olyan történetről, amelyet izgalmas átélni és élmény elmesélni is. És amilyen sokan álmodozunk, olyan kevesen vagyunk, akik megvalósítanak belőle bármit is. Valaki szeret tervezni, valaki vakmerően csak él bele a világba, valakit hajt a kíváncsiság és valakit fűt az adrenalin. Viktorra talán ezek mindegyike igaz, plusz némi teljesítménykényszer is vegyül a képletbe. Egyik nap az új vállalásáról, vagyis gyerekkori álmának a küszöbön álló teljesítéséről beszélgettünk.
Összefoglalom, mire is készül:
16 nap alatt 9000 km-t fog motorozni az ismeretlen Szaharában, a legnehezebb versenyszámban, két térképpel, egy telefonnal, a javításhoz szükséges szerszámaival, nulla sivatagi tapasztalattal,nemrég törött vállal, büszke szívvel és egy rakat oltással. Lélekben felkészült, így már csak az elrablástól kell tartania…
De nem igazán tart. Hogy miért nem? Mert nem biztos, hogy az extrém kalandok az igazi kihívás számára az életben… ám erről majd a végén. 😉
A Budapest-Bamako rally egy magyar szervezésű minimál asszisztenciás kaland és tájékozódási verseny, amely 12 országon halad át, nagyrészt Afrikában.
Viktorral 1-2 évente összefutunk, és igazából mindig olyan, mintha nem telt volna el NAGYON SOK ÉV a gyermekkorunk óta, vagyis amióta ismerjük egymást. Sokat röhögtünk most is. Érződik rajta, hogy élvezi az életet, és nem is akárhogy. Szóval mikor elmondta, mire készül, mindenképpen írni akartam róla.
Inkább nem a teli szájjal röhögős képet tettem ide… 😀
Miért vágtál bele?
Gyerekkorom óta szeretem a motorokat és minden januárom az Eurosport előtt a Dakart nézve telt. A példaképem Fabrizio Meoni volt, aki 2005-ben meghalt Atarban, az utolsó Dakarján. Abban az évben született meg a kisfia és a verseny előtt azt mondta, hogy neki ez lesz az utolsó kalandja (sok év és 2 győzelem után). Végül az lett, de nem úgy, ahogy ő gondolta. Valamikor akkor határoztam el, hogy én ezt egyszer megcsinálom. Ezek a versenyzők a szememben hősök. És most itt vagyok, csak nekem Bamako lett a Dakarom.
3 kategória van: túra, 4×4 és a verseny. Én az utóbbit választottam, hiszen ha már elindulok, minél nagyobb a kihívás, annál jobb. Bár ezt a kategóriát elég kevesen szokták választani.
Hogyan készültél fel?
A Budapest-Bamako rally január 12-én indul és eddig még nem voltam sivatagos terepen. Simán igen, meg löszös talajon, persze. Sokat! Én csak egy nagyon lelkes amatőr vagyok, akinek még kimondhatatlanul sokat kell tanulnia a terepmotorozásról 16 évnyi motoros múlt után is.
A terepmotorozást az utcai motorozáshoz hasonlítani amúgy olyan, mintha a margitszigeti kocogást hasonlítanánk az olimpiai maratonhoz. Fizikailag és mentálisan annyival megterhelőbb, hogy arra nincsenek szavak.
Majd ott kiderül, milyen a terep. Egyébként szeptemberben az egyik motorozás alkalmával eltörtem a vállamat, amit rehabilitáció követett. Most már egész jó… remélem bírni fogja a megterhelést.
„Az egész mutatvány nagyjából 19-20 ezer kilométer lesz.”
