Kíváncsi voltam, hogy az ismerőseim, akik külföldön élnek, hogyan látják a járvány körüli intézkedéseket és hogyan telnek a mindennapjaik. Meséljenek most ők első kézből, hogy különféle nézőpontokat ismerhess meg, és beleláthass, nem vagy egyedül, más is ugyanezen megy keresztül, mint te… egyazon petricsészében ücsörgünk. Épp ezért van a helyzetben egyfajta kollektív erőforrás is – a karantén hangulat ellenére –, amiből töltekezhetünk.
Svédországba, Olaszországba, Spanyolországba, Ausztráliába, Ausztriába, Belgiumba és az Egyesült Arab Emirátusokba „utazunk” most, hogy benézzünk mások karantén-mindennapjaiba.
Az alábbi két kérdést tettem fel a lányoknak:
- Mit tapasztalsz az országodban, hogyan reagál a jelenlegi krízishelyzetre és te mit gondolsz róla?
- Hogyan éled meg a változást a mindennapjaidban és hogyan tervezed eltölteni (átvészelni) az előtted álló időszakot?
Ahogy a kérdésekből is láthatod a válaszok inkább szubjektívek lesznek, mint objektívek, kérlek, így is kezeld őket, mindenki úgy éli meg, és úgy látja a helyzetet, ahogy, és ehhez szíve joga. Ha lenne még hozzájuk kérdésed, nyugodtan tedd fel akár a közösségi oldalon a poszt alatt vagy itt a cikk alatt, bizonyára szívesen válaszolnak. 🙂
Svédország, Malmö – Tóth Villő
Tóth Villő Dániában él és dolgozik évek óta, ám most átköltözött Svédországba. A Skandináv nézőpont rovatban olvashatsz tőle cikkeket.
Helyzet, ahogy én látom
Jelenleg Svédországban, Malmöben tartózkodom a barátomnál, de permanensen Koppenhágában élek, így az ottani helyzetet is figyelemmel kísérem. Ami Dániát illeti, most a jó idő beköszöntével a parkok és a tengerpart tele van, ami a kormány rendelkezése ellen megy, de már szigorúan büntetik állítólag a 10 embernél nagyobb létszámú gyülekezést. A dán minszterelnökasszony és a kormány intézkedései nekem kifejezetten szimpatikusak. Nagyon korán reagáltak, lezárták a határokat és április 13-ig marad a határzár, illetve iskolák, egyetemek, közintézmények, éttermek, minden zárva. A kormány folyamatosan tájékoztatja az embereket és biztatja a népet. Ami a gazdaságot illeti, mivel négyszeresére nőtt a munkanélküliek aránya az utóbbi 2 hétben, ami nagyon aggasztó. A kormány sok intézkedést hoz az ügy orvoslásáért és segélycsomagokat ad a cégeknek, hogy átvészeljék ezt az időszakot. Az élet lelassult, viszont az itt szokatlan jó idő és napsütés kicsábítja az embereket a természetbe.
Svédországban más a helyzet. Itt nem vezettek be nagyon szigorú intézkedéseket, minden nyitva van szinte egy-két kivétellel (mozi, egyetemek). Kicsit átkozódtam, hogy a svédek teljesen idióták és hogy itt rosszabb lesz mint Olaszországban, de egyelőre sem a fertőzés sem pedig a halálesetek nem kiemelkedőek a régióban, illetve inkább Stockholm körül van a veszélyzóna. A kormány nem látja szükségszerűnek a teljes szabadságkorlátozást és a gazdaság teljes leállítását.
A svéd kormány két okból lehet nyugodtabb, ami egyrészt kulturális, másrészt gazdasági: a kormány megbízik az emberekben, hogy a saját legjobb belátásuk szerint cselekednek.
Rendeletek helyett inkább iránymutatást adtak és lassan hoznak be szabályozásokat is (500 helyett, már csak 50 a megengedett max létszám gyülekezés esetén), másrészt itt nem él együtt három generáció, individualista társadalom lévén az idős generáció külön él, legtöbbször otthonokban – Svédországban az egyik legmagasabb az egyedül élők aránya, a gyerekek hamar elköltöznek a fészekből és saját lábukra állnak. Nem utolsósorban pedig az egészségügyük jó állapotban van. Malmö kicsit kihalt az átlaghoz képest, de nem vált szellemvárossá, sokan sütkéreznek parkokban, természethez közel.
Változás, ahogy megélem
Sajnos engem a cég nem tudott megtartani a vírus miatt kialakult gazdasági helyzet miatt, ezért én most munkakereső lettem és a világ minden ideje az enyém. Azt hiszem hogy a világ egyik nagyon szerencsés pontján vagyok most, mert a munkanélküli segély itt majdnem eléri azt az összeget amit havonta kézhez kaptam, így szerencsére nincsenek álmatlan éjszakáim a pénzügyek miatt. Én ezt az időszakot a kezdeti szorongás után próbálom egy lehetőségnek felfogni. Letisztáztam magamban azt, hogy csakis azon dolgokkal kell foglalkoznom amik az én hatásköröm alatt vannak. Ezzel a hozzáállással pedig élvezem az újonnan jött szabadidőt és próbálom a magam javára/fejlesztésére fordítani.
