Sose gondoltam volna, hogy egyszer majd Indiába vágyom. Igaz, nagyon zsúfolt, nagyon koszos, nagyon szegény, mégis, valami miatt jól érzem ott magam. Kiss Noémi Eszter írása.
Első találkozásom Indiával Chennaiban volt. Emlékszem, ledöbbentett a hatalmas kontraszt a sokcsillagos szálloda pazar látványa és a külvilág, vagy inkább a való világ között. Pompa és nyomor közvetlen egymás mellett. A szálloda csillogó márvány padlójáról egyenesen a koszba léptünk.
Arany háromszög túrán
Eddig összesen két hetet töltöttem a világ második legnépesebb országában. Nem olyan régen egy hetet az ún. Arany háromszög (Delhi – Agra – Jaipur) túrán, korábban pedig egy-egy napot Chennai (a korábbi Madrász), Trivandrum és Kalkutta városaiban.
Chennai India egyik nagy kulturális központja, híres a templomépítményeiről. Itt láttam először színes, részlet gazdag Krisnának vagy Sivának szánt hindu templomokat. Valahogy minden olyan más, olyan különleges, spirituális volt. Hirtelen kíváncsi lettem a kultúrára, a vallásra, az ottani emberekre. Akkor el is döntöttem, hogy Indiába hosszabb útra is visszatérek. És mivel vágyam, hogy az új világ mind a 7 csodáját láthassam, nem kellett sokat agyalni, míg jött az Arany háromszög túrának ötlete.
Trivandrum
A legszínesebb fesztivál, amit valaha láttam
Imádom a színeket. India szerintem az egyik legszínesebb ország. Nem csoda hát, hogy a világ kétség kívül legszínesebb fesztiválja, a Holi is Indiában van.
Holit a színek fesztiváljának is szokták nevezni. Tavaszköszöntő ünnep, ami a Hindu naptár phálgun holdhónap utolsó, teliholdas napjára (február – március környékére) esik. Ilyenkor a hinduk a jó győzedelmeskedését ünneplik a gonosz fölött. Egy régi mitológia szerint Holika, a démon el akarta égetni a korabeli uralkodó fiát, amiért az nem apját tartotta legfőbb Istenségnek, de végül nem a fiú, hanem Holika égett el a tűzben. Vagyis a jó végül győzedelmeskedett a gonosz felett.
A telihold éjszakáján ennek jelképeként máglyákat gyújtanak, másnap pedig színes festékporral dobálják az indiaiak egymást és mindent, amit csak érnek.
Sok helyen nagyobb szabású őrület van, kisebb városokban az utcán vagy otthon a családdal ünnepelnek az emberek. Lényeg, hogy ilyenkor mindenki ünnepel.
Én is valami ilyen élmény reményében mentem idén a Holi idején Indiába. De e helyett mindenhol csak bormámorban népdalokat éneklő helyi férfiakat láttam. Biciklin, motoron, vagy épp táncot járva az utcán. 😮
Szóval lehet, hogy nem jó helyre mentem? Agra, a több, mint 1 milliós lakosú „kis város” talán nem volt a legjobb választás a bulira. Hétfő lévén engem ez az ünnep kicsit az otthoni Húsvét hétfőre emlékeztetett (mínusz a sonka). 😀
Örök szerelem szimbólum, múltbéli varázs és a való világ nyomora
Az Arany háromszög túránk első állomása volt Agra, itt található a Taj Mahal.
A Taj Mahalt az 1600-as években építtette az akkori mogul birodalom uralkodója, Sáh Dzsahán, 14. gyermekük szülésében elhunyt feleségének emlékére. Nem hiába nevezik az örök szerelem műemlékének. Hát igen, kinek mi. Ki így, ki úgy fejezi ki szerelmének mértékét. A 22 éven át épült mauzóleum az indiai muszlim építészet remekműve. Rajastani fehér márvánnyal van borítva, a díszítésekhez pedig különböző drágaköveket használtak fel.
Én ámulatba estem, mikor megláttam, ahogy a karneolból kirakott virágszirmok vezetik a fényt. Varázslatos.
Taj Mahal
Nagy turista látványosság ellenére igen békés hely. Hatalmas park veszi körül, ahol az arra hajlamosak biztos romantikus hangulatba esnek. Ami aztán hamar el is múlik, amint a Világörökségtől visszatérünk a jelen világba.
