“20 évvel később derült ki, hogyan kovácsolhatok előnyt az állandó nyughatatlanságomból”

Szerző: Vendég Szerző
saját utunk, Erdelyi Csilla_365letszikra.hu urbanfamily

Mindig irigyeltem azokat, akik képesek voltak ugyanarra az egy tantárgyra, hobbira, szakmára fókuszálni hosszú éveken keresztül. Az első megrázkódtatás akkor ért, amikor általános iskola 1. osztályában drága Eta néni „sokoldalúságomért” gratulált a karácsonyi ünnepségen. A szót sem értettem akkor. Több, mint húsz évvel később derült ki, hogyan kovácsolhatok előnyt ebből az állandó zizegésből, nyughatatlanságból és kalandkeresésből, amikor pr manager lettem egy multinál. Na ott aztán mindennel kellett foglalkoznom, a Fradi focistáitól Mika Häkkinnen-en keresztül a német Filharmonikusokig. Hát mit ne mondjak, nem unatkoztam végre. Erdélyi Csilla vendégszerzőnk írása.

Tulajdonképpen, ha jól utánagondolok, nálam az „out of the box” gondolkodás mindig is egy nagyon mélyről jövő vágy volt (abszolút boldogtalan kisvárosi tinédzserlétet okozva ezzel), amelyet először külföldi utakkal, majd állásváltoztatásokkal és végül az álomszakmám megtalálásával tudtam csillapítani.

Nekem a legfontosabb tanulság mindezekből az, hogy

  1. ne legyünk magunkkal túl szigorúak és türelmetlenek,
  2. ne essünk kétségbe, hogy nem ugyanarra vágyunk, mint a többiek,
  3. keressük meg mi az, ami igazán feldob, ami igazán boldoggá tesz, és azzal foglalkozzunk,
  4. ehhez muszáj bátornak lennünk, időnként le kell lépnünk a megszokott útról.

A legjobb az egészben az, hogy ha egyszer elkezdjük a saját utunkat járni (a legeslegnehezebb a legelső lépés lesz) utána már minden jön magától.

Íme bizonyítékul, hogy hogyan kezdődött nálam:

19 évesen egy kisvárosi utazási irodában ültem, és a pult alatt kötögettem (de tényleg). Irtó hervasztó volt. Aztán betoppant egy ottani volt kollégám azzal, hogy nem akarok-e Vorarlbergben egy síszállodában dolgozni. Naná, hogy akartam.

Két hét múlva már Diana hercegnő kedvenc szállodájának klotyóit pucoltam.

De cserébe minden délután Európa legszebb pályáin síeltem. És végre valami mást csináltam. Innentől a többi már magától jött: egy újabb síszezon Tirolban, egy nyári szezon Sevillában flamenco tanulással egybekötve, egy karib-szigeteki recepciós állás. És már meg is szereztem a diplomámat a KVIF-en, vendéglátás és szálloda szakon. Mert úgy éreztem, az utazás a mindenem. Meg a máshollakás.

Aztán jött egy újabb mélypont

Nem sokkal később egy nagyvárosi szállodában ültem, és az asztal fölött bámészkodtam. Irtó hervasztó volt ismét. Aztán betoppant a gyerekkori barátnőm azzal, hogy nem akarok-e a tőzsdén háromszor ennyi fizetésért dolgozni. Naná, hogy akartam.

Két hónap múlva már Chicagoban mutogattam a magyar brókereknek az ottani tőzsdéket.

Végre megint valami mást csináltam. Innentől a többi már magától jött: amerikai irodabútorokat értékesítettem, aztán 3D tervezőprogramot, majd egy brókercég kommunikációját szerveztem. Majd újabb mélypont: az orosz válság.

Folytathatnám még a sort, de egy biztos: az életünk egy állandó körforgás.

Hiába mondják, nem hisszük el. Amikor a csúcson vagyunk, azt gondoljuk, ott maradunk (egyébként szerintem az is tud unalmas lenni), és amikor a mélyponton, akkor meg azt, hogy soha többet nem leszünk képesek felállni.

Amikor a csúcson vagyunk, azt gondoljuk, ott maradunk, és amikor a mélyponton, akkor meg azt, hogy soha többet nem leszünk képesek felállni.

Szerencsére ez nem így van, de néha keményen össze kell szednünk magunkat, és azt is el kell fogadnunk, hogy nem minden „kör” egyforma. Ez még nehezebb, ha egyéb tartozékainkra  (férj, gyerek, kutya, szülők stb.) is figyelemmel kell lennünk, de én azt mondom, hogy ne hagyjuk, hogy a körülmények megbénítsanak. Ha nem érezzük jól magunkat a bőrünkben, akkor keressünk tovább, változtassunk akkor is, ha az kisebb-nagyobb nehézségekbe ütközik.

Nem kell mindent borítani, már az is nagyon klassz, ha egy-két apró dologgal sikerül kilépnünk a „dobozból”.

A boldogtalan beletörődés a legrosszabb válasz, és változtatni mindig lehet.

Csilla blogja

Csilla blogja

Fontos szerintem, hogy időnk nagy részét olyan dolgokkal töltsük, amit imádunk csinálni. Sőt, még jobb, ha ezzel keressük a pénzünket is. Ha ez lehetetlen valamiért, akkor pedig okvetlenül találjunk rá időt, hogy foglalkozhassunk a hobbinkkal. És mégis honnan tudjuk, hogy mi is az? Onnan, hogy abba képesek vagyunk annyira belefeledkezni, hogy nem vesszük észre az idő múlását.

Ma már igazán könnyű hasonló gondolkodású embereket megismerni, akik sokat segíthetnek céljaink elérésében. Én az Instagram-ot is szeretem erre használni. Így ismertem meg a 365letszikra alapítóját is, akivel azóta is tart a kölcsönös eszmecsere, és akinek köszönöm a lehetőséget, hogy itt is megoszthatom gondolataimat. Én köszönöm Csilla. 🙂 – szerk.

Erdélyi Csilla vendégszerzőnk írásaurbanfamily.blog.hu

[sgmb id=”2″]


HA TÉGED IS HAJT A KÍVÁNCSI TUDÁSVÁGY ÉS A DOBOZON KÍVÜLRŐL SZEMLÉLNÉD A VILÁGOT, KÖVESD A SZIKRÁKAT! IRATKOZZ FEL A SZIKRAMAILRE VALAMINT CSATLAKOZZ A FACEBOOK ÉS AZ INSTAGRAM OLDALUNKHOZ!

Ezeket olvastad már?