Íme az útvonal. Január 12-én indulok Budapestről és keresztülmotorozok az európai télen egészen Genováig. Itt komppal megyek át Marokkóba, ahonnan az európai szupermaraton után (3270 km) január 16-án indul az afrikai szakasz, tehát a maradék közel 6000 km-t a Szaharán keresztül teszem meg egy KTM 640 Adventure R nyergében. Összesen 16 nap és 9000 kilométer múlva pedig remélhetőleg épen megérkezem Banjulba, Gambia fővárosába. Aztán a motort lábon hozom haza közúton. Az egész mutatvány nagyjából 19-20 ezer kilométer lesz. Közben pedig eleget teszek a humanitárius követelménynek is. Defibrillátort akartam vinni egy banjuli kórházba, de sajnos ez szponzorhiány miatt meghiúsult, így más lesz a charity vonal nálam. Gambiában kutakat akarnak fúrni, és erre gyűjtenek pénzt, így én is teszek felajánlást. Aki szintén segítene nekik, íme a link.
A futam minden évben kiemelkedő karitatív esemény. Minden csapat ajándékokkal és adományokkal felszerelkezve érkezik a világ legszegényebb országaiba (Maliban és Mauritániában). A Budapest-Bamako jótékonysági alapkoncepciója az, hogy közvetítők nélkül közvetlenül juttassák el adományaikat a rászorulóknak. – budapestbamako.hu
Az okmányok készen állnak.
A vízumot és minden biztosítást a versenyzőnek kell intézni, amelyek nélkül be sem engednek ezekbe az országokba: Mauritánia, Mali, Gambia, Szenegál, Marokkó. De ugyanilyen esszenciális az oltásikönyv megléte is, amely igazolja, hogy védve leszel például a malária, a sárgaláz, az agyhártyagyulladás és még pár ilyen betegség ellen.
Mi az, ami miatt leginkább félsz az úttól?
Az itinerben ilyenek vannak benne, hogy lehetséges veszélyforrás: elrabolnak.
Ugyebár a világ 5. és 6. legszegényebb országán megyünk majd keresztül a Budapest-Bamako rally, illetve Nyugat-Szaharán, amely kvázi háborús övezet. A tavalyi Bamakót le is fújták a megnövekedett kockázat miatt, de egy csomóan saját felelősségre elindultak és nem lett semmi bajuk. Szóval igen, megvannak a kockázatok, de… De hát az ember nem várhatja el, hogy minden olyan lesz, mintha egy napfényes délután átmenne az 5. kerületen robogóval.
Leginkább egyébként attól félek, hogy valahol ott ragadok a sivatag közepén egyedül egy technikai hiba vagy esés miatt. Két éve volt 2 lerobbant versenyző, aki 8 órát gyalogolt, hogy elérjen egy utat, de ha nincs feltöltött GPS-ük, akkor soha nem érik el, és ki tudja hogyan és hol találnak rájuk. Egy szlovén csapat pedig 4 napot ült a lerobbant kocsijukban, mire megtalálták őket. Motorral egy ilyen helyzet még parásabb.
És ez egy minimál asszisztenciás rally. Nem úgy van, mint a Dakaron, ahol probléma esetén megnyomsz egy gombot és jön érted a helikopter. Itt csak saját magadra számíthatsz és a versenyzőtársakra. Senki másra.
Nyilván megnöveli utána a magabiztossági faktorodat. Kicsit másként állsz majd a hétköznapi siker-kudarc kérdéskörhöz.
Igen. Én mindig ezeket a szemléletformáló kihívásokat kerestem. Kerestem valami nagyobb célt, rááldoztam rengeteg energiát, időt és pénzt, hogy elérjem, mert szomjaztam a teljesítményt. Nem vagyok (még) az az ember, aki a hétköznapi egyszerű dolgokban megtalálja a boldogságát. Ezt bizonyítva erre a rallyra is feláldoztam egy olyan dolgot, amelyet utólag belátva nagyon nem kellett volna.
Ez életem álma, de nem érte meg!