Egész Indiában hatalmas a szegénység
De a nagyvárosokban ennek látványa valahogy elvész. Valahogy elsiklik felette az ember. Hajléktalanokat, kéregetőket a világ más nagy városaiban is látni. De ami Agrában van, az igazán szemet, ill. inkább szívet szúr.
Mérhetetlenül nagy a nyomor. Mindenhol kéregetők, az utca porában fekvő emberek. Rengeteg a bőrbajos és a csonka. Mezítlábas gyerekek gumiabronccsal játszanak, míg mellettük a szemétdombot malacok túrják.
Nagyon-nagyon szomorú látvány. Ahol csak tudtunk, adakoztunk. Az árusoktól ékszereket vettünk, amikre persze igazán nincs szükségünk, mégis… A gyerekek kezét kézfertőtlenítővel mostuk, a maradék ételünket szétosztottuk, és akik megengedték, hogy fotót készítsek róluk, azoknak borravalót adtam. De persze mindenkin segíteni nem lehet.
Több helyen is vásároltunk utcai árusoktól
Sajnálatos, hogy ilyen szegények az emberek, de ami még sajnálatosabb, hogy sok turistákkal teli helyen ezt az állapotot kihasználva próbálják az ember zsebéből kicsalni a pénzt, majd a saját nyomorukon mégsem segítenek. Ezért nagyon meg kell gondolni, hogy mit és hova adakozunk.
A jó tett visszahat: ingyen narancs Fatehpur Sikriben
Biztos te is hallottál már a „jóság bumerángról”, a jó körforgásáról. Ha máshonnan nem is, a jól ismert közmondásunkból, miszerint „jó tett helyébe jót várj”. Várj??? Hát nem tudom… Közmondásunk szerintem itt egy kicsit megbukik. Ne azért tegyünk jót, hogy aztán ugyan ezt elvárhassuk másoktól is. Ez nem egészen így működik. De hiszem, ha valaki szívből tesz jót – legyen az bármi is, a jó körforgása előbb vagy utóbb, de visszaér hozzá. Ennek igazáról Indiában is megbizonyosodtam.
Az Arany háromszögünk második csúcsa, Jaipur felé tartottunk, ahol még mai napig élnek maharadzsák, de uralkodói joguk már csak saját palotáik kapuin belülre terjed ki. Az ország irányításával kapcsolatos dolgokba már nincs beleszólásuk. Rangjuk viszont ettől még ugyan olyan tiszteletben van tartva, mint régen.
Édesszájú lévén nem sok időt bírok ki valamilyen édesség nélkül. Úton a maharadzsák városa felé a túra táskámból pár praliné mellett az utolsó kekszet és csokit kotortam elő. A sofőrünk, aki mindig hatalmas mosollyal az arcán nyitotta nekünk a kocsi ajtaját, arra a kérdésemre, hogy szereti-e a csokoládét izgatottan „hát persze”-vel válaszolt. Úgy döntöttem, a pralinékon osztozom, a kekszet és az utolsó csoki szeletet pedig a sofőrünknek adom. Végül is én bármikor ehetek, de vajon ő is? Abban már nem voltam olyan biztos.
Nem telt el fél óra sem, mikor megálltunk útdíjat fizetni, egy árus a kocsink mellé tolta a szekerét. Narancsot árult. Ki sem kellett szállnunk a kocsiból. Lehúztam az ablakot, a barátnőm vásárolt tőle. Továbbítottam a pénzt, ő pedig végül még egy narancsot nyújtott a kezembe. Először nem is gondoltam, hogy azt nekem szánja. Pedig igen. Az enyém volt. INGYEN! Annyira meglepődtem, hogy nem is tudtam rá semmit reagálni.
A héja itt-ott még kicsit zöld, kicsit fakó, de számomra a világ legízletesebb narancsa volt. Apró porszem a világ mindennapi történéseiben, de annál nagyobb hatással volt rám.
Ki az, aki ingyen narancsot remélne pont Indiában?!
A spiritualitás és az asztrológia hihetetlenül fontos Indiában
A ma is Indiában élő indiaiak szerénysége, jósága és kedvessége iszonyatosan lenyűgöz. Szerintem ez az, ami miatt elsősorban nem az ott lévő kosz és nyomor foglalkoztatott. Az emberek őszinte mosolya minden nap jó érzéssel töltött el.
Az emberek őszinte mosolya minden nap jó érzéssel töltött el.
Az egy hetes túránk alatt rengeteget tanultam a hinduizmusról, hogy az Istenek (Visnu vagy Krisna) miért kék színűek, hogy miért szent állat a marha vagy, hogy a szvasztika (horogkereszt) számukra a szerencsét, ill. a három hindu Isten és az emberi lény összeolvadását jelképezi.
