Az olvasás javítja a koncentrációt, fejleszti a memóriát, bővíti a szókincsed, magabiztosabb társalkodóvá tesz és még számos haszna van. Lássuk, pontosan melyek ezek és azt is, hogy miért nem szeretnek olvasni a magyar fiatalok.
Legyen szó egy könyv, vagy akár egy velősebb cikk elolvasásáról, a lényeg, hogy eddzük a szürkeállományunkat. Valaki kikapcsolódásból, lazításból, tanulásból, önfejlesztésből, a valóságból való menekülésből, kalandozásból, kíváncsiságból vagy éppen unaloműzésből olvas. Netán mindezekért együtt. Ráadásul ahogy fejlődik a technológia, annyiféle eszközünk is van rá: telefon, tablet, számítógép, e-book olvasó és persze a hagyományos kézbe fogható, szagolható, firkálható, lapozható változat. Magam részéről utóbbit preferálom.
Hogyan és mennyit olvas a magyar?
A fiatalok sajnos nem igazán szeretnek olvasni: a tizen- és huszonévesek 28 %-a egyáltalán nem olvas könyveket, 35% egy hónapnál ritkábban, 16% heti rendszerességgel és mindössze 7 százalékuk olvas naponta. Legalábbis ez derül ki a Szonda Ipsos egyik felmérésből.
Vagyis a fiatalok 63 százaléka alig vagy szinte soha nem olvas könyvet!
A számokból láthatjuk, hogy sajnos a fiatalok olvasási szokásai hagynak némi kívánnivalót maguk után, éppen ezért nagyon fontos az ösztönzés. Minden olyan kezdeményezés, amely olvasására, az olvasás szeretetére buzdít, példaértékű az új generáció számára. A mi jelenlegi felelősségünk, hogy a jövőnk olvasott (szak)emberek kezében legyen. Én például azt a kihívást vállaltam, hogy 2017-ben minden héten elolvasok egy könyvet. Csatlakozz hozzám, ha van kedved!
A World Culture Score Index eredménye (a világméretű médiafogyasztási felmérés) azt mutatja, hogy a magyarok hetente átlagosan 6 óra 42 percig bújják a könyveket, ezzel az előkelő 10 ország között vagyunk olvasásában. Ez viszont egy nagyon jó hír!
Miért nem szeretnek olvasni?
Íme az indokok említési, illetve fontossági sorrendben:
- időhiány (55%)
- nem érdekli a könyv (45%)
- nem köti le az olvasás (32%)
- drágák a könyvek (31%)
Ismét meg kell említenem, hogy ezek az adatok a 14-25 éves korosztályra jellemzőek, az idősebbeknél sokkal jobb az arány, illetve láthatod, hogy világszinten a benne vagyunk a TOP 10-ben az olvasási hajlandóságunkat illetően. Szóval egész sokat olvasunk másokhoz képest (most mindegy is, hogy mit), viszont a fiatal generációt nem ártana ösztönözni. Például azzal, hogy tudatosítjuk bennük az olvasás jótékony hatásait.
Fejlesztenéd a kreatív szemléletmódodat? Iratkozz fel a Szikramailre, kérj értesítőt a Szikra Hub-hoz való csatlakozáshoz. A Szikra podcastban kreatív kérdések és inspiráló beszélgetések várnak, de ha többre vágysz, szeretnéd felszabadítani a benned lévő kreatív erőforrásokat, iratkozz be az online Szikra kurzusokra, illetve olvasd el az Élj kreatívan! könyvet, töltsd le hozzá ingyen a 60 oldalas munkafüzetet. Ha céges tréning vagy előadás érdekel, látogass el a weboldalamra: evaszlafkai.hu
1. Az olvasás mentálisan stimulál
Tanulmányok kimutatták, hogy az olvasás lassítja (vagy esetleg meg is akadályozhatja) az Alzheimer-kór és a demencia lefolyását, mivel aktivizálja az agyi területeket, így tartva mozgásban. Ugyanúgy működik az agy is, mint bármely más izom a testben, vagyis megfelelő gyakorlatokkal aktívan és egészségesen tartható. Ilyen módszer az olvasáson kívül a sakkozás, keresztrejtvények és a társasjátékozás is.