A mostani élethelyzetemben nagyon fontos a napirend felállítása és a feladatok/célok kitűzése, másképp szétfolyik a napom és nem fogom magam jól érezni. Minden nap megpróbálok hasonló időben felkelni és lefeküdni. Mozgással kezdeni a napom, majd a feladataimmal és végül este a telefonomtól távol lenni, kikapcsolni. Most igazán lehetőségem van olyan dolgokat csinálni amiket ezer éve szerettem volna: sütöttem sütiket, főzök, olvasok, a szabadban vagyok—futok, napozok, biciklitúrázok, réti virágokat szedek—jógázom, meditálok, habfürdőt veszek, podcastot hallgatok, gyakran beszélek a családdal, barátokkal, erkélykertészkedem, társasozom a barátommal, filmet nézünk és magamat képzem, munkát is keresek—online kurzusokat csinálok, minden nap Duolingozok— naplót írok, ha ahhoz van kedvem, de elhoztam a kalligráfia szettem is.
Ezenkívül megtanultam sakkozni, így mostanában rengeteget sakkozunk a barátommal és az idő csak repül. Szóval én nem panaszkodom, mert szerencsére nem vagyok egyedül és minőségi időt töltehetek együtt a barátommal, illetve az együttélésbe is belekóstolhatunk.
Ausztrália, Melbourne – Markó-Balla Réka
Réka barátnőm 4 éve költözött ki Ausztráliába, ahol a férjével és kisfiukkal élnek.
Helyzet, ahogy én látom
Itt nálunk szerencsére mar a legelső napoktól komolyan vettek a helyzetet, főleg az országba történő belépésnél. Ezért is gondolom, hogy nálunk nem terjed olyan rohamosan, mint szegény olaszoknál vagy spanyoloknál. Múlt hét óta 2 embernél több nem gyűlhet össze, így bezártak a konditermek, éttermek stb. A kedvenc kávézóm nagyon jól megoldotta, ők csak elvitelre főznek kávét es nem lehet belépni sem, kiadjak neked ablakon A boltokban is ki vannak rakva mindenhova a 1,5 m távolságot mutató matricák a földön és ki is van írva a hentesnél, meg szinte minden kis üzletben, hogy max hány ember tartózkódhat egyszerre bent. Az iskolákban előbb kezdődött a téli szünet, bölcsőde viszont meg van, így amikor viszem Bencust, szarra kell először is fertőtlenítenem a kezem, becsekkolni Bencét es akkor jönnek átvenni a bejárati ajtónál. Én mar be sem vihetem őt.
Amikor elkezdődött ez az egész, az emberek teljesen megőrültek, nem lehetett wc papirt, kézfertőtlenítőt és alapvető élelmiszereket kapni, mert minden százasával vittek az emberek.
Már minden szupermarketben korlátozás van bizonyos termékekre, hogy mindenkinek jusson. Minket ez nem érintett annyira, mert ügyesen vásárolok. Párszor volt pelenka para, de megoldottuk. Egyébként azt tapasztaltam, hogy inkább fiatalok tartják be a social distancing szabályokat, az idősek pedig abszolút nem foglalkoznak vele, és simán 5 centire az emberek arcától kérdezik meg, hogy hol a tojás. Ettől meg tudnék őrülni.
Sokan hordanak maszkot és kesztyűt, kicsit olyan egy bevásárlás, mintha egy filmben lenne az ember. Mi egy nyugodt helyen lakunk közel egy folyóhoz, itt az emberek meg most is mennek sétálni és edzeni, de persze már nem csoportosan.
Változás, ahogy megélem
Most 3. hete dolgozom itthonról, Bencét probálom kevesebbet vinni bölcsibe. Sosem gondoltam volna, hogy nekem ennyire fog hiányozni a társaság, mindig úgy gondoltam, ha egyedül vagyok, úgy is jó, ha társaságban, úgy is. Most jöttem rá, hogy ez mennyire nem igaz, és nagyon is kell a társaság. Eddig nagyon sokat voltunk mindig sétálni Bencével, most mar ezt is lecsökkentettük és felállítottunk neki egy kis mini játszóteret a hátsó kertrészben.
Boltba járni is tiszta para, mindig attól felek, hogy valakinek pont mellettem van vírusa és én is elkapom. A legnagyobb félelmem, hogy átadom a gyereknek. Így amikor hazajövök a heti egy bevásárlásomból, mindig levetkőzöm es minden megy is a szennyesbe. A fertőtlenítésről meg ne is beszéljünk… Én személy szerint érzelmileg nagyon rosszul élem meg, mert nem akarom, hogy elkülönítsenek a kisfiamtól, ha valamelyikünknek karanténba kell menni.
