Ez a 8 szokás jellemző az ötletdús emberekre

Szerző: Szlafkai Éva
"Minden ötlet már létező ötletek újszerű kombinációja"

A kreatív ötletalkotás vagy az AHA-élmény megélése nem egy kiváltságos csoport sajátja, de nem is elég az almafa alatt üldögélve várni, hogy jól fejbe vágjon a Heuréka pillanat. Van, akinek bejött, de azért erre ne alapozzunk. A szemléletváltás, látókör szélesítés egy jó tipp azoknak, akik ötletdús megoldásokra vágynak. De van még itt pár tipp, egyenesen a Fast Company-tól.

Íme 8 egyszerű szokás, amely elősegíti az ötletalkotást!

Sok minden múlik a szokásainkon. De vajon melyek közülük azok, amik segítenek kiszabadítani a kreatív géniuszt a palackból.

Teresa Amablie, a Harvad üzleti adminisztrációval foglalkozó professzor asszonya a következőket mondta a Fast Companynak:

A kreativitás számos dologtól függ: tapasztalat, tudás és technikai képességek, tehetség, képesség új utak felfedezésére és elég (lelki) kapacitás, hogy túl lehessen lendülni a nem kreatív időszakokon.
Teresa Amablie – Harvardi professzor

Azok az embereknek, akiknek a fejéből ötletszikrák csapkodnak, van néhány szokásuk, ami közös, vagyis mindannyiukra jellemző. És most Te is leshetsz el belőle, hogy segítse a mindennapjaidat.

1. Lassan hoznak meg döntéseket

A London Bussiness Fórumon Guy Claxton úgy határozta meg az intelligenciát, mint bővülő ötletet, és mint ilyen, idő kell a bővüléséhez.

Amikor egy döntésen agyalunk, közben buborékként megjelenhetnek a fejünk felett az ötletek, amelyek majd segítik a döntést. Az ötlet nem egy Heuréka pillanatban születik meg, az inkább az inspirálódásra igaz. Szóval nem kell a döntéseket elkapkodni, inkább priorizálj!

Ha nem kell egy döntést azonnal meghozni, határozd meg, hogy mikor kell és addig ne is töprengj rajta!

Hidd el, az elengedés, vagy inkább a margóra küldés alatt is megtalálnak az ötletek, sőt, talán akkor igazán. Hiszen ilyenkor gyűlnek még információk, hallgathatsz megérzésekre, tapasztalsz dolgokat, amelyek mind segítik a kreatív folyamatot. Valójában ez a kreatív problémamegoldás 2. szakasza, az inkubáció.

2. Van belső ösztönző erejük, motivációjuk

Azok az emberek, akiknek általában nagyszerű ötleteik vannak, motiváltak a saját munkájukban, amennyiben az érdekes, izgalmas, kihívást tartogat, bevonódva érzi magát, élvezetes. Kutatások garmada állítja, hogy az emberek a saját ösztönző erejüket, belső motivációjukat használva tudnak igazán kreatívak lenni, nem pedig nyomás alatt, elvárások közepette, versenyben, jutalomért cserébe. Ezt már Daniel H. Pink is megmondta.

Van egy nagyon jó kis bejegyzésem, ami ezzel a témával részletesebben foglalkozik egy óvodai kísérletet szemléltetve: Óvodai kísérlet a vállalati motivációról

Ugyebár tartja a mondás, hogy azt kellene tenned, ami örömmel tölt el és akkor örömmel töltene el, amit teszel. A legtökéletesebb kép, ha olyan munkát végezhetsz, ami megfelel a szakmai kvalitásaidnak, a kreatív gondolkodási képességeidnek, belső motivációs rendszerednek és támogatja az ötleteid megvalósulását.

3. Mindig a nulláról indulnak

Ahelyett, hogy javítgatnák a meglévő dolgokat, inkább egy még nem létezőt fejlesztenek. Hogy fedezz fel új lehetőségeket? A cikk elején is említett Choi azt mondja.

Ne azt kérdezd magadtól: „Hogyan tudok egy okostelefont megtervezi?” Kérdezd inkább azt: „Miről szól a kommunikáció?”. Amennyiben ilyen hozzáállással kezded a munkád, minden bizonnyal új lehetőségeket tudsz majd felfedezni.