Legalábbis most ezt mondom, mert ezt érzem. Az elmúlt egy évben szemellenzősen és gőzerővel készültem, csak ekörül forogtam a gondolataim, erről szóltak a napjaim és ezt a párkapcsolatom teljesen megsínylette. De vissza már nem csinálhatom, ezért tovább lépek. Talán így még kevésbé félek az úttól, mert csökkent a veszteségérzetem, és nőtt a kockázatvállalási hajlandóságom.
„Ez életem álma, de nem érte meg!”
Hogyan fogsz tájékozódni?
Érdemes CB rádiót vinni, hogy fogni tudd a rally hivatalos csatornáját, de nekem a motoron nem fér el még az is, ezért szatellit telefont lesz nálam, amivel akár a Szahara közepéről is tudok majd telefonálni. Maga a tájékozódás pedig egy nagyon bonyolult kérdés valójában…
A rallynak van egy hivatalos térképe, amelyet profi műholdvevős készülékkel tudunk használni és csak a rajtnál kapunk meg. Addig titokban van, hiszen navigációs feladatok vannak, amelyeket mindig az adott pont elérése előtt töltenek fel.
Itt nem útvonalat kapsz, hanem GPS pontot, ahova úgy jutsz el, ahogyan akarsz, csak teljesítsd. Például ha az a feladat, hogy az adott pontot készíts egy fotót, akkor az odajutásban segítségedre van a térkép és a saját élelmességed. Illetve lesz nálam egy Android alapú térkép is.
Remélem ez elég segítség lesz, hogy nem rohadok majd meg a sivatag közepén…
Mi a stratégiád?
Ezt majd a körülmények fogják meghatározni. A sima tereprallykon úgy szoktam beállítani a GPS-t, hogy ne tervezzen útvonalat és nézem a tájat, vagyis az adott körülményekhez alakítom a haladási irányomat. Igyekeztem sokat készülni, rengeteget motoroztam terepen, de most úgy érzem, hogy még többet kellett volna. Ráadásul a sivatagi körülményeket lehetetlen itthon szimulálni. Majd ott kiderül.
Néhány motyó
Akik részt vettek már ezen a rallyn azt mondják, hogy életük legnagyobb élménye, kalandja volt.
„Imádom a nagy teljesítményeket, kihívásokat!”
Végigsportoltam 25 évet rengeteg versenyt megjárva, kijutva Európa bajnokságokra és világbajnokságokra. Nehezített terepen lesétáltam az El Camino-t – miután felmondtam az akkori munkahelyemen, mert elegem volt -, és nem a spirituális része csábított, hanem a fizikai teljesítmény vonzata. Lesétálni 1000 km-t 30 nap alatt. Én az El Camino Del Norde-t választottam, amely a Pireneusokon keresztül vezetett, az Atlanti-óceán partvidékén, amely egy sokkal nehezebb útvonal, mint a klasszikus. Egyrészt azért választottam, mert nem akartam a „turista útvonalon” menni és tömegélménnyé tenni az utat, az általam választott másik irány sokkal nehezebb, ám sokkal szebb is.
Olyan helyeket láttam, amely szavakkal szinte kifejezhetetlen.
Ráadásul ezt az élményt egy nagyon jó barátommal is megoszthattam, aki indulás előtti nap kapta össze magát és jött ki utánam. Amikor megtudta, hogy megyek (FB), írta, hogy „Basszus, nem szóltál, pedig anno együtt beszéltük meg.” Mondom, akkor gyere. És jött.
Ezen kívül, amikor Ausztriában éltem sokat másztam az Alpokban különböző csúcsokat a Grossglocknertől kezdve a Grosswild-on át a Marmolada-ig. Ebből a sportágból való az első számú példaképem Reinhold Messner, aki elsőként mászta meg mind a 14 db 8000 ezer méteres csúcsot kiegészítő oxigén nélkül.
Azt is élveztem, amikor egy hotelhajón Front Office Managerként körbehajóztam Európát. Minden nap más helyen kelsz, hónapokig napi 12 órázol és egy darab szabadnapod sincs hétvégén. Ez a fajta teljesítmény kimaxolás nekem nagyon bejött. Óriási tapasztalat volt. Jól jött a kemény munkához való hozzászokás, amelyet ma már a saját cégembe is visszainvesztálok.
