Háttérsztori. Amikor végiggondoltam a szikrákat

Szerző: Szlafkai Éva
Interjú - Szlafkai Éva | Gondolatébresztő Magazinblog | 365letszikra.hu -Szlafkai Éva cikke

Honnan kezdődött, merre tart és legfőképpen miért indult útjára a 365letszikra.hu oldal? Egy kicsit a háttérsztoriról szeretnék mesélni egy interjú keretében, hiszen a Magyar Bloggerek Közösségében nemrég jó pár kérdés záporozott hozzám. Ezúton igyekszem válaszolni mindre, ami felér egy filozófiai utazással is az ötletek, kreativitás és inspirálódás témakörében.

Honnan jött a 365letszikra név?

Guy Kawasaki egyik könyvét olvastam, amiben a szerző említett egy nagyon klassz blogot, amely ma már rendkívül sikeres. Minden nap posztol valami elbűvölő dolgot. A címe: 1000 awesome things. No igen. És itt elkezdtek kattogni a kerekek, és beleszőtte magát az agyamba az inspiratív gondolat: ez remek 5let. Annyi különbséggel, hogy én inkább a másként gondolkodásra helyezném a hangsúlyt. Így született meg ennek a blognak az ötlete, először azzal a céllal, hogy minden nap írok valami érdekeset, inspirálót, hiteles forrásokat felhasználva. Így is történt 2015-ben, csak még egy másik platformon.  *Frissítés: 2017 tavaszán elkészítettem ezt a weboldalt, ami 2018-ban egy arculatfrissítésen esett át, így megszületett a Szikra magazinblog.

Kipróbálod-e az ötleteidet, mielőtt leírod a blogodba?

Attól függ, milyen ötlet. Ha jó, akkor azt már lehet, hogy régóta alkalmazom. Természetesen nem írok olyat, amellyel nem értek egyet vagy hiteltelen forrásból jön.

A kreatív gondolkodás cikkben lévő ötletek

A KREATÍV GONDOLKODÁS BAJBAN VAN. ÍGY FEJLESZD! című bejegyzésed végén felsoroltak közül Te szoktad alkalmazni bármelyiket is rendszeresen?

Igen, természetesen, különben nem javasolnám. 🙂 Nem is tudnék kiemelni egyet, mert az összes belőlem fakad és mélységesen egyetértek velük. Fontos a sokszínű látásmód, az alkotás, a nyitottság, elfogadás, könnyedség, lényeglátás, kooperáció, vagyis összefoglalva nagyon fontos az asszertív hozzáállás.

kreativitas_einsten_365letszikra_magazinblog_szlafkaieva

Ha ezután csak három blogot olvashatnál, melyek lennének azok?

Richard Branson, Seth Godin és a TED blogja. 🙂

Mennyire tudsz mindig a toppon maradni? Mit teszel ha elcsüggedsz?

Megemelem a magnézium adagom. 😀  Egy kicsit lazítok, mert akkor szokott leginkább lejtőmenet jönni, ha sok stressz ér valamelyik életterületemen. Jót tesz a problémától való eltávolodás, baráti beszélgetés, egy pohár rozé és egy jól betalált dicséret, mert mások nem hagynak csüggedni. Plusz elég velős a kötelességtudatom, így beleásom magam valami más projektbe, sokat edzem, feltöltődöm a szerelmi vagy a családi életemben, vagyis az életem más, éppen toppon lévő területéből merítem a kedvet.

Filozofáljunk; léteznek összetett kérdésekre egyszerű válaszok?

Igen. 🙂

Honnan merítesz ötletet a témákhoz?

Sokat olvasok, konferenciára járok, kapcsolatot építek, másokkal beszélgetek, Pinterest falat böngészek, Instagram folyamot figyelek, LinkedIn csoportokban vagyok jelen, követem a kedvenc véleményvezéreimet és ahonnan lehet, magamba szívom az információt. Majd átmegy a mentális szűrőmön és ha passzol a tematikához megírom. Illetve már van rajtam kívül más állandó cikkíró és vendégírók is, akik szintén más forrásokból inspirálódnak.  Így lesz igazán sokszínű a tartalom.

Te hogyan tudsz kreatív maradni?

A kreativitás relatív fogalom. Én inkább kíváncsinak hívnám magam, ahogy Elizabeth Gilbert is a Big Magic című könyvében klasszul rámutat. Ha nyitott vagy a világra, fejleszted magad, nem veszed túl komolyan az életet, olyanban is meglátod a lehetőséget, amiben más nem, és nem félsz alkotni, megmutatni magad, akkor könnyű kreatívnak lenni és maradni. Pláne, ha portfólió karriert folytatsz, akkor nem árt. Plusz a nehézségekre nem árt tanulási folyamatként tekinteni, így sokkal elégedettebb lehetsz.

Mindennek a lényege, hogy más szemmel tekints a világra, vagyis a fejlődő szemléletmód a kulcs!

kivancsisag2_365letszikra

Melyik a legutálatosabb házimunka és mi a kedvenc csokid?

Nem tudom, ebből mire következtethet a kérdező, de legyen. 🙂 Ha jó kedvem van, minden házimunkát szeretek, mert én komplexen végzem. Ha nekiállok, akkor addig dolgozom, amíg a teljes lakás nincs rendben…nem szeretem a félmegoldásokat. Ráadásul home office-ban dolgozóként különösen fontos, hogy rendezett legyen környezetem, abban tudok tisztán gondolkodni és alkotni.

