London, vagyis London környéki kisváros, magányos nő a vonaton, alkohol, túlsúly, vágyott élet, képzelgések. Akár Bridget Jones is lehetne, pedig ez egyáltalán nem az, sőt! A hasonlóság itt véget is ér.
Kortyolok egyet, aztán még egyet, a doboz félig máris üres, de sebaj, van még három a lábamnál a nejlonszatyorban. Péntek van, szóval nem kell, hogy bűntudatom legyen, amiért iszom a vonaton. Juhé, ott a péntek. Most kezdődik a buli.
Már ebből a cikkből is kiderülhetett, hogy Bridget Jones rajongó vagyok, így nem meglepő, hogy egy ilyen mondattal indítom írásomat a fenti bevezető után. Nagy a hasonlóság kettejük között, mégis ez a lány teljesen más. A Lány a vonaton Paula Hawkins első könyve és nem csak nálunk, hanem nemzetközileg is igen gyorsan a sikerlisták élére került.
Egy teljesen szokatlan könyv, teljesen új stílussal és nem várt fordulatokkal.
A történet viszonylag lassan indul és bontakozik ki. Először kiderül, hogy a főhős elvált, alkoholista és már a munkáját is elveszítette. PR cégnél dolgozott, benne volt az üzleti nyüzsgésben, mégis szinte lehetetlen volt számomra azonosulni vele. Valószínűleg élete mélypontján van, helyzete lényegében kilátástalan.
A valaha szebb napokat is megélt Rachel naponta ingázik lakóhelye és London között, természetesen vonattal. A teljes sztori abból bontakozik ki, amit a vonatról lát maga körül. Képzelgések, álomvilág, józan és részeg pillanatok keverednek és mindent átsző a hazugság.
Nem akartam végigolvasni, de nem tudtam letenni…
A lassú kezdés, a hosszú leírások és meglehetősen nyomott hangulat mind arra ösztönöztek, hogy ne olvassam végig a könyvet. Valami miatt azonban mindig új oldalt, új fejezetet kezdtem. Hogy miért? Mert egyre kíváncsibb lettem, hogy mi tud kikerekedni ebből a történetből. Mi lehet a végkifejlet, mennyire lehet pozitív a zárás (azt ugyanis nagyon szeretem, igénylem). Érdekelt, hogy mi lesz a lánnyal a vonaton és érdekelt, hogy a kusza szálak hogyan válnak eggyé, vajon kitisztul-e a kép. És ami különösen foglalkoztatott az az, hogy meg tudom-e szeretni Rachelt.
Amikor könyvet olvasok, akkor általában a sztori nagyon nagy hatással van rám. Gyakran álmodom a történettel, nagyon sokszor viszem tovább fejben a szálakat. Beleélem magam és azon is sokszor gondolkodom, hogy én hogyan cselekednék. Emiatt különösen fontos, hogy valamilyen szinten tudjak azonosulni azzal, aki a történet középpontjában áll. Ennél a könyvnél azonban ez is nagyon nehezen ment. Alig volt olyan cselekedete, gondolata Rachelnek, amellyel egyetértek vagy legalábbis szimpatizálok.
Sajnáltam, szántam és sokszor dühös voltam rá.
Talán ez volt a kulcsa annak, hogy nem tettem le a könyvet. És végül egészen magával ragadott. Az utolsó egyharmadban pedig már nagyon izgalmasnak éreztem és igen, a végére volt benne valami szerethető.
A hangulatot tekintve a magány, az elveszettség, a hideg üresség hatja át. Én legtöbbször Budapest felé ingázva a vonaton olvastam, a hangulat tehát nagyon megérintett. Az első részek alatt hihetetlen magányt éreztem, egészen lehúzott. Ez is nehezítette azt, hogy haladjak a történettel. Aztán ahogy tényleg egyre mélyebbre vittek az események kezdtem elfogadni a könyvben uralkodó nyomasztó légkört. A sztori további érdekessége, hogy valójában Rachel szemszögéből indul és tényleg az ő története, mégis vannak aspektusok, amelyeket teljesen más nézőpontból szemlélhetünk meg: van ugyanis egy „új feleség”, Anna és van az áldozat, Megan.
Ha röviden kellene összegeznem, akkor valójában azt mondanám, hogy nehéz történet annak ellenére, hogy a cselekmény végül annyira nem is volt bonyolult. A nagyon erős belső megélések és az E/1-es elbeszélés teszi nagyon méllyé és valódivá. Szokatlan, rideg és érdekes. Kimondottan újszerű élmény volt számomra.
Te is olvastad már? Ha igen, Te hogy élted meg?
Paula Hawkins: Lány a vonaton, XXI. Század Kiadó, 2015.
