Kreativitás gyermekkorban – Segíts a gyerekednek kreatív egyéniséggé válni!

Szerző: Szlafkai Éva

Nem az a jó kérdés, hogy miért fontos a kreativitás gyermekkorban, hanem inkább az, hogy miként lehet a gyerekekben csurig lévő kreatív potenciált felnőttkorra is megőrizni? Hogy miért? Mert e nélkül a készség nélkül ők már nem fognak tudni lépést tartani a világgal. 

Gondolj bele, hogy a mai gyerekek 70%-ának olyan szakmája lesz felnőttkorára, amely ma még nem ismert. Soha ezelőtt nem volt ilyen a világon. Soha! Ez egy brutál gyorsan változó és fejlődő kor, amiben csak úgy fogunk tudni helytállni, ha felvértezzük magunkat a kreatív szemlélet készségével. Szóval, ha a gyerekedből sikeres és elégedett felnőttet szeretnél nevelni, akkor érdemes belemélyedned a témába.

Dr. George Land kreativitáskutató TED-előadásában a történelmünk kb. 2 millió évét egy 12 hónapos kalendáriumban jeleníti meg. Januárban kezdődött a kőkorszak, majd november végén a tűzhasználat. December 29-én jelenik meg a mezőgazdaság és 31-én a tudomány. Aznap dél körül indul el a tömegtermelés. És december 31. 23:59-kor pedig robban a fejlődés minden területen, ami magával hoz egy rakat problémát (oktatás, kereskedelem, egészségügy, kommunikáció közlekedés, vallás, tudomány stb). Ezeknek a megoldása pedig csak kreatív szemlélettel, problémamegoldó készséggel lehetséges.

A kreatív gondolkodásról az adott menüpontban olvashatsz egy csomó cikket.

Kreativitás gyerekkorban – ne veszítsük el a 96%-át!

Tony Buzan 2006-os kreativitás felmérésének eredményét már olvashattad ebben a cikkben, és ugyanazokat az aggasztó adatokat kaptuk, mint anno a NASA tesztjéből, amit a fent is említett Dr. George Land készített*. A NASA szakemberek kiválasztásához használt tesztet 1600 3-5 év közötti gyerekkel is elvégeztették, majd 10-15 éves koruk körül ismét. Az első időszak felmérése 98%-os kreativitás szintet hozott, addig a 10 éves kori már csak 30%-ot, 15 évesen 12%-ot.

A tesztet 280000 felnőttön is elvégezték, és csak 2% kreativitás szint jött ki átlagban.

Úgy tűnik, hogy a nem-kreatív-viselkedés tanulás eredménye. Szóval ideje valami oktatás reformnak, nem? A jelenlegi rendszer az iparosodás korszakába nyúlik vissza (kb. 200 évre), aminek a célja a „ha, akkor” típusú nevelés volt, illetve, hogy megtanítsák a munkásoknak, hogyan értsék meg és hajtsanak végre utasításokat. Szerinted ez a szemlélet ma mennyire hasznos?

A kreativitás képesség többek között olyan ötletek létrehozására, amelynek célja a problémák alternatív megoldása, lehetőségek felismerése és kihasználása. Kíváncsi tudásvágy, amely meglévő ismereteink újszerű összerendezésével segíti a fejlődést (és a 21. században a túlélést).

A Szikra magazin a kreatív nézőpontot keresi minden cikkben. 🙂

NASA-kreativitás-teszt

Fontos, hogy a gyerekek (ahogy mi, felnőttek is), képesek legyenek a komfortzónájukból kilépve nézőpontokat váltani, a fantáziájukat használva alternatív megoldási útvonalakat felfedezni, illetve megkérdőjelezni a dolgokat, mondjuk dogmákat, tradíciókat, hierarchiát, sőt, az internet is.

Mi jellemző a magas kreatív potenciállal rendelkező gyerekre?

Ha felismered, hogy a gyereked rendelkezik ezen tulajdonságok többségével, akkor ápold benne ezt a fantasztikus varázst. Ha viszont nem, akkor ideje fejleszteni a kreatív gondolkodást, hiszen ez tanulható, fejleszthető, tanítható.