Harmónia, rendezettség, szabad gondolatok.

A kedvenc csokim pedig bármilyen magas kakaótartalmú étcsokoládé (főleg a Lindt).

Hol és hogyan tudsz a leghatékonyabban dolgozni (otthon, irodában, egyedül, másokkal)?

Attól függ. Ezt a választ másnak is ajánlom, mert mindenhez passzol. 🙂 Egyébként leginkább egyedül és csendben szeretek a home office-ban, akkor vagyok a leghatékonyabb és ez nem jelenti azt, hogy közben ne tudnék másokkal dolgozni. A Street Officenál bevált munkaeszközünk a Skype és a Drive, így szinkronban tudunk melózni, de mindenki a maga tempójában, módszerével, szabadon. Egyébként az otthoni iroda számomra kiemelten fontos téma, ami ebből a cikkből is látszik.

Home Office - 365letszikra

Az én home office-om

Mi a legmeglepőbb dolog, amit tanultál az online marketing világáról az utóbbi években?

Hogy mennyire iszonyatosan gyorsan változik minden. Míg a lineáris ütem kb. 30 lépés, addig az exponenciális kb. 2 Föld körüli lépés. Itt tartunk ma és ebben a zajos és állandóan változó környezetben állítunk elő tartalmat. Nagy kihívás.

Mennyi szabadidőd van, amit magadra fordítasz? Tudom, hogy szereted a munkád, de mi az, amit azon kívül csinálsz?

Az van, hogy nekem nagyon sok minden összefügg a munkáimmal, mert multipotecniálisként  sok mindennel foglalkozom. Ez a sok minden pedig az én döntéseim eredménye, hogy azt csinálom, azzal foglalkozom, amit szeretek. Egyébként sem voltam soha egy unatkozó típus. Nem tudom, hogyan kell. Tehát a szabadidőmben is tevékeny vagyok. Nah de válaszolok. 🙂 Szeretek edzeni; el is végeztem két fitness képzést, hogy profin művelhessem, tudjam, mit miért csinálok, és ezt a tudást akár másoknak is átadhassam (pl.: ebből született a Femcafe-s munkám, ahova egészség és mozgás témakörben írtam 2 évig cikkeket).

Szeretem a kulturális programokat és a kávéházi csevejeket, a kutyámmal való kirándulást és a párommal való csavargást, az élet nagy dolgairól szóló eszmefuttatásokat és a városnézést. Továbbá szeretek a kertünkben napozás közben olvasni, különösen a tavaszból nyárba átcsapó időszakban. Igazán euforikus érzés.

Szerinted melyik az emberiség legnagyobb ötlete/találmánya?

Az internet. Illetve köszönöm Edisonnak (is) a villanykörtét. 😀

Miért szeretnéd inspirálni az embereket?

Klassz dolog megmutatni, hogy van élet a dobozon túl és milyen lehetőségek vezetnek a felismerésig. Hogy lehet olyan munka, ami szerethető, olyan életvitel, amely önazonos és ehhez nem kell más, csak nyitott és fejlődő gondolkodásmód. Van egy vidámabb és pozitívabb élet, amit mindenkinek meg kellene tapasztalnia, ahol nem a problémák lesznek feltétlen kevesebbek, hanem a hozzáállás más. És ez a lényeg! Ehhez segítenek hozzá a szikrák. Remélem. 🙂

Fotó a 365letszikra Instagram oldaláról. Elizabeth Gilbert Big Magic

Mi volt a legjobb/legrosszabb blogos tapasztalatod?

Legrosszabb talán az, amikor nem sokan olvasták egy olyan cikkemet, amellyel nagyon sok időt töltöttem és mély tartalmúnak gondoltam. Legjobból rengeteg volt/van. Talán azt emelném ki, hogy fantasztikus érzés visszajelzéseket olvasni, hogy mások mennyit merítenek a Magazinblogból, és valóban inspiráló, igényes, stílusos. Örülök, hogy önazonos és ez másoknak is érték. Jó dolog elgondolkodtatni és elég lehet egy szikra, hogy máris más (jobb) irányt vegyen az élet.

Nagyon sokan válaszolnak a szikrás kérdőívre és ebből született egy infografika, is amely az olvasókat mutatja be.

Szerinted van olyan, hogy “ihlet”? Vagy ez csak egy kifejezés, amit akkor használunk, amikor nincs időnk/kedvünk/lehetőségünk alkotni?

Az ihlet egy inspiráló gondolat, ami csak akkor tud szikrázni és ér valamit, ha olyan “gazdatestet” talál, aki eleget foglalkozik vele és képes megvalósítani, formába önteni.

Remélem kellően részletesen válaszoltam és ígérem, hogy nem lesz még egy ilyen “önbejegyzés”, ami csak rólam szól. Nálam sokkal érdekesebb emberek is vannak a világban, akiket szépen sorban mind meg fogunk szólaltatni interjúk formájában a Magazinblogon. Remélem olvasni fogod! Ha valamilyen érthetetlen oknál fogva mégis több infót szeretnél rólam, akkor itt találsz. 😉


TÉGED IS HAJT A KÍVÁNCSI TUDÁSVÁGY? KÖVESD A SZIKRÁKAT A TÖBB EZER KÍVÁNCSI, SZIPORKÁZÓ OLVASÓVAL EGYÜTT: SZIKRAMAILFACEBOOKINSTAGRAM

Ezeket olvastad már?