Próbálom a saját kis rutinomat folytatni, de nagyon nehez itthonról dolgozni. Állandóan valami máson jár a fejem, pl. két email között berakok egy mosást vagy felporszívozok. Bencét próbálom lefoglalni, amennyire csak tudom, nem akarom, hogy sokat észrevegyen a törtentekből.
Olaszország, Milánó – Antal Ági
Ági 8 éve él Milánóban. Tavaly, az egyik Womenspiration reggelin találkoztunk és azóta is tartjuk a kapcsolatot.
Helyzet, ahogy én látom
Olaszország, és azon belül is Milánó egyike volt azoknak a városoknak akik elsőként élték meg Európában a vírus kirobbanását. Jelenleg 6. hete dolgozom itthonról, szinte azonnal karatén lett, igaz az elején nem teljes. Úgy látom, hogy az első két hétben nagyon alulértékelték a problémát, mert ugyan mindenki otthonról dolgozott, aki csak tudott, az éttermek és egyéb közösségi helyek továbbra is üzemeltek.
Volt egy kommunikációs kampány is #milanononsiferma hastaggel (Milánó nem áll meg), ami majdhogynem arra bíztatta az embereket hogy menjenek és fogyasszanak az éttermekben, vásároljanak a kisebb üzletekben, stb. Később elismerték, hogy ez hiba volt.
Ekkor történt meg az a magas számú továbbfertőződés, amit aztán szinte lehetetlen volt megállítani és ami a teljes kijárási tilalomhoz is vezetett az elmúlt 3 hétben. Egyértelmű egészségügyi és gazdasági krízis van, habár úgy látom, itt jobb a helyzet, mint Magyarországon, legalábbis abból a szempontból, hogy több komolyabb támogatási forrást aktiváltak mind egyéni vállalkozóknak, mind a cégeknek. Számomra is meglepő volt, amit itt tapasztaltam, például az állam aktivizálta a cassa integrazione-t, azaz a jelentkező cégek alkalmazottjainak a fizetését az állam állja 80%-ban 9 hétig, illetve az egyéni vállalkozók jogosultak egyszeri 600 euros összegre.
Változás, ahogy megélem
Így, hogy 6. hete vagyok itthon, kezdem egyre jobban megszokni az egyedüllétet, mivel egyedül is élek. Mindig is nagyon aktív társasági és kulturális életet éltem, gyakorlatilag soha nem tartózkodtam itthon előtte, így nagy változás volt számomra az elején. Nyilván szenvedős is kicsit, de aztán átfordult valami kb 2 hete és elkezdtem máshogy látni a dolgokat. Egyrészt teljesen megszűnt a ‘fomo’ – fear of missing out – érzésem amivel állandóan küszködtem, ha épp nem csináltam valamit valamerre és úgy éreztem nem töltöm hasznosan az időmet. Szembe kellett nézni a magánnyal is, mivel szingli is vagyok, így most még nagyobb hangsúlyt kapott a befelé fordulás, és a saját magamon való munka.
Az elmúlt napokban a munkám mennyisége is jócskán lecsökkent így sok időm lesz.
Rájöttem hogy csak nézőpont kérdése az egész: például mikor fog megadatni legközelebb hogy ennyi idő álljon a rendelkezésemre és azt csináljak amit csak szeretnék?
Oké, hogy a négy fal között, de rengeteg minden lehet csinálni. Olvasgatok, filmezek, podcastolok és webinarokat is követek. Egyik pozitív hozadéka ennek az időszaknak, hogy sok magyar platformon is tudok követni rendezvényeket, amire régen nem volt lehetőség, hiszen nem voltak online ezek a kezdeményezések. Ez is egy módja annak, hogy közelebb kerüljek az otthonomhoz, ami bevallom, nagyon hiányzik. Már 8 éve élek Milánóban és általában 3 havonta járok haza a családomhoz. Nehéz belegondolni, hogy azt sem tudom mikor fogok tudni hazajutni legközelebb, de szeretnék pozitívan hozzáállni a magam, és a szeretteim érdekében. Vannak nehéz pillanatok is, de erre van egy jó tanácsom: Nyissatok ki egy üveg bort! 🙂
Belgium, Brüsszel – Durica Katarina
Katarinának nagyon szerettem a Rendes lányok csendben sírnak című könyvét, és ezzel kapcsolatban jót beszélgettünk vele a Nők az úton podcast adásban is. Most megkértem, meséljen kicsit, mi a helyzet Brüsszelben, illetve az ő karanténjuk táján.
