Gondolkodtál már azon, hogy vajon mások szemében mennyire vagy hiteles, mennyire bíznak benned? Érdekes kérdés és mielőtt alaposan beleássuk magunkat, azt mindenképpen szem előtt kell tartani, hogy konkrét választ nem fogunk kapni erre senkitől. Hát, akkor hogyan indulhatunk el? Szokoli Bernadett cikke elgondolkodtató kérdések mentén segít felmérni a hitelességünket.
Egy korábbi cikkben már készíthettél bizalomtérképet, ahol azt vázolhattad fel, hogy Te kikben bízol, most pedig megfordítjuk a dolgot, és önmagadat veheted górcső alá.
A hitelesség lényege
Ha azt vizsgáljuk, hogy mi is a bizalom és mennyire bíznak bennünk, akkor eljutunk a hitelességhez és bátran feltehetjük magunknak a kérdést, hogy vajon mennyire vagyunk hitelesek? Nos, ez rögtön két további kérdést eredményez. Egyrészt érdemes átgondolnunk azt, hogy számunkra mit is jelent a hitelesség.
Igen, valóban nem egyszerű, hiszen már legalább 3-4 olyan kérdés merült fel, amelynek megválaszolása akár hosszú önismeretei folyamatot is eredményezhet. Éppen ezért ennek a cikknek csak az a célja, hogy a hitelesség sokrétűségét mutassa be és egy irányvonalat adjon ahhoz, hogy hol lehetnek nehézségeink vagy dilemmáink a témakörben.
A megítélés elég szubjektív, de vannak olyan megfogalmazások, amelyekkel a legtöbben tudunk azonosulni.
Hiteles lehet az, aki tartja a szavát, aki önazonos, aki mindig aszerint cselekszik, amit mond. De hiteles az is, aki nem játszmázik, egyenes vagy éppen megfelelő szaktudással rendelkezik.
Mindezekből látszódik, hogy hasonlóan a bizalomhoz, a hitelességnek is van érzelmi és szakmai aspektusa egyaránt. Így amikor hitelességről gondolkodunk, akkor azt sem árt eldöntenünk, hogy személyes kapcsolatainkban vagy szakmai aspektusból szemléljük.
Hitelességünk feltérképezéséhez jó itinert ad Stephen M. R. Covey és Rebecca R. Merrill A bizalom sebessége című könyv, amelyet már a bizalomtérkép felvázolásánál is alapul vettem. Ebben a könyvben tesztet is találunk arra vonatkozóan, hogy vajon mennyire vagyunk hitelesek.
De akár magunk is átgondolhatjuk az alábbiakat ahhoz, hogy képet kapjunk magunkról.
Mérd fel a hitelességed!
A kérdések nem egyszerűek és az is lehetséges, hogy néhány perc vagy egy óra alatt nem tudjuk megválaszolni. Hagyjunk magunknak időt arra, hogy eszünkbe jussanak példák, szituációk. És mielőtt belevágunk, tűzzük ki a célt: mit szeretnénk megtudni magunkkal kapcsolatban? Mennyire állunk készen arra, hogy a válaszokat, befogadjuk? És vajon mennyire tudunk őszinték lenni önmagunkhoz?
Papír, toll és nyugodt körülmények, csend szükséges hozzá. És persze Te magad.
Önmagunk feltérképezése:
- Gondold végig, hogy szakmai vagy magánéleti szempontból szeretnéd vizsgálni a hitelesség kérdéskörét. Sokszor komolyan különválik a kettő, tehát érdemes elkülöníteni.
- Önazonosságunk feltérképezése:
- Általában azt teszed, amit gondolsz?
- Saját értékrended egyértelmű saját magad számára?
- Az értékrended összhangban áll cselekedeteiddel?
- Amikor nem (mert lehet ilyen), annak általában mi az oka?
Ez utóbbi kérdésre számos választ adhatsz magadnak. Általános tapasztalat, hogy a konfliktustól való félelem, a másikkal szembeni empátia, a harmónia fenntartása megakadályozhat bennünket abban, hogy néha ne úgy cselekedjünk, ne azt mondjuk, amit valójában szeretnénk. Ez nem baj, akkor kell vele foglalkozni, ha ez nem egy-egy szituációban, hanem nagyon gyakran fordul elő. Ilyenkor lehetséges, hogy önbizalmunk inog meg vagy éppen tényleg nem szeretünk beleállni a konfliktusokba. Ha a mindennapi életünkben ez gondot okoz, akkor ezen a területen érdemes dolgoznunk, akár szakember segítségével.
Másokkal való kapcsolataink feltérképezése:
- Mennyire törődsz az emberekkel?
- Mennyire fontos neked mások jóléte?
- Van bennem irigység?
Hitelességünket az is meghatározza, hogy milyen viszonyban vagyunk más emberekkel és ezek a kapcsolatok milyen hatással vannak ránk. Amikor a bizalomtérképet rajzoltuk fel, akkor az volt a kérdés, hogy mi kiben bízhatunk. Ha azonban a másik oldalt vizsgáljuk, akkor az is fontos, hogy ezekkel az emberekkel milyen a viszonyunk, mennyit és hogyan foglalkozunk velük. Így tehát érdemes elővenni az akkor készített rajzot, hiszen akkor minden egyes emberre levetítve meg tudjuk vizsgálni a kérdést.
Erősségeid vizsgálata:
- Melyek a legnagyobb értékeim?
- Mely tulajdonságaimra vagyok büszke?
- Ezek a tulajdonságok mennyire tükröződnek tevékenységeimben, viselkedésemben?
Az erősségek vizsgálatakor fény derülhet bizonytalanságunkra, amely önbizalomhiányból fakadhat. Nem vagyunk biztosak abban, hogy egy-egy pozitívnak vélt tulajdonságnak valóban a birtokában vagyunk-e.
A kérdések mélységéből, összetettségéből is látszódik, hogy hitelességünk feltérképezése elég komoly önismereti munka.
A válaszok olykor nem egyszerűek és az is lehetséges, hogy nem tudjuk megadni rá a választ, hiányoznak támpontok. Éppen ezért az is elegendő, ha a kérdéseket átnézed és a jövőben ezek mentén próbálsz cselekedni. A válaszok, a viselkedésed tudatos figyelése segíthet abban, hogy megerősítsd magadban azt, hogy mennyire vagy valójában hiteles. Ha viszont úgy érzed, hogy ez a kérdés fontos számodra, de egyedül nem tudod megválaszolni, akkor bátran kérj segítséget szakembertől. Hitelességed megismerésével magabiztosságod, önbizalmad is erősödik, nem utolsó sorban pedig az önismereti úton is nagy lépést tehetsz.
LEADFOTÓ: negativespace.co
Csatlakozz most a Szikra Hub-hoz, amely egy kreatív fókuszú tudástár, és fejlődj több mint 300 inspiráló tudásanyagból. Irány a szikrahub.hu! További lehetőségek: SZIKRAMAIL, ONLINE KURZUSOK.
Kreatív szemléletmód a fókuszban – előadások, kurzusok, céges tréningek változatos témákban, rendhagyó nézőpontokból. evaszlafkai.hu