2. Csökkenti a stresszt
A nap folyamán felgyűlt problémák nehezen hagynak kikapcsolódni, pedig muszáj vele megküzdened, különben a stressz meg is betegíthet. Jó módszer a sport, illetve az olvasás is. Ha nem tudsz szabadulni a feszültség forrásától, és másra koncentrálni, egy jó kis regény segít elcipelni egy másik világba. Olvasás közben nem a problémán és annak vonatkozásin pörögsz, hanem feloldódsz a jelenben. A sztori a jelenben tart és segít a problémátóél független cselekményre fókuszálni. Ezáltal pihen az agyad. Lazít. Ráadásul megnyugtat, csökkenti a vérnyomásod és a légzésszámot.Kvázi relaxált állapotba kerül a tested és a szellemed.
3. Növeli a tudásod
Minden dolog, amiről elolvasol, csupa új információval tölti meg a mentális kincsesládádat, amelyeket bármikor felhasználhatsz az életed bármely területén. Ráadásul a tudásodat senki nem veheti el tőled, az a tiéd és folyamatosan bővítheted.
4. Bővíti a szókincsed
Azt hiszem ez nem különösen meglepő, hogy minél többet olvasol, annál bővebb lesz a szókincstárad. Mindegy, hogy szakcikkeket olvasol, vagy szépirodalmat, a való életben és a szakmádban is fogod tudni hasznosítani az olvasottakat. Tájékozottabb leszel és magabiztosabban fejezed majd ki magad.
Gondolom Te is hallottál már róla, hogy a legnagyobb szókincsű költőnk Arany János. És azt is tudod, hogy ez számokban hogyan néz ki?
Arany János élete során 287 425 szót írt le és ebből 59 697 egyedi szót használt. Ezzel pedig hivatalosan is megnyerte a magyar költők szókincsversenyét. Összehasonlításképp a magyar nyelvben összesen 60–100 ezer egyedi szó van, egy átlagos értelmiségi egyévnyi beszédét rögzítve körülbelül 25-30 ezer szó fordulna elő.
Nem azt mondom, hogy Arany kötetet kell lapozgatnod – bár nem válik hátrányodra -, hanem azt, hogy ha minél több szót olvasol, annál több szót fogsz ismerni. Ilyen egyszerű.
5. Fejleszti a memóriád
Ha egy hosszabb sztorit olvasol, több mindent meg kell jegyezned, hogy élvezd és értsd is az olvasottakat. Ráadásul minden plusz információ, amit megjegyzel, növeli az új szinapszisokat (agyi pályákat), és erősíti a régieket, amely által javul a rövid távú memória.
6. Fejleszti a kreativitást
Ahhoz, hogy jó ötleteink legyenek, problémamegoldásra fókuszálhassunk, alternatív megoldóútvonalak találjunk ki, rugalmasan alkalmazkodjunk a változáshoz, szükségünk van egy csomó új szinapszisra az agyunkban. Olyan információ összekapcsolódásokra, amelyek eddig nem találkoztak. Ahhoz, hogy találkozzanak, minél több inger kell, hogy érjen bennünket, mondjuk ezért is érdemes sokat utazni, sok emberrel megismerkedni, számos szituációt kipróbálni stb. Az olvasás egy klassz utazás az agynak, egy fantáziahullámvasút, ami által gyarapszanak az ismereteink és nő a szinapszisok száma. Persze ahhoz, hogy ez bekövetkezzen, nőnie kell a figyelemkapacitásunknak is.
Bővebben ebben a cikkben » HOGYAN FEJLESZTI AZ OLVASÁS A KREATIVITÁST? SOKSZÍNŰBBEN, MINT GONDOLNÁD!
Kreatív fókuszú önfejlesztő online kurzusok. Rendhagyó módszerek, izgalmas témák, egyedi önismereti és fejlesztési technikák! Cégeknek is. Kíváncsi vagy?
7. Növeli a koncentráló képességed
Információdömping világunkban folyamatosan ér valami interakció bennünket, fél szemmel mindig az e-maileket sasoljuk, közösségi médiát figyeljük, csörög a telefonunk, híreket olvasunk a kis képernyőinken, közben személyes kontaktusba is kerülünk, vagyis folyamatosan multitasking van. Megoszlik a figyelmünk, a fókuszunk, ráadásul minden terepen teljes értékűen kellene szerepelnünk. Sokkal jobban fog menni a fókuszálás, ha legalább 15-20 percet olvasunk naponta, mert amikor egy történetre irányítjuk a teljes figyelmünket, az megedzi a koncentrációs képességünket. Vagyis jobban helyt tudunk állni a napi kihívásokban, ha gyakrabban olvasunk könyvet.