Helyzet, ahogy én látom
Brüsszelben élünk a férjemmel és három kicsi gyerekünkkel, az Európai Parlament közelében. A vírus megjelenése után fokozatosan csendesedett el a város. A zsúfolt kávézók, terek kiürültek, a helikopterek nem szállnak felettünk, alig jár autó. Ez a szigorú szabályozásnak is köszönhető, senki nem hagyhatja el a kerületét, és arra is igazolás kell, ha az ember autóba ül. A közelünkben levő kereszteződésben ellenőrzik a rendőrök. Csak az élelmiszerboltok és gyógyszertárak vannak nyitva, a padokat szalagokkal lezárták, az utcán nem lehet lődörögni. Érdekes, hogy szinte csak a hajléktalanok és az influenszerek vannak kinn. Az utóbbiak full sminkben, maszkban és kesztyűben fotóztatják magukat az üres tereken.
Változás, ahogy megélem
Három kisgyereket nevelünk, így azelőtt is sok időt töltöttem otthon. Reggel elvittük a gyerekeket az oviba, iskolába, és maradtam a legkisebbel. Szóval az olyan napból, amikor pizsamában/lógó térdű gatyát viseltem egész nap, volt egynéhány. Pár hónappal ezelőtt, amikor egyedül voltam a három gyerekkel, azt kívántam, hogy bárcsak Botond, a férjem kevesebbet utazna. Hát tessék. Itt van velünk, napi 24 órában. Kockás pizsamában jövünk megyünk az emeletek közt, néha elbújik a gyerekek elől, ilyenkor nyilatkozik a tévének, rádiónak.
Home officeban lenni három gyerekkel kihívás, az biztos. De az is biztos, hogy szuper jó így együtt lenni. Senki nem siet, étel van, szerencsések vagyunk, nem úgy a vállalkozó barátaink.
Próbálok arra gondolni, hogy milyen jó, hogy van kis kertünk, hogy itt a park.
Veteményezünk, ablakot mosunk, varrunk, kiültetjük a virágokat. Én, aki a szemeim forgattam minden gyöngyöző/varrogató/agyagózó workshopon, most lelkes vagyok ilyen ügyben. A barátnőim kovászt kelesztenek. Ilyeneket hoz ki belőlünk a karantén.
A három gyerekünk körül forog igazából minden, az ő ritmusukhoz igazodom. Délelőtt és délután is alszik a 11 hónapos Róza babánk, igyekszem ekkor írni. Mivel tudom, hogy nem lesz több időm, azt kell rendesen kihasználnom. Nekem jót tesz ez a nyomás. Összeszedettebb vagyok. Leülök a gép elé és írom azt, ami már jó ideje a fejemben motoszkál. Csomó interjút elkészítettem még a karantén előtt, ennek örülök, hogy sikerült az összes helyszínt bejárni, ami belekerül a regénybe. A bezártság elől, amit nagyon rosszul viselek a készülő szövegbe menekülök. A regényem szereplői mozognak, utaznak, összejárnak a barátokkal. Én így vezetem le a feszültséget, mert hiányzik a nyüzsgés, a barátok, nagy séták. Másik oldalon meg nagyon jó, hogy pont most írok. 400 oldal megíráshoz nagy önfegyelem kell, és most pont jól is jön, hogy otthon kell maradni, senki nem hív sehová, nincsenek olyan események, amik kizökkentenek.
Egyesült Arab Emírségek, Dubaj – Kiss Noémi Eszter
Noémi batárnőm 4 éve költözött ki Dubajba, ahol argentín férjével élnek és az egyik világelső légitársaságnál dolgoznak. A kiköltözéssel kapcsolatos miértekről már olvashattál ebben a cikkben, illetve jó pár történetet osztott már meg utazásairól itt, a Szikrán, Hello, világ! címkével.
Helyzet, ahogy én látom
Az Emirátusokban már körülbelül február óta folyamatosan hívják fel az emberek figyelmét az elővigyázatosságra. Rengeteg helyen megjelentek a kézfertőtlenítő adagolók, hangsúlyozzak a kézmosást, a távolság tartást, és azóta egyre több embert láttam maszkban is. Március közepétől bezártak a mozik, a szórakozó helyek, betiltották a nagyobb volumenű rendezvényeket, de még a házibulik szervezését is. Korlátozták a nagyobb éttermek és bevásárlóközpontok nyitva tartását.
Március 19-étől az országhatárok is lezárásra kerültek a turisták, diplomaták és minden más vízum köteles utazó elől. Állampolgárok és expatok még pár napig beutazhattak az országba, de utána már se ki, se be. Egyedül mi, légi utaskísérők és pilóták voltunk, akik ki-be utazhattak és utaztak is, de ez sem tartott már sokáig. 25-étől a helyi légitársaság bizonytalan időre felfüggesztette minden utasszállító járatát. Ezt követően került bevezetésre egy fajta részleges karantén. 27-étől április 5-ig pedig kijárási tilalom. Mostanra már minden zárva, egyedül a hipermarketek és a nagyobb gyógyszertárak vannak nyitva. Elvileg csak élelmiszer vagy gyógyszer vásárlása miatt lehet kimenni.