  • A kreatív gyerek állandóan kérdez, nagyon kíváncsi. Mindenre!
  • Keresi a kivételeket bármilyen magyarázatban, ez az alternatív útfelfedezés. Hallgasd kíváncsian az érveit, ha ellenkezik veled a gyerek, érdekes dolgokat mondhat.
  • Szokatlan ötleteket keres a bevált megoldások helyett.
  • Mindenről eszébe jut valami teljesen más, csaponganak a gondolatai és ki is mondja őket. Mi ez, ha nem jó asszociációs képesség?
  • Megkérdőjelezi a mások számára elfogadott dolgokat.
  • Szerteágazó és dús a fantáziavilága.
  • Nem tart a megfeddéstől, bátran képviseli az álláspontját, gyakran meglepő dolgokat fogalmaz meg érvként.
  • Élvezi a szabad alkotást, amelyhez a fantáziája adja a táptalajt.
  • Sokszor kritizálja a felnőtteket és úgy amblokk a dolgokat.
  • Jó megérzései vannak, intuitív.
  • Játékos és tele van ötletekkel, nem baj, ha a valósághoz nem sok közük van. Sőt!

Én milyen voltam gyerekként? Sokszor feleseltem, vagy mondjuk úgy, vitába szálltam másokkal, mert más elgondolásaim voltak a hivatalos nézőpontról (általánostól kezdve a főiskolán át a munkahelyig). Vekerdy Tamás mondta aranyosan, hogy az ilyen gyerekek nem szemtelenek (mint ahogy rájuk sütik), csupán kreatívak, mernek másként gondolkodni és megkérdőjelezni dolgokat. Köszönöm!

Kreativitás gyermekkorban - Segíts a gyerekednek kreatív egyéniséggé válni!

Hogyan tudod fejleszteni a gyerkőcöd kreativitását?

Rengeteg féle módon, de íme, néhány javaslat:

  • Ne akard őt legyőzni, fogadd el, hogy a kreatív agya több dolgot többféle módon érzéke! Hallgasd őt nyitottan és vedd komolyan.
  • Ha együtt játszotok – ami a dánok szerint is nagyon fontos -, akkor a hangulat legyen könnyed, felszabadult. Ne legyenek elvárások.
  • Ha fejleszted, akkor a feladatokat ne így hívd, hanem kalandnak, felfedezésnek, játéknak.
  • Ha beszélgettek, akkor az ne kioktatás legyen, hanem tapasztalat átadás, gondolatcsere.
  • Törekedj a pozitív visszajelzésekre, megerősítésekre, amelyek a cselekvésre, és ne tulajdonságra irányuljanak! Dicsérd a kreatív megközelítésekre irányuló próbálkozásait!
  • Ha kérdez a gyerek (pl. fogalomra, és nem adatra vonatkozóan), akkor válaszolj kérdéssel! Mondjuk mesél valamit és kérdez, akkor mondd azt, „Szerinted miért van ez így?” Ezzel elindulhat egy építő beszélgetés, vagy egy közös válaszkeresés.
  • Ne akarj mindent helyette megoldani, törekedj rá, hogy ő próbálja megtalálni a helyes megoldási útvonalat, persze cinkostársként legyél ott mellette. 🙂
  • Ne kijavítsd a tévedését, hanem próbáld rávezetni, hogy a gyerek maga jöjjön rá, mi lehetett a gond a megoldásával!
  • Fogadd és kezeld pozitívan a hibát! Te magad is éld és értsd meg, hogy a tévedéseknek is van hasznuk, hiszen lehet, hogy egy sokkal jobb megoldáshoz vezetnek. Keressétek meg együtt a hibáknak a hasznát, hogy később a gyereked ne kudarcként élje meg, ha valami nem sikerült a várt módon, hanem legyen kedve újra és másként próbálkozni, hiszen a hiba a fejlődés velejárója.
  • Az erőfeszítést díjazd, ne az eredményt vagy a tulajdonságot. Erről már sokat olvashattál a szemléletváltással foglalkozó cikkeimben. Ha valamit jól oldott meg, akkor nem az Ügyes vagy! az igazán hasznos bátorítás, hanem inkább az, hogy „Nagyon kitartóan oldottad meg ezt a feladatot, nem szegte a kedvedet, hogy nem jutott eszedbe egyből!” vagy „Ez aztán a kreatív módszer, miért jutott eszedbe, hogy így oldd meg?„. Te hogyan szoktál dicsérni? A szemléletváltásról szóló Nők az útON podcastban elmesélem egy saját sztorimat ezzel kapcsolatban.
  • A kreatív gondolkodást ne jutalmazd, hiszen ez önmagában jutalom. Maradjon is így. Mesélek egy ehhez kapcsolódó kísérletet.
  • Bátorítsd a kísérletezést, próbálkozást!