Ha bármi lehetnél, mi lennél?
Szeretek a reklámiparban dolgozni, de ha bármi lehetnék, akkor azt hiszem háborús tudósító lennék. Ezek az emberek szerintem hősök, hiszen a legnagyobb szörnyűségeket mutatják meg a világnak azért, hogy képben legyenek az emberek. Hiszen csak így fogja fel a világ, hogy mi folyik körülöttük, körülöttünk. Szóval ezért mondom azt, hogy
a háborús tudósítás egy olyan kihívás, amely a legtöbb adrenalinnal járhat, és van társadalmi haszna is.
…
Szóval téged a hősök motiválnak, akik valamiben kiemelkedő teljesítményt értek el.
Igen. De nem csak fizikai teljesítményt kell ez alatt érteni, mert például van olyan író is, aki ugyanolyan hős a szememben, mint mondjuk Reinhold Messner. Ő Hunter S. Thomson, aki a Félelem és reszketés Las Vegasban című könyvet is írta.
A család mit szól a te nagy kihíváskereső életmódodhoz?
Aggódnak, minden nekivágás előtt aggódnak. Először próbálnak lebeszélni, de végül mellém állnak, támogatnak. Azt gondolják, hogy nem vagyok elég óvatos… lehet benne valami mondjuk, de szerintem elég jól mérlegelem a kockázatokat. A rallyn is az a célom, hogy január 28-án egyben befussak Banjulba és nem az, hogy 3 napig én vezessem a mezőnyt, aztán akkorát essek, hogy ott maradok. Ennek mentén fogom majd bevállalni vagy kikerülni a rizikós helyzeteket.
Az volt egyébként a karácsonyi ajándékom a családnak, hogy a Budapest-Bamako rally végcéljától felmotorozom Agadirba (Marokkó), ahova vettem nekik egy repülőjegyet, tehát ők ott fognak várni, mire megérkezem… és feltételezzük, hogy megérkezem. 🙂
Gyerekkorom óta szeretem a motorokat.
Tehát mindig kell a kihívás, nem működik számodra a hétköznapi „kényelmes” élet…
Nem csak a hobbimban, a munkámban is szeretek minél nagyobb és jobb teljesítményt elérni, ott is imádom a kihívásokat. Csak ez a felfogás és ez a kimaxolós életmód mellett nem igazán működik a párkapcsolat. Meg akarom találni a hétköznapokban is a helyem és örülni a kis dolgoknak is.
Szóval ezt a kihívást még megcsinálom és utána egy darabig arra koncentrálok, hogy miként találhatom meg a boldogságot okozó hajtóerőt a mindennapi életben.
A nagy célokért való küzdés értelmet ad, nem tudom, hogy miként fogom megtalálni az örömöm az egyszerű dolgokban. Nem tudom, csak azt, hogy meg akarom próbálni, ezt akarom csinálni. Nem a következő célt akarom hajtani, hanem kicsit lelassítani. Számomra majd ez lesz a nagy feladat… kvázi a következő kihívás. Persze nem akarom megtagadni önmagam, és többet már nem keresni izgalmas kihívásokat, de egyensúlyt szeretnék találni.
…
A beszélgetés után Viktor megkeresett egy fotót a telefonjában, amelyet arra a kérdésemre kutatott elő, hogy számára vajon mi lehet a következő álom, a nagy elégedettséget nyújtó boldogság, mire vágyik ennyi kaland, élmény és megvalósított cél után. Tudjátok mi volt a fotón? Egy angol szöveg, amely magyarul így hangzik: „Az álmom egy olyan vasárnap reggel, amikor otthon palacsintát sütök a szerelmemnek.”
Ha tetszett a cikk, mással is oszd meg!
[sgmb id=”2″]