A hipermarketekben kötelező a maszk és a kesztyű viselete, ezért a bejárat előtt ezt a biztonsági őrök osztogatják minden vásárlónak.
Belépés előtt a testhőmérsékletünket is ellenőrzik. Leállították a tömegközlekedést és nincsenek taxik sem. Fertőtlenítik az egész várost, a metrókat, a trolikat, a buszokat, taxikat, éjszakánként pedig a közterületeket és az utakat, autópályákat. Más országokhoz hasonlóan, az államvezetés jelentős mennyiségű gazdasági intézkedést is hozott. Csökkentették a lakosság rezsi költségét, a vendéglátó egységek bérleti díjait, kamatmentesen késleltetik a hitelesek törlesztőrészletét, sőt, meg az éves autóbírságokon is könnyítenek. Itt nincs pánik, én úgy érzékelem, az emberek nyugodtak. Az intézkedések fokozatos bevezetésével és szigorításával a vezetők szerintem itt elég jól uralják a helyzetet, de persze mindenhol vannak különcködők. A szabályszegőket súlyos pénzbírságokkal büntetik.
Változás, ahogy megélem
Mivel a jelenlegi helyzet többek között a légitársaságokra van az egyik legnagyobb hatással, az én hétköznapjaim teljes mértékben megváltoztak. Míg másokra még több munka szakadt vagy épp otthonról próbálnak meg lépést tartani, én most bűntudat nélkül élvezem a “semmittevést”. Nem mondom, hogy örülök a kialakult helyzetnek, én sem tudom, hogy meddig fog tartani, vagy mi lesz a végső gazdasági vagy egyéb más hatása, de egy biztos, egyelőre nem tudok semmit tenni ellene, így inkább kihasználom az alkalmat és PIHENEK! Ha pedig kipihent vagyok, minden sokkal derűsebb. 🙂
Én szeretek az otthonomban időt eltölteni, ezért a karantén számomra (még) nem jelent nagy megpróbáltatást. Eddig is volt egy itthoni, napi menetrendem, amit most végre ki tudok egészíteni azzal, hogy több időt szánok főzésre, online kurzusokra, végre befejezem a könyve(ke)t, ami(ke)t hónapokkal ez előtt kezdtem el olvasni, és épp most tanultam meg sakkozni is. 🙂
Spanyolország, Barcelona – Bíró Nikolett
Niki nagyon kedves ismerősöm, akivel mindig szuperjókat beszélgetünk, ha találkozunk. Spanyol férjével már 5 éve élnek Barcelonában.
Helyzet, ahogy én látom
Az élet úgy alakította hogy egy olyan helyzettel kell szembenéznie a világnak, amivel még soha senki nem találkozott. Nincsenek országhatárok, társadalmi osztályok, kiváltságosok mert egy ilyen világjárvány nem válogat. Ami az elmúlt hetekben történt, történik rám aggasztóan hat, hatott. Úgy gondolom, egy nagy változás előtt áll a világ és nem tudjuk milyen új normák szerint fogunk élni, és ez a fajta bizonytalanság sokszor félelmet kelt az emberekben. Már 5 éve, hogy Spanyolországban élek a férjemmel és nagyon hiányzik a családom, barátaim és az egyedüli dolog ami a legfontosabb az ő egészségük hiszek benne, hogy minden jól fog alakulni.
Emlékszem még januárban, amikor a Wuhanban kitört a járvány… nem telt el 2 hónap és most Spanyolországban több halálos áldozat van, mint ott volt, visszagondolva nagyon távolinak tűnt, hogy ez itt is megtörténhet. S mégis egyik pillanatról a másikra (2-3 nap) karanténban kezdtük élni az életünket, pontosan ma 21 napja.
Kezdetben csak home officeban kezdtünk dolgozni, de akkor még a spanyol kormány nem hozta meg a drasztikus intézkedéseket. Már a munkában maszkot osztottak abban jöttem haza, aznap mentem utoljára boltba maszkban, azóta online vásárolunk. Az egyik barcelonai kórházban dolgozó ismerősünk javasolta, hogy szerinte inkább online vásároljunk mert a vírus nagyon könnyen megtelepszik az üzletekben és akár 2 hétig is életben marad. Ezért biztonságosabb ha egy gyűjtőből hozzák az élelmiszert és utána mi lefertőtlenítjük egyenként a rendelt árucikkeket. Ha valakinek nincs lehetősége online vásárolni akkor is 2-3 hétre elegendő élelmiszernek kellene otthon lenni, hogy kerüljék az emberek a bolti vásárlást ezzel is lassítjuk a vírus terjedését. Nálunk így néz ki a lakás egy online bevásárlás után, amit pár óra fertőtlenítés követ:
A spanyol kormány nagyon hirtelen kijárási tilalmat rendelt el, mert drasztikusan kezdtek emelkedni a megbetegedések. A munkába járás megengedett annak, aki nem tudja a munkáját otthonról végezni, valamint gyógyszertárba vagy boltba mehetünk, de azt is egyedül, párban nem lehet. Ezen a hétvégén még drasztikusabb intézkedést hoztak: betiltották azoknak a cégeknek a működését akik nem az alapvető fogyasztói szükségleteket elégítik ki (nem az essential sector-hoz tartoznak).
