Mondj igent nem helyett! Ki tudja, milyen lehetőség talál rád…

Szerző: Szlafkai Éva

A robotpilóta üzemmódunk átsegít bennünket a napi döntéshozatalok nagy részén és a túl macerásakat, kockázatosakat lerázza rólunk, hogy ne menjen rá sok energiánk. Nagyon szuper, hogy kímél, viszont megfoszt minket egy csomó nagyszerű lehetőségtől. Mi lenne, ha inkább kicsit kockáztatnál? Kicsit mérlegelnél és másként döntenél. Mi lenne, ha igent mondanál olyan dolgokra is, amelyre korábban nem-mel feleltél? Bevállalod?

A mindennapokban számos lehetőség adódik, melyeket sok esetben észre sem veszünk és hiába vennénk, nem dönthetünk egy csomó dolog mellett. Viszont sokszor utólag sajnálunk helyzeteket, hogy kihagytuk, akár olyan apróságokat is, hogy nem adtunk pénzt egy hajléktalannak, nem mentünk el egy előadásra, nem segítettünk át egy vak embert a zebrán, nem tettünk fel egy fontos kérdést az orvosnak, nem szóltunk hozzá a meeting témájához, nem mentünk el randira valakivel, nem hívtuk fel az egyik barátunkat, lemondtuk az ebédet egy régi ismerőssel, ma sem futottunk mert esett a hó vagy éppen nem mentünk el szánkózni a gyerekkel. És ha megtettük volna?

Apróságok, de sokat számíthatnak, mert nem tudhatod, mit tartogatnak. Előléptetést, egy kellemes délutánt, új munkát, szerelmes pillanatot, büszkeséget, elégedettséget vagy éppen csak egy elégedett mosolyt, hogy megcsináltad.

Nem éri meg minimálisat kockáztatni és igent mondani nem helyett?

  • Az igen nyitottságot és önzetlenséget követel, míg a nem változatlanul hagyja a dolgokat.
  • Az igen kockázatot követel, a nemben semmi rizikó.
  • Az igen erőfeszítéssel jár, a nem problémamentes.

Ismerd meg magad új helyzetekben. Vágj bele, mondj igent!

Nyilván nem kell mindenre igent mondani, mérlegelj! Ha egy kis droggal és denaturált szesszel kínálnak valamelyik sötét utcasarkon, nem kell elfogadni és ugyanígy visszautasíthatod a részegen száguldozást a városban, sőt, a felesleges túlórákkal járó plussz feladatokat is, de ésszerű dolgokra nyugodtan mondj igent.

Azokra a dolgokra érdemes igent mondani, amelyek erős reakciót váltanak ki belőlünk.

Egyetlen igen naponta/hetente elegendő lehet, hogy észrevegyük a kínálkozó lehetőségeket, éberebbé váljunk és kicsit kilépjünk a robotpilóta üzemmódból.

  • Eddig egyedül ebédeltél a gép előtt? Menj ki a kollégákkal az étterembe!
  • Nem volt kedved elmenni bulizni egy új helyre? Menj!
  • Nem mertél lemenni a konditerembe, mert megbámulnak. Ne törődj velük, menj le!
  • Nem szoktál pénzt adni a hajléktalannak? Adj neki egy százast, vagy valami kaját!
  • Nem mentél futni, mert nem volt kedved? Irány a pálya!
  • Nem volt kedved ahhoz a találkozóhoz? Menj el!
  • Nem merted kipróbálni a snowboardot? Vegyél egy órát!
  • Nem mentél még egyedül moziba? Ülj be valami klassz filmre!
  • Nem akarsz szabira menni, hiába vagy fáradt? Vegyél ki egy napot és menj el szaunázni!
  • Nem mertél fizetésemelést kérni? Vágj bele!
  • Nem akar a gyerek oviba/suliba menni? Most az egyszer engedj neki és töltsetek el egy napot kettesben!
  • Tetszik az a srác/csaj a másik osztályról? Hívd el randira!

Ki tudja, milyen lehetőségeket tartogatnak a bevállalt helyzetek… Kíváncsi vagy?

Most élj! HVG könyvek - legyél jelen

Mondj igent!

 

3/52. feladat: Ezen a héten mondj igent olyan dologra, amelyre egyébként nemet mondanál!

A feladat annyi, hogy a héten mondj mindenre igen-t, amire korábban nem-et mondtál volna.

Új utak és új lehetőségek várnak rád. Az igen-ek nyitottságot, erőfeszítést és kockázatvállalást követelnek, így sokkal bátrabb és tudatosabb lehetsz a kihívás után. Plusz új és akár egy életre szóló élménnyel/baráttal/párkapcsolattal vagy egy jobb munkával lehetsz gazdagabb. Persze nem kell, hogy belemenj sok ostobaságba a feladat miatt és számolatlanul vágj rá igeneket mindenre, de fontold meg a választásaidat. Legalább egy dologra mondj igent, vállalj be valamit, amit akár csak 1 nappal ezelőtt is elutasítottál volna. Klassz dolgok történhetnek egy igen után. 🙂

Ha megvan a Most élj! című könyv, akkor a 145. oldalon tudod vezetni a tapasztalataidat, ha pedig nincs, oszd meg a kihívás csoportba tartozó több száz emberrel! Hajrá!

Konklúzióm

Nyitott ember lévén hajlamos vagyok az igenekre, úgyhogy én inkább arra voltam kíváncsi, hogy vajon mivel lehet ezt még építő jellegűen fokozni. Nem azt mondom, hogy a héten hatalmas áttörések lettek az életemben, de közvetetten mégis. Mondok néhány dolgot, mire jött az igen, nem helyett:

  • Mínuszban, hóban, szélben is menni futni reggel. (Ez óriási szó nálunk)
  • Akkor is lemenni erőnléti edzeni, ha alig tudom beletuszkolni az e heti időrendbe.
  • Elkezdeni megszervezni egy éves eseménysorozatot. Köszi Niki! <3
  • Lefoglalni előre két kiruccanást/nyaralást is (Utolsó pillanatra szoktam halasztani).
  • Éjjel menni moziba (Ok, nem nagy kunszt, de embert próbáló :D).

Ezek voltak azok azok az igenek, amelyek tovább vittek, hozzám tettek, a többi szokásos igent most hagyjuk, klassz hét volt! 😉

Neked milyen volt a heted?


Mi ez a kihívás?

Ez a kihívás egy felszabadultabb, derűsebb, lazább, boldogabb élet lehetőségéhez vezet! Próbáljunk ki új dolgokat, szélesítsük a látókörünket, éljük meg másként a hétköznapjainkat! Erről szólt a 2018-as kihívásom: #52hét52kihívás, amelyről ebben a cikkben olvashatsz bővebben! Az 52 heti feladat a zárt FB csoportban találod. Kíváncsi vagy? Ha Te is kipróbálod ezt a kihívást, bármikor belevághatsz. 

Csatlakozz most a Szikra Hub-hoz, amely egy kreatív fókuszú tudástár, és fejlődj több mint 300 inspiráló tudásanyagból. Irány a szikrahub.hu! További lehetőségek: SZIKRAMAIL, ONLINE KURZUSOK.

Kreatív szemléletmód a fókuszban – előadások, kurzusok, céges tréningek változatos témákban, rendhagyó nézőpontokból.  evaszlafkai.hu

Ezeket olvastad már?