A buddhizmus is valamelyest a hinduizmussal áll kapcsolatban. Talán ezért fogott meg annyira India?!
A hinduizmus alapja a szent hármasság, a három Isten; Brahma, a teremtés, Visnu, a megtartás és Siva, a rombolás, majd megújítás istenének egysége. Habár a három főisten mellett még több száz, vagy ezer isten és azok reinkarnációi vannak jelen a vallásban, mégis leginkább az egységes, végső valóságban hisznek, ami szerintük hitrendszertől függetlenül mindenki számára ugyan az, csak a hozzá vezető út különbözik. Nagyon tetszett, hogy a vallási másságot elfogadják és tiszteletben tartják. Sokan az indiaiak közül is keresztények vagy muszlim vallásúak. Minden esetre, aki ott él, az mindenképpen spirituális(abb) szellem.
Nagyon érdekes volt, még Fatehpur Sikriben egy árustól nyakláncot vettem. Valamiért a bordó gránátköves tetszett a legjobban, pedig a bordó egyáltalán nem is az én színem. Később, Jaipurban egy drágakő üzemben kiderült, hogy a bordó kő az én szerencse kövem, ami születési hónapomhoz kötődik. Indiában a horoszkópra igen nagy hangsúlyt fektetnek. Mindenkinek egyedi horoszkópja van. Amit nem csak a születési hónap, hanem az idő és a hely alapján határoznak meg. A horoszkópnak igen nagy súlya van. Fontos a munkakeresésnél és a párválasztásban is.
A házasságok még mai napig többnyire család által megszervezett házasságok.
A házasságkötés előtt asztrológushoz mennek és a horoszkópok alapján megnézik, hogy mennyire „kompatibilis” a két fél egymással.
Min. 15% egyezés kell, hogy legyen a párok között. De hogy az a 15% mi alapján jöhet ki? Na, azt nem sikerült kiderítenem.
Harmadik szem, curry és Bollywood – India színpompás arca
Indiában az is nagyon tetszik, hogy a modern világ nincs olyan nagy befolyással a kultúrára.
Az emberek szeretik megtartani a hagyományokat, a nők többsége még mindig a helyi szárit (kb. 6m hosszú egy darabból álló ruhát) viseli és sok helyen a férfiakat is hagyományos ágyékkötőben látjuk sétálni az utcán. Szeretik a sok ékszert, az aranyat. Gyerekek, felnőttek, férfiak és nők egyaránt hordanak gyűrűt, karkötőt és fülbevalót is, a homlokukon vagy hajtövükben pedig egy festett pontot vagy vonalat.
Ez többféle dolgot is jelenthet. Jelentheti a misztikus harmadik szemet, ami Sivának is volt, ahol összpontosulnak a gondolatok és az ember eggyé válik az univerzummal. De nőknél jelentheti például egyszerűen azt is, hogy már férjnél vannak.
A többség még ma is indiai zenét hallgat és természetesen Bollywood filmeket néz. Azt is megtudtam, hogy a legszebb színészek mind Pandzsáb tartományból valók. Mai napig gyakori a riksával (sofőr által hajtott triciklivel) való közlekedés. Mi is így róttuk a köröket Delhi belvárosának szűk utcáiban.
Az egy hetes túránk igazán felejthetetlen élmény. A szerényebb körülményektől függetlenül biztosan állíthatom, hogy India csodás. Rengeteg a történelem, az érdekes látnivaló. Az emberek mosolygósak és kedvesek, imádom, ahogy egytől egyig mind rázzák a fejüket, ami jelenthet bármit; igent, nemet, talánt. Ez mindig meglepetés. Emellett én még az indiai konyhát is imádom! A sok curry és fokhagymás kenyér lángos szerűség, mmmmmmm! Egy hétig nem bírtam betelni vele.
Indiából Mumbai és Goa nekem még biztosan hátra van.
Ne állítsátok meg Terézanyut! – Avagy jó néha jónak lenni
A bengáli Kalkutta egy külön utam volt. Az út tervezésekor első dolgom volt, hogy utána nézzek a Szeretet Misszionáriusainak és a Teréz Anya Háznak.
Teréz Anyáról már mindenki hallott. Azt is tudjuk, hogy jó volt. De azt tudjuk, hogy mitől volt jó? Vagy, hogy mitől volt Kalkuttai Szent Teréz, amikor Agnes valójában albán származású volt?