A spanyol egészségügyi rendszer az elsők között van a világon és sajnos azt látom, hogy minden egyes nemzetet köztük a legfejlettebbeket (G20 tagjai) is nagyon megterheli ez a járvány. Ezért úgy gondolom, hogy nagyon fontos lenne a kisebb országoknak, hogy még idő előtt betartsák az intézkedéseket anélkül, hogy a kormány kimondta volna a kijárási tilalmat ezzel elkerülve hogy hatalmas káosz legyen az egészségügyben. A kijárási tilalmat betartja a lakosság nagy része, de itt is vannak kivételek sajnos, de ezeket az embereket pénzbírsággal büntetik vagy akár börtönbe is kerülhetnek.
A spanyolok nagyon összetartó nemzet és ez most is mindenben megmutatkozik.
Ami nekem nagyon tetszik, hogy még ebben a szituációban is vicces videók keringenek a social médián, mert mindennek a jó oldalát nézik. Szerintem ez a jó felfogás, mert a mostani helyzeten úgysem tudunk változtani tehát abból kell kihoznunk a maximumot ami most van jelenleg.
A vírus terjedésével kapcsolatban naprakész információt kapunk a médián keresztül régiókra vonatkozóan. Szerintem fontos lenne Magyarországon is egy ilyen lista megyékre vonatkozóan. Itt sok kórházban a dechatlonban kapható búvárszemüveget is használják a betegek lélegeztetésének segítése céljából, mert ha nincs más, az is sokkal többet segít mint a semmi. Ezért ha valakinek van ilyen búvárszemüvege, elküldheti a megadott címre, hogy segítsen az embereken. A katonaság fertőtleníti a közösségi helyeket mint például metrók, repülőterek. Hoteleket alakítanak át kórházakká, hogy legyen elegendő férőhely a betegek számára. A madridi régióban már 40 hotel felajánlotta a segítségét ami 9000 plusz férőhelyet jelent.
Nagyon örültem a magyarországi Airbnb-s kezdeményezésnek ami az egészségügyi dolgozók ideiglenes lakhelyváltását segíti. Sajnos Spanyolországban nagyon sok egészségügyi dolgozó családja is megbetegedett, mert hazavitték a vírust, már itt is bevezették a magyarországi intézkedést csak sokkal később.
A két országot nem lehet összehasonlítani, de ami mindkettőben közös, hogy közös együttműködéssel, a szabályok szigorú betartásával le tudjuk lassítani a vírus terjedését, hogy ne egyszerre terhelje meg az egészségügyi rendszert. Azt nem tudjuk mennyi ideig fog tartani, vajon örökre együtt kell-e élni vele… ezekre a kérdésekre még nem tudjuk a választ. De nem is érdemes rajta gondolkozni. A mi közvetlen környezetünkben volt koronavírusos megbetegedés magas lázzal járt és mellkasi fájdalommal, de 2-3 nap lezajlott(33 éves), sajnos történt haláleset is (70 év felett). De ma egy 95 éves spanyol néni meggyógyult mutatták a hírekben.
Változás, ahogy megélem
Úgy érzem mintha egy filmben lennénk nap mint nap csak most a föld egész lakossága a főszereplő és ez egy élőközvetétítés…. furcsa érzés.
Az elején nagyon sokat olvastam a vírus kialakulásáról, hogy informálódjak, mert engem az megnyugtat, ha minél többet tudok valamiről. De egy hete eldöntöttem, hogy nem szeretném tudni a napi számadatokat, híreket mert nyugtalanít és változtatni nem tudok rajta.
Az életünk teljesen megváltozott egyik napról a másikra, itthonról dolgozunk és csak a szemetet visszük le maszkban és kesztyűben. Van egy kis erkélyünk szerencsére, ahol reggelizünk és ebédelünk, ha jó idő van. A természet közelsége az emberekkel való közvetlen kapcsolat, az intenzív mozgás nagyon hiányzik, de mindent egybevetve nagyon jól alkalmazkodunk ezekhez az új körülményekhez.
A mi esetünkben a karantént úgy fordítanám, hogy elvonultunk a világ zajától és megmondom őszintén jól esik.