Születnek még cikkek mondjuk gyerekeknek (és felnőtteknek) szóló játékos kreativitásfejlesztő gyakorlatok formájában, illetve a Szikra FB oldalon folyamatosan vannak ilyen feladatok.

Kreativitás gyermekkorban - Segíts a gyerekednek kreatív egyéniséggé válni!

Légy kíváncsi!

Számos szikracikkben olvashattál már kreatív gondolkodást fejlesztő írásokat, teszteket, könyveket, illetve az egész Szikra magazin is erről szól. De még többet fogok róla írni, nemcsak cikket, de könyvet is, valamint ősszel jönnek workshopok is a témában. Érdemes egyébként Barta Nikolettet, a Womenspiration társalapítóját is felkeresni, aki oktatásfejlesztőként gyerekekkel és többek között alternatív tananyag kidolgozásával foglalkozik, továbbá nemrég egy kreatív mentorprogrammal segítik a pályaválasztás előtt állókat, valamint nyáron fullon van Bizniscool táborokkal. Mit mond Niki a témával kapcsolatban?

A munkaerőpiac gyökeres átalakulásokon megy keresztül. Egyes tanulmányok szerint ma 10 óvodás korú gyermekből nyolcnak olyan foglalkozása lesz, ami ma még nem is létezik, ráadásul egyre többen lesznek szabadúszók, vállalkozók, dolgoznak majd projekt alapon, ezért érdemes a gyerekek azon készségeinek fejlesztésére helyezni a hangsúlyt, amelyek szakmától függetlenül, egységesen hasznukra válnak. A kritikus gondolkodás, projekt alapú szemlélet, kooperáció, visszajelzésadás mellett a kreativitás fejlesztése kulcsfontosságú, hiszen ha egy gyerek kreatív, akkor bármilyen elé kerülő kihívást jó eséllyel meg fog tudni oldani, sőt, a kihívásokat lehetőségként kezdi megélni. A kreatív gyermek képes alkotni, újítani, ötletei túlmutatnak a megszokotton és végső soron ez az a képesség, ami fejleszti és előreviszi a világot.

Ha tovább mélyednél a témában, nagyon ajánlom Kaszás György Kreativitássuli című könyvét is némi munícióért.

* George Land, az Arizona Innovation Institute társalapítója egy hosszú távú kísérletben 1600 ötéves gyerekkel végeztette el a NASA kreativitástesztjét. Ugyanezt a panelt újratesztelte tíz- és tizenöt éves korukban. Az ötévesek eredménye 98% volt, míg a tízéveseké 30%, a tizenöt éveseké pedig 12%. A tesztet 280 000 felnőttön is elvégezték, és csak 2%-os kreativitásszint jött ki átlagban. Hivatkozik rá: Kaszás György: Gondolkodjunk, mert vagyunk. Budapest, HVG Könyvek 2011, 18.

 
Élj kreatívan! könyv CTA

Találj rá az egyedi és szabad önmagadra!

A kreatív szemléletmód kinyitja az ajtókat – segít rugalmasabban megoldani a problémákat, felszínre hozni az ötleteket, a saját utadat járni, megragadni a lehetőségeket, hatással lenni másokra, önmegvalósítani, szabadnak, egyedinek érezni magad és kiteljesíteni az életedet. Egyszerűen felvillanyoz! A jó hír, ez a kíváncsi hozzáállás mindannyiunkban fellelhető és fejleszthető. A könyvben nemzetközileg elismert szakértők, hazai szakemberek, inspiráló történetek és elgondolkodtató feladatok segítenek kreatív éned fejlesztésében. Az eljkreativan.hu weboldalról INGYEN LETÖLTHETŐ FÜZETTEL!

Kíváncsi vagy?

Ezeket olvastad már?