4. Különleges, szokatlan helyekről inspirálódnak

Tekints ki a szakterületedről! De tényleg. Miért keresnéd ott az információt, ahol más is? Az olyan, mintha egy helyben toporogtál.

A legtöbb szakértő a saját iparágában keresi a megoldásokat, az inspiratív forrásokat, de mire megtalálja, már más is megtalálta. Mi lenne, ha gyorsabban jutnál hozzá az infóhoz, az igazán megkülönböztetne a többiektől, nem?
Sooshin Choi – College for Creativ Studies vezetője

Ha fel szeretnél töltődni érdekes élményekkel, különleges ötletekkel, más szemszögből tekintenél a problémádra, akkor szakadj ki a megszokott gondolkodási sémákból és inspirálódj máshol! Kérdezz meg más szakterületről embereket, hogy ők miként látják a problémád, mert jó ötletet adhat egy más nézőpont! Nézz meg más szakterületről embereket munka közben, ők hogy dolgoznak, milyen módszereik vannak, hátha Te is fel tudsz használni belőle valamit a saját munkádhoz.

Womenspiration - inspiráló női programsorozat

Ha inspirálódás, akkor Womenspiration. Fotó: Pakó Petra

5. Hajlandóak kockázatot vállalni

Sokszor halottam már, hogy nem feltétlenül a képességeik különböztetik meg a sikeres embert a nem sikerestől, hanem a kockázatvállalási hajlandóságuk. A sikeres ember fogja az ötletét, felbecsüli a kockázatot és cselekszik. A kockázatvállalás egyébként nehéz terep, okosan kell felmérni a viszonyokat és sok szempontot érdemes figyelembe venni a döntéseknél.

A bátorság témáról mindig Elizabeth Gilbert jut eszembe, és az egyik kedvenc mondatom tőle:

 A kreatív élet az, amikor a döntéseinket a kíváncsiságunkra, nem pedig a félelmeinkre alapozva hozzuk meg.
Elizabeth Gilbert, író, előadó

6. Mindig új dolgokat próbálnak ki

A berögzült viselkedések kivétel nélkül a múltból fakadnak, viszont ezek a jövőben behatárolhatják a viselkedésünket.

Éppen ezért a kreatívan gondolkodó emberek igyekeznek kerülni a rutint, a megszokott, úgymond bevált útvonalakat. Mindig mást keresnek, ami új ötletekre sarkalja őket. Mi lenne például, ha kipróbálnál néha olyan ételeket, amiket azért nem eszel, mert mondjuk fiatalon nem szerettél. Bíráld felül a címkédet, ki tudja, lehet, hogy most már ízlene. Miért is ne?

A Coca-Cola „Ne címkézz!” c. kampányfilmje  egy nagyon érdekes kísérlet a témával kapcsolatban.

7.) Összefüggéseket találnak a tapasztalataik között

A nagy ötletek gyakran két egymástól független dolgok eredményei. Steve Jobs is azt mondja, hogy ha megkérdezel embereket, hogy honnan jött egy-egy nagyszerű ötletük, valószínű nem fognak tudni rá értelmesen felelni.

Pattant a szikra, csatlakozott egy korábbi tapasztalathoz, új összefüggéseket látott benne és minden szinergiaként együtt alkotta meg az ötletet. Talán azért is képesek így tenni, mert nyitottak az új dolgokra, élményekre, tapasztalásokra.

8.) Nyitottak a varázslatra

Ez hangzik a legjobban, nem igaz?

Erről (is) Elizabeth Gilbert, és ez a cikk jut eszembe, aki azt mondja, hogy az ötletek odakint várakoznak a megfelelő emberre, aki életre kelti őket. Aranyos gondolat. 🙂 Ennek alapján akár tekinthetünk az egész ötletteremtésre olyan szellemben, hogy az ötlet lehetőség, ami egészen addig láthatatlan marad, amíg nem valaki képes a saját (varázs)dobozából kinézni, hogy meglássa azt.

Te képes vagy rá?

 

Csatlakozz most a Szikra Hub-hoz, amely egy kreatív fókuszú tudástár, és fejlődj több mint 300 inspiráló tudásanyagból. Irány a szikrahub.hu! További lehetőségek: SZIKRAMAIL, ONLINE KURZUSOK.

Kreatív szemléletmód a fókuszban – előadások, kurzusok, céges tréningek változatos témákban, rendhagyó nézőpontokból.  evaszlafkai.hu

Ezeket olvastad már?