Az életvitelünkből kifolyólag mi nagyon pörgős életet élünk sokat utazunk. Szerintem ebben a szituációban sok ember át fogja értékelni az életet, és erre szükség is van a mai rohanó világban. Magunkba fordulni és felismerni, hogy ez mennyire jó, nemcsak a mindennapi mókuskerékben élni.
Pár pontban meg próbáltam összefoglalni a napi rutint:
- Felállítottam magamnak egy napi rutint, amit betartok.
- Nem csak pizsit vagy melegítőt hordok itthon hanem rendes utcai ruhát is, mert sokkal jobban érzem magam ha néha rendesen felöltözöm és még feldobok egy kis sminket is.
- Nagyon pozitívan élem meg a karantént, mert végre van időm rengeteg mindenre: sokat olvasok, főzök, sütögetek, az interior szenvedélyemet élem ki a lakás csinosítgatásával, az IKEA-nál még van online kiszállítás. 🙂
- Elkezdtem egy online fotóskurzust.
- Összeállítottam egy könyvlistát, melyek azok a könyvek amiket ebben az évben ki szeretnék olvasni. (Mindjárt befejezem Jordan B. Peterson : 12 szabály az élethez)
- A Blinkist applikáción keresztül is olvasok könyveket.
- Esténként egy pszichológus élőadását hallgatom.
- Jógázok heti rendszerességgel és megpróbálok napi 5000 lépést tenni a lakásban.
- A kis otthonunk csillog villog, mert van időnk mindenre.
Érzem hogy kiegyensúlyozottabb lettem, mert minden a helyére került, ezt mondom a 21. nap végén… nem tudom mit fogok érezni 1 hónap múlva, de nem is akarok ezzel foglalkozni. A jelenből hozom ki a maximumot. Azzal hogy itthon dolgozunk, napi 3 órát nyerünk és ez nekünk most nagyon jól esik, hogy többet pihenhetünk és több időt tudunk egymásra fordítani a férjemmel. A családtagokkal minden nap videocall-on keresztül kapcsolatban vagyunk, több családtaggal is egy híváson belül. Minden este 20:00 -kor tapsolunk a egészségügyi dolgozókért.
Nem tudom mit hoz a jövő, de nagyon nagy változásokat az biztos. Hit, remény és szeretet amire szükségünk van ezekben az időkbe
Ausztria, Eisenstadt – Erdélyi Csilla
Csilla, aki kislányával 3 éve költözött Burgenlandba, szintén írt már a Szikrára cikket, amelyet itt olvashatsz.
Helyzet, ahogy én látom
Az osztrák parlament 2 hete vasárnap délelőtt szavazta meg a kijárás korlátozását – Magyarországot ebben 2 héttel megelőzve, így mi itt már eleve nem önkéntes alapon, hanem az új rendelet miatt maradtunk itthon. Első nap én még átmentem Sopronba a legsürgősebb dolgaimat elintézni, és persze apukámat is meglátogattam, aki 81 évesen is még praktizál, így igyekeztem lebeszélni őt a másnapi kórházi ügyeletéről (tk. addigra már a 65 év feletti orvosokat egyébként sem engedték volna be). Itt a rendelet egyértelműen kimondja, hogy csak élelmiszer, gyógyszer, benzin – tehát alapvető dolgok beszerzése céljából hagyhatjuk el a lakást, ill. ha valaki másnak segítünk, vagy dolgozni megyünk.
A séta lehetséges a velünk egy háztartásban élőkkel – itt úgy érzékeltem, hogy bíznak a polgárok józan belátásában, azaz én nem tapasztaltam, hogy az egyébként népszerű kirándulóhelyeket vagy éppen a város főutcáját megrohamozták volna a sétálgatók. A boltokban is nagyon kultúrált mindenki, kevesen szoktak lenni, mindenki betartja a 1,5 méter távolságot, és sokan maszkban, kesztyűben vannak – a maszk a mai nap óta kötelező is lett. Minden fel van töltve. A krízis előtt itt is tapasztalható volt egy kis konzerv, WC-papír és liszt és élesztő-kifosztás, de azt se felejtsük el, hogy kb. 70 ezren ingáznak át csak Sopronból, tehát most az ingázók nélkül eleve csendesebb lett minden.
Az iskolák, üzletek, vendéglátóhelyek bezárása természetesen itt is hatalmas terheket ró a társadalomra. Sok helyen bevezették a „Kurzarbeit”-et, azaz rövidített munkát vagy a home office-t. A munkavállalók és vállalkozások is igényelhetnek vissza nem térítendő támogatást bizonyos feltételek mellett – ez nagyon korrekt. Már kezdettől fogva az az irányelv, hogy aki tüneteket észlel magán, annak egy telefonszámon ezt jeleznie kell, otthon maradnia, és kiküldenek egy orvost, aki megvizsgálja, teszteli és ha szükséges, akkor küldik csak kórházba.