Vallásos családból származó és elhivatott Isten hívőként 18 évesen az ír Loreto Rendhez jelentkezett apácának, mert tudta, hogy nekik van missziójuk Indiában. Pár hónap angol tanulás és az új név, „Tereza nővér” felvétele után 1929-ben megérkezett Kalkuttába, Indiába, majd fogadalmat tett Istennek, hogy életét szerénységben, szüzességben, engedelmességben fogja élni és gyermekek tanításának szánja. További tanulás és tanítás után, már „Teréz Anyaként” 1948-ban a környékbeli nyomornegyedekben élőkkel kezdett el foglalkozni. A betegeket ápolta, a gyerekeket oktatta, hitet és szeretetet adott a nyomorban élőknek. 1950-ben alapította a Szeretet Misszionáriusainak közösségét Kalkuttában. 1951-ben pedig indiai állampolgárrá vált, mert szerette volna az országot, melynek rászorulóit szolgálja a magáénak is tudni. Érdekes, hogy 1920-ban vajon mi vonzhatott valakit Indiába?
A rengeteg központ, amit élete során nyitott, tetőt ad a hajléktalanok feje fölé, ételt az éhezőknek, ápolást a betegeknek, ellátást a gyerekeknek, és mind a mai napig működik.
Így az első, a kalkuttai központ is. Jelenleg 40 katolikus nővér él ebben a központban, ahol több, mint 70 gyereket ápolnak a 2 hónapostól egészen az 5 évesig. Habár Kalkuttában is van elég látnivaló, a legtöbb időmet én is ebben a központban töltöttem. Száraz ételt, pár hónap alatt mások segítségével együtt összegyűjtött szappant, egyéb alap piperéket és játékot vittem a gyerekeknek. A központ csak az adományokból él. Adományokból oldják meg a gyerekek ruházkodását, étkezését. Így kívánságnak nagyon helye nincs, eszik, amit kapnak, vagy amire éppen futja, hordják a ruhát, amit más már kinőtt.
Forrás: evangelikus.hu
Pár óra az Anya Házban egyszerre merített ki és adott hihetetlen sok energiát. Örülök, hogy átélhettem.
Pénzadományokból fizetik az épület fenntartásához és működéséhez szükséges díjakat is. És itt a közüzemi díjakra gondolok, nem pedig az olyan luxuscikkre, mint a telefon vagy az internet, mert az természetesen nincs. Igazán becsülendő, amit ezek a nővérek ezekért a gyerekekért tesznek. A legtöbb gyerek az utcáról oda került árva, de van, akit a családja a nincstelenség miatt nem tud ellátni.
A gyerekek fele hátrányos helyzetű, valamilyen betegségben szenved. Autista, testi- vagy szellemi fogyatékos. Szívszorító volt nézni ezeket a piciket, ahogy az épület egy ventilátorral hűtött emeleti termében, a kis ágyaikban, vagy azok körül játszanak. Engem nagyon vegyes érzések, szomorúság, boldogság, frusztráció egyszerre fogott el.
De ha ilyen helyre látogat az ember, semmi esetre sem szabad a sajnálatot kimutatni. Igazából nincs is miért, hiszen ezek a gyerekek szerencsések, hogy van, aki gondjukat viseli egészen iskolás korukig. Nem számít, ki honnan jött, milyen a vallása, mindenkit ugyan úgy szeretnek. Jó volt látni a mosolyt és a boldogságot az arcukon, mikor valaki új érkezik hozzájuk. Gondolom már ezt is megszokták. Az önkénteseken kívül, akik hosszabb ideig naponta járnak a házba és foglalkoznak a gyerekekkel, naponta több más látogató is érkezik, aminek a miértjét ők még biztos nem értik, de örülnek bárkinek, akivel lehet egy kicsit játszani. A szőke hajammal igazi különlegességnek számítottam, a barátságosabbak azonnal megrohamoztak. Egy két éves kislány nem beszélt, de perceken keresztül csak a hajamat simogatta. A délutáni játék után a többiekkel együtt kézen fogva mentünk a vacsorára, este fél hatkor pedig imádkozni.
Incredible India
Az eddigi összes indiai utam különleges volt és mindig várom, hogy visszatérjek, hiszen mindig fedezek fel valami újat, érdekeset és persze spirituális energiákkal telve távozom. India teljesen feltölt a maga elképesztő ambivalens módján. Ha még nem tapasztaltad, bátran ajánlom!
Ha tetszett a cikk, tarts velem a következő hónapban is.
[sgmb id=”2″]
