Szeretnéd jobban megérteni a másikat (akár a párod) és a vitásnak készülő helyzeteket megoldani? Bagdy Emőkének van pár bölcs gondolata a témában.
Egyik nap néztem egy nagyon rövid riportot Dr. Bagdy Emőkével, a pszichológiatudomány magyar nagyasszonyával, amely egy igen érdekes témakört járt körül mindössze 4 percben. De ebben a 4 percben olyan bölcsességkoncentrátum volt, amit érdemes meghallgatni, megfogadni és megosztani. Én is ezt teszem.
Életbátorság, nézzünk derűsen szembe az élettel
Így hangzik Dr. Bagdy Emőke életfilozófiája:
Ahogyan szeretjük azt, ugyanúgy köszön vissza ránk az élet. Éppen ezért derűvel, optimizmussal (persze normál határokon belül, nem hurrá optimizmussal) nézek elébe és nem hagyom a reményt még kicsit sem lelohadni, ez az amit táplálok. És az életbátorság. Ez lett az én életfilozófiám.
Hogyan tudjak a másik közlésére úgy reagálni, hogy az pont a szívébe találjon?
Érdekes kérdés, ugye? A válasz sallangmentesen annyi, hogy a szükségleteire kérdezzünk rá a másiknak, ha elutasítást kapunk. Fontos, hogy ne arra ugorjunk, amire úgy érezzük, hogy belénk csípett, megsértett, mert az csak egy álca. Valójában másról van szó, ami talán ő sem tud. Inkább támogassuk, és hozzuk felszínre a mögöttes szándékot.
A sértődés helyett nézzünk a szavak mögé és fejtsük meg a másik üzenetét!
Még egy kiragadott részlet a miniriportból:
A kihívásokat és a konfliktusokat úgy kell fogadni, hogy azok szinte megmérik az ember életnívóját, hogy miként reagálsz az adott helyzetben: menekülsz, nekimész, kiállsz, hátrálsz…
Egyetlen megoldás létezik: az, hogy megküzdünk vele. Megoldani nem tudjuk, csak szembenézni és megbirkózni vele. Ehhez bátorság kell! Életbátorság”
Nézd meg a videót, ha szeretnél néhány okos dolgot hallani ettől a bölcs asszonytól, aki olyan kedvesen és kicsit mívesen formálja az intelligens és szárba szökkenő mondatokat, hogy öröm hallgatni.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Leadfotó: Nagy Szabolcs | szeretlekmagyarorszag.hu
[sgmb id=”2″]