A határátlépés szigorítása nekünk külön nagy nehézség a család miatt, akik Sopronban élnek, visszafelé önkéntesen 14 nap otthoni karantént (teljes kijárási tilalmat) kellene vállalni, vagy a határátlépéskor egy 4 napnál nem régebbi negatív tesztet bemutatni, aminek a leszervezése sem lenne egyszerű. Remélem, ezt mielőbb feloldják, vagy legalább a határ közelében élőknek lazítják.
Én úgy érzem, hogy az osztrák kormány elég józanul mérlegel és dönt, az osztrákok pedig egyébként is nagyon szabálykövetőek, amitől én itt most biztonságban érzem magamat. Mindenki tiszteli a másikat, ha kell, segít, és alapvetően is nagyon türelmesek, ami ilyenkor rendkívül fontos.
Persze Bécsben lehet, hogy más a helyzet, itt nálunk nyugalom és csend van.
Változás, ahogy megélem
Szoktam azon viccelődni, hogy az én életem (na jó, inkább csak a hétköznapjaim) pozitívan változtak, mert csupán annyi a különbség, hogy napközben nem kell elmennem dolgozni. Én imádok itthon lenni, és végre rengeteg olyan dologra is van időm, amire eddig nem volt: selejtezés, dolgok átrendezése, napi rutinok átalakítása, főzés és új receptek kipróbálása, heti bevásárlás nagyon ésszerű megtervezése… stb.
Igyekszem nem aggódni azokon a dolgokon, amikre amúgy sincs ráhatásom – azért ez nem mindig megy tökéletesen.. néha megrémiszt az egész helyzet, a pénzügyi kiszámíthatatlanság és maga a vírus kockázatai.
Egy ideig napi szinten olvastam el minden erről szóló hírt – most éppen a másik véglet van, még a Facebook-ot is letöröltem a telefonomról, így naponta csak 2x pörgetem át gyorsan a hírfolyam elejét a gépemen.
Azt érzem, hogy aki egyébként is „belülről” építkezik, annak ez az időszak most nem túl nagy kihívás, sőt, kimondottan jó lehetőség: olvasni, elmélkedni, megtanulni magunkkal „jóban lenni”. Ez nekem huszonévesen nagyon jól ment, de sajnos az elmúlt hónapokban világossá vált, hogy ezt most újra kell tanulnom: ne kívülről várjam a csodát, mert az bennünk van. Mivel lassan 3 éve élünk itt, nekem ez egy nagyon jó alkalom most arra is, hogy nyugodtan átgondoljam, hogy hogyan és merre tovább, mi az, ami igazán fontos, és mi az ami abszolúte kimaradhat a krízis utáni életemből. Érdekes dolgok rajzolódnak ki – amit a napi rohanásban nem feltétlenül láttam ennyire tisztán. Annyi biztos, hogy sok minden meg fog változni körülöttünk is és a mi életünkben is – aminek én most kimondottan örülök. Remélem, hogy egyébként meg viszonylag gyorsan a helyére tud majd minden zökkenni
Mi pár naponta mozdulunk ki kicsit távolabbra – max. 30 perc autóval – így a Fertő-tó partjára, a Lajta-hegységbe és a Schneeberghez megyünk egy-egy hosszabb sétára, könnyed túrára. Ilyenkor szerencse, hogy van egy kutyánk, aki még extra hálás ezért, és nekünk is külön motiváció. Egyébként a szokásos, közeli erdők-mezők jelentik a napi sétát vele. Biciklizni is többször voltunk, szintén a környéken. A kislányom folyamatosan kapja az iskolai feladatokat, és mivel ő 3 éve kezdte a nyelvet tanulni, úgy érzem, neki is jót tesz most az itthoni nyugalom és hogy többet tudok neki segíteni.
A jövőt nehéz megjósolni – én bízom benne, hogy május közepétől már szabadon mozoghatunk majd, és szép lassan beindul minden. Azt nem bánom, hogy addigra sok minden és sok mindenki bizonyosan lelassul, és sok szempontból az sem rossz, ha a nulláról kezdjük újra a dolgainkat – új tapasztalatokkal, kicsit átrendeződött értékrenddel és jobban megbecsülve azokat és azt, ami valóban fontos.
Ha kíváncsi vagy, én hogyan élem meg, hallgasd meg a Nők az úton „A koronavírus egy kollektív szívás. De tanulhatunk is belőle?” podcast adását, amit a napokban vettünk fel, illetve a Káosz szülte kreativitás című cikkből is megismerheted a nézőpontomat.
Csatlakozz most a Szikra Hub-hoz, amely egy kreatív fókuszú tudástár, és fejlődj több mint 300 inspiráló tudásanyagból. Irány a szikrahub.hu! További lehetőségek: SZIKRAMAIL, ONLINE KURZUSOK.
Kreatív szemléletmód a fókuszban – előadások, kurzusok, céges tréningek változatos témákban, rendhagyó nézőpontokból. evaszlafkai.hu