8. Fejleszti az íráskészséged
Az sem elhanyagolható, hogy minél többet olvasol, annál több stílust, technikát ismersz meg és így formálod a sajátodat. Manapság annyi blogot írnak fiatalok, nem árt minél tájékozottabbnak és olvasottabbnak lenni, hiszen az előnyeit mi magunk is kamatoztathatjuk.
+1. Olcsó szórakozás
Ha veszel egy könyvet, akkor magadba fektetsz be. A tudásodat fejleszted, valamint az előbb felsorolt összes tényezőt. Tehát egy könyv költsége elenyésző a számos hatásához képest. Ráadásul a legtöbb online magazin ingyenes, vagy az offilne változattal együtt is nagyon olcsó az előfizetés. Ezen kívül van egy csomó e-book, amit ingyen is elérsz. Itt csemegézhetsz!
Ennél azért jóval több pozitív hatása van az olvasásának, oszd meg velünk a saját véleményed, tapasztalatod kommentben! 🙂
Szóval mindegy, hogy mit olvasol, legyen az klasszikus irodalom, költészet, divatlapok, életrajzok, vallásos szövegek, önsegítő kézikönyvek, sport újságok, romantikus regények, a lényeg, hogy olvass. Ám a legjobb, ha nem csak online teszed ezt, hanem kézbe fogsz egy könyvet, szabadjára engeded a kíváncsiságod és munkára fogod a képzeleted. Tapasztald meg az olvasás jótékony hatásait.
Csatlakozz az #52hét52könyv kihíváshoz!
Te is szeretsz olvasni, de alig van rá időd? Csatlakozz a kihíváshoz. A 2017-es olvasási kihívásban partnerem volt a HVG Kiadó, akikkel azóta is tart az együttműködésünk, többek között minden héten más-más könyvre nyújtanak 40%-os kedvezményt a szikraolvasóknak. Látogass vissza erre az oldalra minden héten!
Hogyan fejleszti az olvasás a kreativitást? Sokszínűbben, mint gondolnád!
A kikapcsolódáson kívül az olvasásnak olyan előnyei is vannak, amelyekbe nem is gondolunk bele, amikor elmélyülünk egy klassz könyvben. Hogy micsoda? Például a kreativitás fejlesztése, amire azért is igen nagy szükség van, mert mire felnövünk, a szintje 100 százalékról 2% alá csökken. Lássuk, hogyan fejleszti az olvasás a kreativitást, és miért van rá olyan égető szükség napjainkban! ELOLVASOM!
Ha olvasás, akkor Ott Anna és Szabados Ági
A témával kapcsolatban ajánlom figyelmedbe a Szabados Ágival készült podcast interjút, illetve Ott Annával készült cikket is: „A könyvek voltak gyerekkoromban a társaim” – Ott Anna #olvass vagy az Annával készült rendhagyó podcast adást a Szikra Kreatív Nézőpont podcast csatornáján.
Ha olvasás, akkor Szabados Ági is fontos referenciapont. Hallgasd meg az adást, amelyben velem beszélgetett a Lapozza99-re podcast csatornáján.
A cikket inspirálta: lifehack.org | Fotók: pinterest.com
Csatlakozz most a Szikra Hub-hoz, amely egy kreatív fókuszú tudástár, és fejlődj több mint 300 inspiráló tudásanyagból. Irány a szikrahub.hu! További lehetőségek: SZIKRAMAIL, ONLINE KURZUSOK.
Kreatív szemléletmód a fókuszban – előadások, kurzusok, céges tréningek változatos témákban, rendhagyó nézőpontokból. evaszlafkai.hu
Találj rá az egyedi és szabad önmagadra!
A kreatív szemléletmód kinyitja az ajtókat – segít rugalmasabban megoldani a problémákat, felszínre hozni az ötleteket, a saját utadat járni, megragadni a lehetőségeket, hatással lenni másokra, önmegvalósítani, szabadnak, egyedinek érezni magad és kiteljesíteni az életedet. Egyszerűen felvillanyoz! A jó hír, ez a kíváncsi hozzáállás mindannyiunkban fellelhető és fejleszthető. A könyvben nemzetközileg elismert szakértők, hazai szakemberek, inspiráló történetek és elgondolkodtató feladatok segítenek kreatív éned fejlesztésében. Az eljkreativan.hu weboldalról INGYEN LETÖLTHETŐ FÜZETTEL!
Kíváncsi vagy?